Kedves olvasóim!
Köszönöm az érdeklődéseteket. :) Beküldtem a pályaművemet, eredmény néhány hónap múlva várható. Természetesen valamilyen formátumban olvashatjátok majd. Igazából szerintem lett még volna mit csiszolni rajta, de idő híján voltam, mint mindig. :) Két dologra azonban rájöttem az írás közben, az egyik, hogy nem megy nekem az E/3-dik személyben való írás. Rövid ideig igen (lásd: Kristóf), de hogy valamit csak így írjak, az nyögvenyelős. Nem tudom igazán beleélni magam. Így a pályaművemet is felénél átírtam E/1-be. A másik dolog, hogy soha többet nem adok ki a kezem közül olyat, amit írás után nem olvasok el legalább egyszer. Itt a blogon ezt sokat csináltam, mert nem volt időm, türelmetlenek voltatok, így a legtöbbször csak megírtam és feldobtam. Ezért aztán biztos vagyok benne, hogy rengeteg a gépelési hiba.
Ami viszont most már "nagyon piszkálja a csőrömet", az a folyamatos figyelmeztetésetek a helyesírásra. Ugyanis, ha nem is olvastam el az írásomat feltöltés előtt, azt azért megnéztem, hogy hol van aláhúzva pirossal, zölddel, stb. (Word helyesírás ellenőrzője) Én világéletemben kitűnő helyesíró voltam és rendkívül háklis vagyok a helyesírási hibákra. Persze gépelek el dolgokat néha, mert ember vagyok, tévedhetek és van hogy lázadok a helyesírás ellenőrző ellen, mint például most is, mikor két sorral feljebb a helyesírót aláhúzta nekem pirossal, miszerint külön kell írni vagy kötőjellel, de ez tudatos, nekem logikusabb. Tehát mutassatok már rá szavakra, amiket szerintetek nem jól írtam! Volt régebben egy kritikám, már nem tudom pontosan a szót, a lényeg, hogy valamit egy t betűvel írtam kettő helyett. Mikor az illető rámutatott, a homlokomra csaptam, hogy persze, hogy két t. Azt csak elütöttem, az ellenőrző pedig nem húzta alá, mert úgy is értelmes szó volt. Ez egy, ezt aláírom! De mi a többi?
Félreértés ne essék, nem haragszom senkire és elfogadom a kritikát, ha van alapja.
Ez a pár hét, amíg másik írással foglalkoztam, a kritikák és a saját érzéseim rádöbbentettek arra, hogy az Orgazmus receptre nem a legjobb. Voltak furcsa ellenérzéseim vele kapcsolatban mindig, talán azért is ment mindig döcögősen az írása. Tudatni szeretném veletek, hogy leveszem a sztorit a blogról és legközelebb akkor teszem csak ki, amikor már készen van és elégedett vagyok vele. (Néhány nap múlva lesz esedékes a levétel, addig helyesírási hibákra lehet vadászni benne. :) )
DE..., hogy addig se maradjunk erotika nélkül, felhívást intézek hozzátok. :)
Mindenki, aki kedvet érez és van ideje, írjon le egy megtörtént sztorit vagy egy fantáziáját (természetesen ne legyen erotikától mentes :D ) és küldje el nekem a norina.szalko@gmail.com e-mail címre! Gondoltam, néhányat feltöltenék a blogra vagy ha csak egy puszta fantáziát meséltek nekem, akkor azt fűszerezném kicsit!
Köszönettel és sok puszival:
Sznorina
Szia!
VálaszTörlésEngem nem zavarnak a helyesírási hibák!!!
Már nagyon vártam hogy folytasd a történetet!!
A döntésedet elfogadom. :(
Szia!
VálaszTörlésEngem sem zavarnak bár én nem is vettem észre mert engem lekötött a sztori!
Én is nagyon-nagyon várom , hogy folytasd nem is igazán értem miért vagy elégedetlen vele eddig ez a sztori tetszik a legjobban (persze az előző 2 is imádtam :) ) de persze ha elégedetlen vagy vele akkor muszáj :) remélem viszonylag gyorsan haladsz majd vele és azt is, hogy a másik történetet is olvashatjuk majd!
Remélem te nyered meg mert eszméletlenül ügyesen írsz!
Szóval sok-sok ihletet és sok-sok energiát az íráshoz :)
Laura
szia!
VálaszTörlésengem aztán nem érdekel ha van hiba,így is úgy is tudom értelmezni mit akartál kifejezni.amúgy meg a betűk csak csak segítenek közvetíteni a képet amit elénk társz,szóval a film a lényeg amit kialakítasz.én nagyon vizuális vagyok szóval nem zavar az elírás,attól még ugyanúgy élvezhető a történet.
nagyon sajnálom a döntésed,de megértem.
hát,én történetet nem osztanék,de tőled bármikor szívesen várom.zs.
Kérlek minél előbb fejezd be az Orgazmus receptre című írásod, mert ez az egyik legjobb, amit valaha olvastam, és ráadásul pont van az életemben egy Ádám nevű orvos. Ahh... egyszerűen imádom. Sok sikert a folytatáshoz! :)
VálaszTörlés