Hatodik epizód egytized része

Köszönöm azoknak, akik megértenek, és persze azoknak is, akik nem. Ez valahol dicséret.

Igen, valóban elkényeztettelek titeket a napi és heti feltöltésekkel, de könnyű volt naponta feltölteni olyat, ami már egy éve meg volt írva és ide csak ctrl c, ctrl v-vel be kellett másolni. Még a heti feltöltésekkel is boldogultam valahogy, mert itthon voltam és amíg a gyerek a délutáni szuszókáját nyomta, én alkottam. A magam kedvére leginkább, az csak plusz energiát adott, hogy népes olvasótábort kaptam hozzá. :)

Ez a történet nincs megírva, a későbbi cselekmények is csak gondolatban vannak összeállítva. Ahhoz, hogy megfelelő hangulatban legyek az íráshoz, legyen ihletem és nem utolsó sorban alkalmam rá, időm, sok minden kell. Elsősorban nyugalom és kedv. Még mindig szeretnék írni, eszem ágában sincs lezárni a blogot. Még mindig szeretnék elsősorban magamnak írni és aztán nektek. Kérlek, ne vegyétek el a kedvem a mikor jön már az újabb rész, elfelejtek visszanézni hozzászólásokkal!

Amit talán tehetek az ügy érdekében, hogy nem a szokásos tíz oldal megírása után töltöm fel, hanem még rövidebb terjedelemben, mondjuk egy oldal után. Lassanként. 

Üdvözlettel:

Sznorina

Nem tudták, mennyi idő telhetett el, percek vagy órák, csak abban voltak biztosak, hogy mindketten elszundítottak. Szempilláik mázsás súlyként csukódtak le újra és újra, képtelenek voltak huzamosabb ideig nyitva tartani. Mila jól érezte magát. Nyugodt volt és boldog. Varázslatos volt, amit Ádámmal átélt. Felsóhajtva bújt egészen közel a férfi testéhez. Apró, jóleső nyögés hagyta el a száját. Ádám megölelte és mosolyogva konstatálta, hogy Mila felhúzott combja az övére simult. Mély lélegzetet vett és magához szorítva a lányt annak vállgödrébe fújta a levegőjét. Milán apró remegéshullámok futottak végig. Bágyadtan felemelte a fejét és Ádámra nézett. Bár a szobában teljes sötétség volt, biztos volt benne, hogy a férfi őt nézi. Őrá néz. Megmozdította a kezét és ujjaival óvatosan Ádám állát kereste. Kézfejével megsimogatta az arcát és ajkaival közelebb hajolt. Nagyon finoman csókolta meg Ádámot. Érzéki érintése viszonzásra talált és mire észbe kaptak a szenvedély legyűrte és maga alá teperte őket. Mila vágyódva magasodott Ádám fölé. Fuldokolva akart belőle még többet és többet. Abban a percben nem gondolkodott, nem gondolt senkire, csak akart. Ádámot. És a farkát magában. A férfi ágaskodva gyötrődött Mila alatt. Kezei a nő égő, reszkető testén szánkáztak. Ha egész álló nap simogathatná, se telne be Mila bársonyos bőrével. Ujjai izgatottan futottak a gerince lágy ívén. Hogy ki és mikor kezdeményezte a behatolást, egyikük sem tudta volna megmondani. Ádám arra eszmélt, hogy felizgatott férfiassága puhán merül el a forró nedvességben, Mila pedig felnyögve sóhajtott, ahogy hüvelye megérezte a lüktető testrészt magában. Akkor egy picit pánikba esett. Rádöbbent, hogy felül van. Ő még sosem volt felül. Megdermedt a mozdulatban, hirtelen a csókja is alábbhagyott. Fogalma nem volt, mit is kéne csinálnia, illetve az ösztönei diktáltak valamiféle lovagló mozdulatot, de elbizonytalanodása ledöntötte a lábáról. Ádám rögtön észrevette a változást.

- Kérlek, mozogj. – suttogta a lánynak kedvesen.

Mila habozott. Apró, vontatott mozdulatai csak arra voltak jók, hogy szenvedélyük ne hűljön ki, de újabb és újabb lángra lobbanásra már nem futotta belőle.

- Mila, kívánlak. Kérlek, lovagolj meg! Elégíts ki! – könyörgött neki halkan, szinte fuldokolva.

A lány megmozdította a csípőjét. Kezdetben lassan, majd egyre fokozódó hévvel. 

- Ez az. – biztatta Ádám. – Még! Kérlek!

Mila a férfi válla fölé támasztotta a tenyerét, így a lovagló mozdulatoktól mellei Ádám arca előtt táncoltak. A mellbimbók ingerkedve simogatták a férfi arcbőrét. Ádám teljes kábulatban szívta be a kemény bimbókat. Ahogy forró nyelve hozzájuk ért, Mila felszisszent és mellkasát előretolva még inkább Ádám szájába dugta érzékeny cicijeit. A férfi tenyerébe vette az egyiket és élvezettel szopta. Mila elveszítve minden türelmét, hirtelen kiszakította mellbimbóját Ádám ajkai közül és lángoló főnixként emelkedett a férfi fölé. Uralta, birtokolta az alatta heverő testet. Térdei közé szorította a férfi csípőjét és nem engedte el. Hirtelen bivalyerősnek érezte magát, olyan energiákat érzett magában, mint még soha. Lovagolta Ádám ágyékátt, mozgott a férfiasságán és roppant módon élvezte, hogy felizgult puncijába újra és újra beljebb furakszik a kemény hímvessző. Már nem volt félszeg. Magabiztos nőként hajszolta saját magát és természetesen Ádámot is az orgazmus felé. Mozdulatai egyre hevesebbek lettek, egyre izgatóbbak, Ádám számára is. A férfi már alig bírta cérnával. Kellett neki, szüksége volt rá, a nőre, a puncijára, arra, hogy belelőhesse végre magát. De még nem szabad, még tartania kell magát! Még Mila nem élvezett el. Ő az első. Ha a nő elélvezett, akkor jöhet ő is. Ó, te jóég! Nem bírja már sokáig. Mikor? Mila…

Izzó lehelet csapott az arcába, érzéki, mélyről jövő sikoly szakította félbe a csendet, már nem volt képes hallani, érezni, látni, saját orgazmusa felülmúlt mindent és elmosta a valóságot. Érezte, ahogy a farkából az utolsó csepp ondó is Mila méhe felé lövell, olyan erővel, hogy talán visszafolyni se lesz lehetősége. A lány remegő teste az övére hanyatlott. Mindkettejük megborzongott a hideg veríték érzésétől, ahogy pórusaik összeértek. Ádám alig élve kutatott a kezével az időközben a testükről lecsúszott takaró után. Belemarkolva magukra húzta és átölelte a fáradtan nyögdécselő Milát. 

Mila szeretett volna megnyilvánulni, már a száján voltak a szavak, el akarta mondani, mennyire jó volt, mennyire élvezte, de aztán elgondolkodott azon, hogy tulajdonképpen erre nem is lehet csak azt mondani, hogy jó volt. Ez nem csak szimplán jó volt, hanem kolosszális, fantasztikus, elementáris… nem, nem is lehet rá megfelelő jelzőt találni. Addig morfondírozott, amíg rá nem döbbent, hogy Ádám már az igazak álmát szuszogja mellette és ő is már csak félálomba tépelődik itt azon, hogy… Min is? Gondolatban megrázta a fejét és végül hagyta magát belesüppedni a jótékony, puha és édes álomba.