Hetek teltek el ismét, mire az életem, úgy ahogy berendeződött Roland nélkül. Már nem írt olyan gyakran és nem próbált hívni sem. A tél lassan a végéhez közeledett és bennem valamelyest csökkent a fájdalom. Már tudtam mosolyogni, már nem voltak vörösek a szemeim, valamennyire az étvágyam is visszatért, de ez még messze menőkig sem jelentette azt, hogy elfelejtettem Rolandot. Nehezen viseltem a hiányát, éjjelente borzalmasan szenvedtem a testemet kínzó vágytól. Álmaimban vele szeretkeztem. Megtanultam, hogyan éljem túl a nappalokat. Egyszerű volt rá a recept: munka. És rengeteget dolgoztam, ha meg nem dolgoztam, akkor sportoltam. Levezettem a felgyülemlett energiámat és a tehetetlen dühömet, amit azért még a szívem mélyén mindig éreztem. Sajnos, egy idő után már nem tudtam levezetni a szexuális feszültségem. Pokolian kínzott a vágy és semmivel sem tudtam kielégíteni. Néha ugyan magamhoz nyúltam, de ez nem volt igazán hatásos… vágytam Rolandra.
Természetesen volt egy ember, akinek hamar feltűnt a bennem uralkodó feszültség. Márk eleinte gusztustalan módon próbálkozott, és bár be kell vallanom, megbizsergetett, de végül taszított a mód, ahogy meg próbált rávenni a szexre. Egy nap a marketingraktárban leltároztam. A cég elhagyatott volt, késő délután volt már, odakint sötét volt, Szandi az ügyfélszolgálaton volt, a raktárosunk hátul volt a raktárban. Márk az esti körére várt. Rajtunk kívül senki nem volt már bent. Márk halkan jött be a marketingraktárba, észre se vettem. Mögém lopakodott és egészen váratlanul vont a karjaiba. Szorosan tartott. Próbáltam kiszabadulni a szorításából, de erősebb volt.
- Ne mozogj. – suttogta. – Pontosan tudom, mire van szükséged.
Ahogy a nyakamba csókolt, az egész testem megfeszült. Szinte mozdulatlanra dermedtem.
- Hagyd, hogy kényeztesselek. – mormolta a fülembe.
Ujjai türelmetlenül gombolták ki a farmeromat, még jobban megfeszítettem a testemet.
- Tudom, hogy erre vágysz. – mondta, miközben a bugyimba nyúlt és ujjával körkörösen izgatni kezdte a csiklómat.
Megmoccanni nem bírtam, levegőt se mertem venni, görcsben feszülve álltam és próbáltam ellenállni a kísértésnek. Nem sikerült, túlságosan ki voltam éhezve. Pillanatok alatt öntötte el a nedvesség a bugyimat és Márk kezét. Márk felsóhajtott és még szorosabb vonta ölelését. Ujja a lüktető hüvelybe tolult és ütemes mozgásba kezdett. Minden idegszálammal koncentráltam az ellenállásra, de az egész testem lángba borult, minden apró sejtem a kielégülésért sóhajtozott. Feszítettem a testem, amennyire tudtam, de éreztem a puncimból áradó forró nedvet. Mindjárt elmegyek, kiabáltam magamban, ám ekkor Márk váratlanul kihúzta az ujját a puncimból és elengedett. Teljesen megzavarodtam és elveszítve az egyensúlyomat, megtántorodtam. Márk lángoló tekintettel nézett rám.
- Akarlak… téged, az egész tested, nem csak az orgazmusod. Szeretkezz velem!
Egy pillanat alatt felment bennem a pumpa, a gyönyör kapujából rántott vissza, azért hogy ezt közölje velem. Próbáltam mély lélegzetet venni és lehiggadni. Megigazítottam a bugyimat, felhúztam a nadrágomat és szó nélkül kimentem a raktárból. Az irodába mentem, összepakoltam a holmimat és hazamentem.
Ez soha többet nem fordulhat elő. Nem engedhetek Márknak. Bármennyire is ki vagyok éhezve, bármennyire is mardos a vágy, ellen kell állnom neki. Napok teltek el az esett óta, Márkhoz azóta sem volt egy szavam sem. Hidegen néztem rá és kerültem minden lehetséges találkozást vele.
Egyik pénteken Gáborral beszélgettünk az irodájában, majd mikor elbúcsúztunk, megkérdezte, jobban vagyok e már. Értetlenül néztem rá, mire hozzátette, látta, hogy nehezen viseltem. Majd később újra megszólalt.
- Én tudom, hogy Roland most Németországban van.
Lehajtottam a fejemet és csak annyit tudtam kipréselni magamból, hogy nem akarok beszélni róla, de köszönöm, hogy érdeklődött. És valóban így volt, nem akartam beszélni róla, próbáltam hárítani minden érzelmet, gondolatot, információt Rolandról, hátha akkor kevésbé fáj, hátha akkor elmúlik. Persze, nem múlt el. Már eltelt több mint két hónap, de a fájdalom megmaradt.
Azon a napon péntek volt és Enikő megkérdezte búcsúzáskor, hogy mit csinálok hétvégén. Annyit mondtam, hogy valószínűleg semmit, egyedül leszek otthon, mert a lakótársam hazamegy a szüleihez. Talán takarítok. Majd elköszöntem és eljöttem. Nem gondoltam, hogy Márk hallotta a beszélgetésünket.
Szombat este volt. Egész nap a lakást suvickoltam, ebben próbáltam levezetni a kielégítetlenség gyötrelmét, sajnos, kevés sikerrel. Estére rendeltem magamnak egy pizzát, megvacsoráztam, majd elmentem zuhanyozni, hajat mosni. Gondoltam, tévézgetek lefekvés előtt. Épp mikor bekapcsoltam volna tévét, csengettek. Ki a fene az ilyen későn, gondoltam. De az óvatosságom elmúlt, nem sejtve semmit, anélkül, hogy megkérdeztem volna, ki az, ajtót nyitottam. Mikor felismertem Márkot, azonnal be akartam csapni az ajtót, de Márk a nyílásba illesztette a lábát. Megfogta az ajtót és beljebb lökte az ajtót annyira, hogy ő beférjen rajta, majd becsukta maga mögött. Az előszoba falához lapultam.
- Mit akarsz? Tűnj el innen!
- Szerintem nem akarod, hogy eltűnjek.
- De, azt akarom, hogy tűnj el, és ha nem, hát sikítok! – kiabáltam.
Márk egy szempillantás alatt hozzám lépett, erősen megszorítva az államat a falnak nyomott, majd durván oldalra fordítva a fejemet, az arcomba lihegett.
- Nem fogsz sikítani, maximum az élvezettől, mert most senki és semmi nem akadályoz meg abban, hogy megdugjalak!
Hirtelen félni kezdtem tőle. A szívem hangosan kalapálni kezdett a mellkasomba. A testem pattanásig feszült és megdermedt. Márk kíméletlen mozdulattal a combom közé nyúlt, felsóhajtott, kihasználva pillanatnyi gyengeségét, megpróbáltam kiszakadni a szorításából, de résen volt. Elkapta a csuklómat, megfordított, kicsavarta a karomat és olyan durván lökött a falnak, hogy komoly fájdalmat éreztem a járomcsontomban. Erősen préselt a falnak, miközben a szabad kezével letolta a nadrágját.
- Kérlek, fájdalmat okozol. – rimánkodtam neki.
- Hallgass és tedd szét a lábaidat! – parancsolta.
Mivel nem engedelmeskedtem, térdét a combjaim közé nyomta és erővel terpeszbe húzta a lábaimat. A köntösömet feltolta a derekamra és már éreztem is duzzadt farkát, ahogy a szeméremajkaimnak nyomódik. Durván nyomta a hüvelyembe magát. Fájt a behatolása. Feszítettem a testemet, ahogy csak tudtam. Kíméletlenül hágni kezdett. Összeszorított szemmel és szájjal tűrtem és próbáltam nem élvezni. De nem jött be. Egy idő után igenis élvezni kezdtem a durvaságát, a puncimból ömleni kezdett a nedvesség, a szeméremajkaim egyre duzzadtabban és egyre forróbban ölelték körbe a szerszámát. A testem hirtelen feladta az ellenállást, és vágyni kezdett a kielégülésre. Márk keményen pumpált, mígnem a hüvelyem zsibbadva nem rándult össze a farka körül és nyöszörögve nem élveztem az orgazmust. Miután elhalkultam, engedett a szorításból, ekkor ellazulva omlottam a padlóra. Márk utánam kapott és a karjaiba vett. Bevitt a szobába, lassan az ágyra tett és levette a köntösömet. Kiment a fürdőszobába és egy nedves törölközővel tért vissza. Égő, lüktető puncimra szorította. Majd felegyenesedve levetkőzött és az ágyra térdelt. Fölém hajolt és olyan gyengéden csókolt meg, hogy teljesen elaléltam. Onnantól kezdve feladtam minden ellenállásomat és vágyakozva, lüktetve vágytam még több és több élvezetre. Márk gyengéden cirógatta a testemet, ajkai közé véve a mellbimbókat addig szívta őket, amíg teljesen meg nem keményedtek. Lágyan nyalta a puncimat addig, amíg számtalanszor el nem élveztem a nyelvén, akkor újra fölém hajolt és teljes hosszában belém tolta ágaskodó szerszámát. Szenvedélyes, érzéki mozdulatokkal lökött, én pedig csak élveztem és élveztem. Újra és újra. Később pedig már tiltakozni se volt erőm, úgy lelte kedvét bennem, ahogy csak akarta. Hajnalban már elaludtam a kimerültségtől, akkor Márk hazaindult. Reggel álmosan, kusza emlékekkel és gondolatokkal a fejemben ébredtem. Egy pillanatra azt hittem, csak álmodtam az egészet, de akkor megmozdultam és a mozdulattól fájt minden porcikám. Az arcomhoz nyúltam és igen, fájt a járomcsontom is. Tehát mégis megtörtént. Figyelni kezdtem a testemet. Valóban. A kínzó kielégítetlenség megszűnt, de a jól ismert üresség megmaradt. Hát már megint itt tartunk!
És bekövetkezett, aminek annyira próbáltam ellenállni, amire soha nem akartam vetemedni. Teltek a napok és visszaengedtem Márkot az ágyamba. Már megint nem tudtam ellenállni neki, már megint hatalma volt a testem felett. Azt azért hozzá kell tennem, hogy egyszer sem volt olyan alkalom, hogy én kezdeményeztem volna és soha nem vetettem magam a karjaiba, csupán ha közeledett felém, elfogadtam. Gyűlöltem magamat érte.
Roland már nem írt nekem és nem hívott, már nem tudtam róla semmit. Még mindig pokolian fájt a hiánya, éjjelente még volt, hogy vele álmodtam, és még sokszor elpityeredtem, ha eszembe jutott. Időnként levett a lábáról a teljes letargia és akkor magamba roskadtam néhány napra. Ilyenkor nem beszéltem senkivel, nappal dolgoztam, éjjel pedig sírtam. Voltak jobb napjaim is, de nem ez volt a jellemző. És ami igencsak kínzó volt, az a szeretethiány. Nem a szex, mert azt megkaptam Márktól, de az üresség rémes volt. Én senkinek nem mondhattam, hogy szeretlek, és senkit nem babusgathattam, és nekem se mondták, hogy szeretlek.
Ahogy múltak a hetek, megint csak kezdett elegem lenni Márkból. Még soha nem éreztem azt, hogy már a hátam közepére se kívánom, de most eljött ennek is az ideje. Próbáltam hárítani a közeledéseit, kezdetben többnyire nem sikerült, és az ellenállásom mindig durva szexbe torkollott. Egyre többször fordult elő, hogy csak második alkalommal tudtam elélvezni vele és olyan is volt, hogy egyáltalán nem tudtam elélvezni. Márk ettől megint kétségbeesett, egyre követelődzőbb lett.
Újabb hétvége volt, és Zsófi az új pasijánál aludt. Megint csak egyedül voltam. Semmihez nem volt kedvem, se olvasni, se tévézni, se semmit, csak gubbasztottam a fotelben és pityeregtem. Kopogtattak. Kivonszoltam magam az ajtóhoz. Márk volt az. Kedvetlenül beengedtem és azonnal hátat is fordítottam neki.
- Márk, inkább menj el. Most nincs kedvem.
- Dehogy nincs, ne tedd ezt velem. Végre el tudtam szabadulni Szilvitől.
- De tényleg abszolút semmi kedvem nincs. – mondtam neki, miközben a konyhába sétáltam, hogy igyak egy pohár vizet. Márk követett.
- Majd meghozom a kedvedet.
Elutasítóan néztem rá. De ez sem segített. A konyhapulthoz szorított. Tiltakoztam. Hirtelen mozdulattal lerántotta a nadrágomat és a bugyimat is. Ujjaival izgatni kezdett. Nem voltam vevő rá. Feszengeni kezdtem a karjaiban, szabadulni akartam.
- Ugyan már, Nori! Legyél jó kislány!
- Értsd meg, hogy nem akarom. Nem akarlak, sem a simogatásodat, sem a csókodat, semmit! Sem most, sem máskor! Vége.
- Jaj, dehogynem akarod! – felelte iszonytató nyugalommal.
- Ne érj hozzám. – próbáltam kérlelni.
Folyamatos tiltakozásom és, hogy valóban nem tudott felizgatni, kiverte nála a biztosítékot. Megpenderített, megfogta a tarkómat és a konyhapultra nyomta az arcomat. Olyan erővel szorította a tarkómat, hogy komolyan megijedtem tőle. Félni kezdtem. A szívem a torkomban kezdett dobogni. Hirtelen éles fájdalom hasított a hüvelyembe, durván ujjazni kezdett. Továbbra is mocorogtam, ahogy tudtam, nem hagyhattam magam. Márk elvesztette a türelmét, felrántott a pultról és olyan erővel ütött pofon, hogy beleszédültem. Kábán szorítottam az arcomra a kezemet, és félelemmel néztem a megvadult Márkra. Még soha nem láttam ennyire vadnak, dühösnek. A szemei szikrákat szórtak, tombolva fújtatott. Abban a pillanatban elengedett és gombolni kezdte a nadrágját, akkor nagyon megijedtem és sikítva menekülni próbáltam. De elkapta a csuklómat és húzni kezdett a szobám felé. A fürdőből magához vette a kéztörlő törölközőt, majd útban a szoba felé előhúzott a zsebéből egy csillogó valamit. Bent a szobában láttam, hogy egy bilincs az.
- Ezt a mai napra vettem, kedveskedni akartam neked vele, de úgy látszik, már megint elfelejtetted, hogy nem hagyhatsz el akkor, amikor csak akarsz.
- Ne, kérlek, ígérem, jó kislány leszek. – próbáltam menteni a menthetőt.
- Ezzel már elkéstél. – suttogta vészjóslóan.
A szobába érve a földre lökött. Letépett rólam minden ruhát, megfogta a csuklóimat, előbb az egyikre kattintotta a bilincset, majd áthúzta az ágy lába mögött, majd a másik csuklóm körül is kattant. Próbáltam izegni-mozogni, kiáltozni, de csak még jobban felhergeltem ezzel Márkot, aki, hogy nyomatékot adjon szavának és hatalmának felettem, újabb pofonnal próbált elhallgatatni. Majd a számba tömte a törölköző sarkát. Akkor eszembe jutott, ha továbbra is mozgok, megfulladhatok a törölközőtől. Jobban teszem, ha megpróbálok szépen, nyugodtan lélegezni. Persze ezt könnyebb volt mondani, mint megtenni. Márk türelmetlenül tolta le magáról a nadrágot. Kíméletlenül szétnyomta a combjaimat és a száraz hüvelybe erőszakolta a farkát. Akkora fájdalmat okozott, hogy a könnyeim is kicsordultak. Ujjai durván markolták a combomat, kegyetlenül dugott. Próbáltam minél kevesebbet moccanni, hátha úgy csökkenthetem a fájdalmat. A szemem sarkából megállíthatatlanul peregtek a könnyek. Reméltem, hogy minél előbb elélvez és akkor vége lesz, de nem így lett. Ugyanis akárhányszor orgazmus közeli állapotba került, lelassította a mozdulatait, majd újra felgyorsította, így késleltetve a magömlését. Rájöttem, hogy ennek csak akkor lesz vége, ha én elélvezek. De hogyan is élvezhetnék el? Hiszen pokolian fáj.
- Ugye, hogy élvezed? – nyögte.
„Nem. Fáj, nagyon fáj!” – ordítottam magamban.
Márk váratlanul kitépte a törölközőt a számból. Kétségbeesve próbáltam a tüdőmbe juttatni a levegőt, majd azonnal könyörögni kezdtem.
- Kérlek, Márk, nagyon fáj. Nem jó így.
- Dehogy fáj, hiszen nedves vagy!
„Istenem, mekkora tuskó!” – gondoltam magamban. – Taktikát kell változtatnom.
- Kérlek. Szeretném, ha nyalnál egy kicsit.
- Azt már nem! A farkamtól fogsz elélvezni.
Mit csináljak? Imitálnom kell az orgazmust. El kell kezdenem színlelni, hogy élvezem, aztán eljátszom az orgazmust.
Sajna, amint halkan nyöszörögni kezdtem, mintha élvezném, Márk még inkább megvadult és még kegyetlenebbül dugta az akkor már lángoló, duzzadt és pokolian fájó puncimat. Márk fölém magasodva, eltorzult arccal élvezte a kiszolgáltatottságomat. A tervem dugába dőlt, mert nem bírtam tovább színlelni, félájultan kiabálni kezdtem:
- Már elélveztem, már jó volt, hagyd abba, kérlek!
- Még nem, még nem! – ordította és összeszorított szemmel összpontosított a lökések minél nagyobb és durvább erejére.
Iszonyatosan féltem, soha ilyen torz arcot nem láttam, kíméletlen volt, eszeveszetten szorította a combomat és lökte az ágyékomat. Hatalmasra duzzadt szerszáma égette a hüvelyemet, mintha tüzes piszkavasat mozgatna bennem. Sírtam, de nem tudtam, mit tenni, meg voltam rémülve. Egyre nehezebben viseltem a fájdalmat és azt hittem ennél már nem lehet rosszabb. De akkor Márk kinyitotta a szemét, szinte vérben forogtak, éktelen haragra gerjedt és rám kiabált:
- Gyerünk, élvezz már! Mi lesz?
- Már jó volt. – sírtam továbbra is. – Kérlek, ne bánts!
- Dehogy volt jó. – ordította. – Tudom, milyen, mikor orgazmusod van és még nem volt. Miért hazudsz? – üvöltötte és abban a pillanatban ütni kezdett.
Tulajdonképpen ahol ért. Az arcomat, a mellkasomat, a csípőmet és a fenekemet. Próbáltam kitérni az ütések elől, de ez nem volt könnyű, és ahogy mozogtam, a fájdalom a hüvelyemben még elviselhetetlenebb volt.
- Megmutatom neked, ki itt a főnök! Pontosan tudom, mi kell neked! – ordibált továbbra.
Nem tudtam elképzelni, mit tehet még velem, de teljesen kikapcsolt agyától minden kitelt. Hirtelen kihúzta a farkát belőlem, olyan durván szétnyomta a kezeivel a combjaimat, ahogyan csak az izmaim engedték és ágyékával olyan durván döfött előre egyenesen a teljesen elgyötört hüvelyembe, hogy csillagokat láttam fájdalmamban. Felnyögve újra könyörögni kezdtem neki, hogy ne bántson, de nem hallgatott rám. Még kétszer- háromszor megismételte, miközben nálam kezdtek homályosodni a dolgok, majd valahogy forogni kezdett a szoba, aztán vége lett. Minden elsötétült. Elvesztettem az eszméletemet. Márk észlelte a hirtelen ellazultságomat, bambán nézett tónustalan testemre.
- Nori! Hé, Nori! – szólalt meg. Mozdulatlanra dermedt, hirtelen forróságot érzett a farkán. Kihúzta a hüvelyemből és ijedten látta, hogy élénkpiros vér folydogál a nyomán.
Halálra rémülten ugrott talpra, az első gondolata az volt, hogy elszalad, de meggondolta magát. Villámgyorsan felöltözött, kinyitotta a bilincset, ruhákat vett elő nekem, felöltöztetett és a karjaiba kapva levitt az autójáig. Betett a hátsó ülésre és meg sem állt velem az első kórházig.
Eltelt néhány óra, mire magamhoz tértem. Égető fájdalmat éreztem minden porcikámban, de leginkább az ágyékomban. Kinyitottam a szememet és körülnéztem. Döbbenten vettem tudomásul, hogy egy kórházi ágyon fekszem és egy nővér áll az ágyam mellett. Mikor észrevette, hogy felébredtem, kedvesen megfogta a kezemet és megkérdezte, hogy tudom e, hogy miért vagyok kórházban. Kábán bólintottam. A nővér tovább beszélt hozzám.
- A fiatalember, aki behozta magát, nagyon meg van ijedve.
- A fiatalember? – kérdeztem vissza.
- Igen, a barátja. Ő azt mesélte nekünk, hogy maguk szeretők és a ma esti szeretkezésük nagyon eldurvult, mert ön kérte így.
- Én? – kérdeztem vissza meglepetten.
- Nem így volt? – a nővér jóindulatúan közelebb hajolt hozzám. – Nézze, látom a testén az ütésnyomokat és a csuklóján is vannak sérülések, és láttam a sérüléseket a nemi szervén. Kötve hiszem, hogy ezt akárki is élvezte volna, mondja el, hogy megerőszakolta önt.
Egy pillanatra elgondolkodtam. Tehát Márk azt hazudta, hogy én beleegyeztem ebbe és hogy nem történt erőszak. Ha ellentmondok neki, rendőrségi ügy lesz belőle. Nem szerettem volna, ha ezt mások is megtudják. Nem akartam, hogy sajnáljanak. Ha viszont igazat adok neki, akkor Márk a zsebemben lesz.
- Így volt, szeretem a durva szexet, igaz, most egy kicsit túlzásba esett a barátom, de ez nem fordul elő többet. Az biztos. – az utolsó mondatot kihangsúlyoztam.
- Biztos benne? – kérdezte a nővér. Elszántan bólintottam. A nővér elfordult az ágyamtól. Hirtelen eszembe jutott valami és a karja után kaptam.
- Kérem. Le tudná fényképezni a sérüléseimet?
A nővér hosszasan bámult rám, végül megcsillant a szeme.
- Természetesen.
Amíg fényképezett, az állapotomról kérdeztem.
- A belső nemi szerveinek semmi baja, a hüvelyben történtek hámsérülések, attól vérzett egy kicsit, de nem volt vészes. Néhány hét és teljesen begyógyul. Ha nem tesz feljelentést, akkor holnap reggel haza is mehet. Készen van, mindent megörökítettem.
- Köszönöm szépen. Hogyan kaphatnám meg ezeket a fotókat?
- Tehát jól gondoltam. Azt gondolja, sakkban tudja tartani a fiatalembert ezekkel?
- Biztos vagyok benne.
A nővér elhúzta a száját, majd megvonta a vállát.
- Holnap reggelre előhívatom magának.
- Nagyon szépen köszönöm, és kérem, beküldené a barátomat.
Bólintott, majd a fényképezőgéppel a kezében kiment a kórteremből. Néhány perc múlva Márk lépett be az ajtón. Sápadt volt és rémült. Szinte az ágyam elé vetette magát.
- Nori, kérlek, ne haragudj! Bocsáss meg. Tudom, szégyentelen, amit veled műveltem.
- Erre nincs bocsánat. – feleltem hidegen. – Hallom, azt mondtad, hogy a beleegyezésemmel történt.
- Sajnálom, de annyira megijedtem. Én… a legszívesebben fejbe lőném magamat. Hogy követhettem el ilyet? Természetesen megértem, ha feljelentesz.
- Nem jelentelek fel.
Márk felkapta a fejét.
- Egy feltétellel. – tettem hozzá.
- Bármit megteszek. – nézett rám esdeklően.
- Azt akarom, hogy mondj fel a Logoptiknál és soha többet ne gyere a közelembe! Felejtsd el a telefonszámom, a címem és azt is, hogy létezem. Amennyiben zaklatni merészelsz a jövőben bármikor, úgy feljelentelek. Lefényképeztettem a sérüléseimet és a zárójelentéssel bármikor megtehetem a feljelentést.
- Értettem. – beletörődve hajtotta le a fejét. Tudtam, hogy soha többet nem fog bántani és a közelembe jönni. A szégyene nagyobb lesz a vágyánál.
Röviddel ezután elküldtem. Volt pár hivatalos papír, amit ki kellett töltenem, majd hagytak pihenni. Reggel felhívtam Zsófit, hogy el tudna e jönni értem. Szegénykém, nagyon megijedt, amikor megmondtam neki, hogy kórházban vagyok. A reggeli vizit után haza is engedtek, már csak a zárójelentésre vártam, mikor befutott Zsófi.
- Úristen, mi történt veled? – kapott a szájához, mikor meglátta az arcomon a kék foltokat.
Halkan válaszoltam neki.
- Márk megerőszakolt.
- Jézusom! – majdhogynem összeesett. Röviden elmeséltem neki a történteket.
- De ugye semmi maradandót nem okozott? Jól vagy, ugye?
- Persze, semmi komoly gond nincsen. Az arcomon vannak ezek a foltok, ütésnyomok itt-ott, a csuklómon ezek a horzsolások a bilincstől és ég a puncim, mert tele van horzsolásokkal belül, de azt mondták, néhány hét alatt teljesen begyógyul.
- De ezt csak így mondod? Nem érintett rosszul? Különben meg remélem, feljelentetted!
- Nem. – láttam, hogy Zsófi nyitja a száját, de megelőztem. – Jobbat találtam ki. Lefényképeztettem a sérüléseket és azért cserébe, hogy nem jelentem fel, azt kértem tőle, hogy mondjon fel a cégnél és soha többet ne jöjjön a közelembe.
- Gondolod, hogy betartja az ígéretét?
- Nézd, ha nem tartja be, elmondom Gábornak, mit tett velem és akkor ő fogja kirúgni, ráadásul akkor esélye sem lesz, hogy máshol futár legyen, illetve a fényképekkel és a zárójelentéssel a kezemben bármikor feljelenthetem.
- A szemét! Úgy sajnálom, hogy egyedül hagytalak. – mondta, miközben átölelt.
- Jaj, ne viccelj! Ezen ne rágódj!
Kisvártatva bejött a nővérke, egy borítékban hozta nekem a fotókat és a zárójelentésemet is. Megköszöntem neki, majd elbúcsúztunk. Zsófi hívott egy taxit, hazamentünk és otthon körülugrált. Ágyba dugott pihenni, főzött nekem ebédet és szórakoztatott. Tulajdonképpen egész nap nem jutott eszembe az egész, örültem a ténynek, hogy mostantól nem kell látnom Márkot. Aztán elérkezett az éjszaka. Rémálmok gyötörtek, folyamatosan Márk torz arcát láttam magam előtt, ahogy a szemei szorosan össze vannak zárva és löki a testemet. Hallottam a hangját: „Még nem, még nem!” Alig bírtam nyugalmat erőltetni magamra. Nem gondoltam, hogy ez ennyire megviselt. Reggel kótyagosan ébredtem és bár Zsófi megpróbált lebeszélni arról, hogy dolgozni menjek, én mindenképpen be akartam menni. Tudni akartam, betartja e a szavát Márk. Az arcomról az alapozó remekül eltüntette a foltokat, a csuklómon pedig a hosszú ujjú felső eltakarta a sérüléseket. Amikor beértem a munkahelyemre, Szandin kívül senki nem volt ott. Dolgozgattam szépen, nem igen mozdultam ki az irodából, hiszen kissé nehezemre esett a járás. Délután nem vártam meg, hogy Márk visszaérjen, de hallottam, amint Gáborral beszélt telefonon és kérte, hogy várja meg, mert beszélni szeretne vele. Megnyugodva mentem haza. Másnap futótűzként terjedt a hír, hogy Márk felmondott és már csak ezen a héten jön dolgozni, amíg Gábor nem talál valakit a helyére. Okot senki nem tudott. Mindenki azt találgatta, mi történhetett. Fagyos mosollyal az ajkamon jeleztem, hogy én nem törtem össze a hír hallatán. És minden a terv szerint alakult. Pénteken Márk még bejött hozzám, hogy bocsánatot kérjen még egyszer és elbúcsúzzon. De hidegen bántam vele, közöltem vele, hogy most még túl friss a dolog, ahhoz hogy megbocsáthassak és remélem, betartja a megállapodásunkat. Keserűen bólintott, majd kilépett az irodából. Egész felszabadultam, de az élmény továbbra is megviselt, éjjelente ezzel álmodtam, bár a sebeim már begyógyultak. A napjaim továbbra is hasonlóképpen teltek, hétköznap dolgoztam, hétvégén pedig aludtam napközben, mert éjjelente nem igen tudtam. Ha el is szunnyadtam, riadtan ébredtem a rémálomra és olyankor nagyon tudott hiányozni Roland ölelő karja és szerelme. Később pedig már ez miatt nem tudtam visszaaludni. Szerencsére most a szexuális vágy állt a ranglistám utolsó helyén. Amíg nem éreztem teljesen gyógyultnak a puncim, minden vágy kihalt belőlem. Pár hét eltelt és a nőgyógyászom is teljesen rendben találta. A vizsgálat pokoli volt, természetesen a nőgyógyászati vizsgálatot mindenki szükséges rosszként éli meg, de ahogy a doki a hüvelyembe nyúlt, óhatatlanul is feltolultak bennem a szörnyű emlékek. Gyorsan becsuktam a szemem, mintha azzal eltűntethetném. A doki észrevehette, mert kedvesen, nyugtatóan beszélni kezdett hozzám és végül bejelentette, hogy a hám teljesen ép. Boldog voltam, bár szexre gondolni se tudtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése