Hatodik epizód öt tizede és ígerem, a hetedik teljes lesz!

Késő este volt már, mikor kopogtak Mila ajtaján. A lány elképzelhetetlenül fáradt volt. Kicsit talán nyűgös is. Semmi kedve nem volt Viktorral találkozni. Kelletlenül kiáltott ki a férfinak.

- Nyitva van, gyere!

Viktor belépett. Milának első pillantásra feltűnt, hogy a férfi sincs a legjobb formájában. Lehuppant a kanapéra.

- Milyen volt az út? – kérdezte Mila.

- Elment. – bökte ki a férfi. – Fárasztó volt, végig én vezettem.

- Aha. – reagált rá Mila anélkül, hogy Viktorra nézett volna.

- És te mit csináltál egész hétvégén?

- Hmm. – hümmögött Mila. – Nagyjából semmit, pihengettem, vásárolgattam, tegnap este Timivel vacsoráztam, ennyi.

Viktor unottan bólintott. Mila egy picit elszégyellte magát, amiért így tud hazudni, de hát az igazat mégsem mondhatja meg. Jól is néznének ki. Percek teltek el szótlanul, mindketten csak bámulták a tévét, aztán Milának eszébe jutott, hogy a férfi majd később valószínűleg szexelni akar. Elborzadt magában. Ez a hétvége olyan tökéletes volt a nemi élete szempontjából, nem akarta ezt most elrontani. Majd hirtelen eszébe ötlött valami.

- Szeretnék megbeszélni veled valamit.

- Mit?

- Nagyjából két hónap múlva lesz az esküvő. Szeretnélek megkérni arra, hogy addig már ne aludjunk együtt.

Viktor elnevette magát.

- Azt hiába is várod, hogy visszanőjön a szüzességed!

- Nagyon vicces vagy! Ennyit én is tudok… -  húzta el a száját Mila.

- Alvásról vagy szexről beszélsz? – kérdezte hirtelen elkomolyodva a férfi.

- Mindkettőről.

- Te normális vagy? – képedt el Viktor.

- Ez igazán nem nagy áldozat.

- És mire jó?

- Csak… -  Mila igyekezett valamit gyorsan kitalálni. – Legalább emlékezetes lenne a nászéjszakánk.

- Talán 2- 3 héttel előtte lehet róla szó, de két hónappal előtte, felejtsd el. – dörmögött a férfi.

Mila behúzódott a kanapé sarkába és csak várta, hogy mikor fog Viktor rámászni. Már előre elborzadt. Néhány perc múlva azonban meglepetés érte. Viktor felpattant a kanapéról.

- Most hazamegyek, nagyon fáradt vagyok és nincs kedvem hozzád.

- Ahogy gondolod. – súgta halkan Mila.

- Majd holnap jövők. – fordult vissza az ajtóból, majd becsukta maga mögött.

Mila fellélegzett. Felállt, bezárta a bejárati ajtót és a fürdőbe ment. Útközben ledobálta magáról a ruháit. Zuhany után beesett az ágyba. Azt hitte, amilyen fáradt, rögtön elalszik, de helyette boncolgatni kezdte az érzéseit.

Azzal teljesen tisztában volt, hogy Viktor iránt semmit sem érez. Nem is szeretett volna férjhez menni hozzá, de a szülei nagyon erőltetik ezt a házasságot. És Ádám? Mit érez iránta? Mert valamit érez, az biztos. De mit? Eszébe jutott, amit az utcán mormolt maga elé. „Hozzád tartozom.” Igen, azt érezte, hogy a teste Ádámé. A férfi úgy játszik a testén, ahogy akar, a kezei közt engedelmes hangszer vált belőle. Szerelem? Nem. Azt azért még nem. Hirtelen elborzasztotta az élete. Egyáltalán nem így szerette volna az életét alakítani. Ő menyasszony, akinek egy nőgyógyász szeretője van. Ráadásul nőgyógyász. Ez most jutott eszébe először így. Soha nem lenne képes elfogadni, hogy a szerelme más nőkben turkáljon. Az, hogy testi kapcsolatuk van egymással… határeset… nincs joga beleszólni Ádám munkájába. Egyáltalán most mit is foglalkozik ezzel? Örüljön a csodának, amit átélt vele az ágyban. Ezeket az orgazmusokat már senki nem veheti el tőle. Senki.

Sajnos, Viktor másnap betartotta a szavát és valóban megjelent este Mila ajtajában. Pedig a lánynak irtózatosan fájt a feje egész nap. Kérte a férfit, ha lehet, hanyagolják a ma estét, de Viktor csak vállat vont.

- Amennyit te hozzáteszel a dologhoz, simán belefér, hogy közben fájjon a fejed.

- Most miért vagy velem ilyen bunkó? – fakadt ki Mila.

- Jobban teszed, ha nem sértegetsz.

- Én téged? De te megalázhatsz engem?

- Jaj, ne csináld már! Inkább bújjunk ágyba.

- Azt már nem! – jelentette ki Mila. – Értsd meg, hogy semmi kedvem.

- Félredugsz?

Mila szíve nagyot dobbant.

- Te hülye vagy? – kérdezett vissza. – Dehogy dugok félre!

- Pedig olyan vagy! Azok szokták nem engedni!

- Te tényleg nem vagy normális!

- Akkor meg mi lesz már? – kiáltotta dühösen a férfi.

Mila megszeppenve állt a szoba közepén.

- Húzzál már az ágyra, és mire kijövök a fürdőből, ajánlom, hogy meztelen legyél.

A lánnyal megfordult a világ, egyetlen perc alatt gyorsult fel ezerre a szívverése, de nem az izgalomtól, hanem a félelemtől. Ilyet még nem érzett, Viktor akármennyire is bunkó volt vele eddig. Döbbenten nézte, ahogy a férfi bevonul a fürdőbe és durván, szinte szem forgatva néz rá. Most mit csináljon? Az első ötlete az volt, hogy elmenekül a lakásból. De hát ez az ő lakása volt! Elbizonytalanodva nyalta meg az ajkait. Hangosan zihálva próbált kiutat találni, tudta, hogy Viktor elképesztően durva lesz vele, semmi jóra nem számíthat tőle. Túl sokáig várt, sajnos. Nyílt az ajtó és Viktor pokoli dühös arccal nyugtázta, hogy Mila el sem mozdult onnan, ahol az előbb is állt. Elkapta a lány ijedt tekintetét, ahogy az ajtó felé pillant. Ösztönösen mozdult meg. Félt és nem akarta azt, ami rá várt. Szökni akart, lépett az ajtó felé, de Viktor gyorsabb volt nála. Az ajtó és Mila közé ugrott. Meztelenül tett fürge mozdulata csak még inkább megriasztotta a lányt. A férfi elkapta a karját és durván megszorította.

- Hova- hova? – sziszegte, miközben az ágyhoz húzta Milát. – Ha jól emlékszem, azt mondtam, hogy meztelen légy, mire kijövök a fürdőből. – dörmögte haragosan, majd olyan lendülettel ütötte arcon Milát, hogy a megszeppent lány az ágyra esett.

Tenyerét forró arcára szorította, fájdalmasan forrónak érezte, szinte égette a férfi tenyerének helye, de nem volt ideje siránkozni, mert a feldühödött Viktor az ágyra térdelt és vadul tépni kezdte a lány ruháit. Mila ijedten sikoltott fel és védekezni próbált, de ereje vajmi kevésnek bizonyult a felbőszült férfiéhoz képest. Viktor pedig ott ütötte a lányt, ahol érte. Mila üvöltve kért segítséget, ám egy jókora pofon, amelytől felszakadt a szája is, elhallgatatta. Viktor belemarkolt a mellébe. A lány érezte, hogy meleg folyadék csöpög az ajkáról, félve nyalta meg, vér ízét érezte. Behunyta egy pillanatra a szemét, sós könnyek peregtek az arcán. Némán vette tudomásul, hogy a testét már nem védik ruhák. A szeme csak akkor pattant ki, mikor a durva férfikéz szétnyomta a térdeit. Tekintete a félelmetesen megduzzadt szerszámra tévedt és fogalma sem volt, mi izgatta fel Viktort ennyire. A kiszolgáltatottsága? A félelme? Nem volt ideje ezen gondolkodni, mert Viktor semmire sem várva szinte karóra húzta a vagináját. Mila felordítva próbálta eltaszítani magától a férfit, ami egy pillanat erejéig sikerült is, már elmúlt a szétszakadás érzése, ám Viktor megint csak fürgébb és dühösebb volt, megfogta Milát és hasra vágta maga előtt. Egyik kezével megszorítva a nő tarkóját, a matracnak szegezte, majd a combjai közé nyomulva betolta a farkát Milába. A lány nem is tudta, mi fáj neki jobban. A hüvelye vagy a tarkója. Arra is próbált koncentrálni, hogy levegőt kapjon egyáltalán. Viktor minden egyes lökése pokoli kín volt. Szorosan lehunyta a szemét és próbált semmire sem gondolni. Egyszer csak azt érezte, hogy a férfi belelövelli a spermáját. Diadalittasan húzta ki Milából a csöpögő szerszámját és Mila fenekének dörgölte. Mila megsemmisülve, fájdalomtól nyüszítve, mozdulatlanul feküdt az ágyon. Semmit nem érzékelt a külvilágból, csak arra tudott gondolni, milyen nyomorult is ő, milyen szerencsétlen. Fogalma sincs, mennyi idő telhetett el. Megpróbálta felemelni a fejét. Az első, amit meglátott, a vére volt az ágytakarón. Könnyeit nyelve próbált feltápászkodni. Előbb négykézlábra állt, borzalmasan fájt minden mozdulat. Ahogy a térdeire ült, tekintete a combjai közé tévedt. Elszörnyedve vette észre az ágyékára száradt apró vérfoltokat. Azt érezte, azonnal meg kell tisztítania magát. Sírva araszolt a fürdőszoba irányába, akkor vette csak észre, hogy Viktor már nem volt a lakásban. Eltűnt a ruháival együtt. Bekászálódott a fürdőkádba és megengedte a zuhanyt. Kétségbeesve dörgölte a testét, elkeseredve nézte a piros vízsugarat, ami a testéről folyt lefelé. Szipogva törölte szárazra magát, majd a tükör elé állt, hogy felmérhesse a Viktor okozta károkat. Mikor megpillantotta az ajkait, elsírta magát. A duplájára dagadt és fel volt szakadva, még szivárgott a vér belőle. Ott és akkor eltökélte, hogy nem lesz esküvő. Senki és semmi nem veheti rá arra, hogy összekösse az életét ezzel a vadállattal. És arra is megesküdött, hogy ez a férfi nem fog többé hozzányúlni. Fájdalmasan elvonszolta magát az ágyig és megpróbált elaludni. Bár sokáig nem jött az álom szemére, de azért hajnal felé elszenderedett. 

Másnap korán kelt. Első dolga volt, hogy lakatost hívjon és kicseréltesse a zárat. A második dolga volt, hogy megszabaduljon minden olyantól, ami Viktorra emlékeztette. Egy dobozba tette a férfi összes ajándékát, holmijait és a jegygyűrűjét is. Felöltözött, majd napszemüveg mögé bújva a dobozzal a kezében lesietett az autójához. A kocsiban vette észre a telefonján Ádám sms- ét. Megnyitotta, elolvasta. A férfi arra volt kíváncsi, mikor láthatja Milát. Mila azonban nem akarta, hogy Ádám így lássa, nem válaszolt neki. Visszacsúsztatta a mobilt a táskájába, majd indított. A reggeli csúcsforgalom ellenére hamar a szülei házához ért. Dühösen szállt ki a kocsiból, kezében a dobozzal. Elszántan lépkedett az étkező felé, tudta, hogy ilyenkor a szülei még jócskán a reggeliző asztalnál ülnek. Amikor belépett, az apja tudomást sem véve róla olvasta tovább az újságot, az anyja pedig kényelmesen letéve kávéscsészéjét rá sem nézve kezdett volna bele a szokásos esküvői előkészületek mondókájába, de Mila megelőzte. Mérgesen dobta a dobozt az asztalra. 

- Nem lesz esküvő!

A szülei elképedve pillantottak előbb a dobozra, majd a lányukra.

- Már hogyne lenne... – kezdett volna bele az apja, és tenyerét a karosszékre téve épp fel is állt volna, mikor Mila lekapta magáról a napszemüveget és odavetette a megdöbbent és elszörnyedt szüleinek:

- Ezért... nézz rám és nézzetek meg jól! Ezt tette velem a kis kedvencetek.

Szólni sem tudtak, az apja elborzadva hullott vissza a karosszékbe, az anyja a szája elé kapta a kezeit.

- A dobozban a cuccai vannak, mondjátok meg neki, hogy soha többé nem akarom látni!

Mila határozottan megfordult és az ajtó felé indult. Útban kifelé hallotta, ahogy az apja megjegyzi:

- Az nem lehet!

Még inkább elszomorodott. Kilépett a szülői ház ajtaján és sietve a kocsijába vágta magát. Nagyot sóhajtva fordította el a slusszkulcsot és meg sem állt a munkahelyéig. Az iroda előtt leparkolt, de nem ment be, előhalászta a mobilját és tárcsázott, miközben megigazította a napszemüvegét. A belső visszapillantóba pillantva megérintette a szája szélét, ám az érintésre fájdalmasan felszisszent.

- Mila, hol vagy? – hallotta hirtelen a telefonban.

- Timi, ki tudnál jönni? Itt vagyok kint a kocsiban.

Válasz helyett csak pittyogást hallott a telefonba. Timi bontotta a vonalat. Mila a táskájába tette a mobilját. Felpillantva látta, hogy Timi kilép az irodából és körülnéz az úton, mielőtt átszaladna. Mila intett neki, a lány odafutott az autóhoz, és beugrott Mila mellé. Becsukta az ajtót és felé fordult.

- Mi történt? Miért nem jöttél reggel... – aztán elharapta a mondat végét. Ijedten nézett Milára. – Jóságos ég! Mi történt?

Mila levette a napszemüvegét, mire Timi összerezzent.

- Viktor megvert... és megerőszakolt. – közölte szárazon Mila.

- Jaj, istenem, Mila! Hagyd ott ezt a szemetet! 

- Már zárat cseréltettem, és a szüleimnek is megmondtam, hogy nem lesz esküvő. Visszaküldtem a gyűrűt is.

- És a rendőrségen voltál?

Mila megrázta a fejét. 

- Le akarom zárni, nem akarok ügyet ebből. Soha többé nem akarom látni!

- Szegénykém. – mondta Timi együtt érzően, miközben megsimogatta Mila haját.

- Kimentenél? Így nem akarok bemenni, dolgozni.

- Persze, majd kitalálok valamit. -  mosolyodott el Timi.

- Köszönöm. – döntötte a kocsi üléstámlájának a fejét Mila.

- Orvosnál sem voltál?

- Nem. – válaszolt Mila röviden.

- Pedig szerintem meg kéne nézetned magad.

- Semmi bajom, néhány nap és rendbe jövök teljesen.

- Ahogy gondolod. Menj haza és pihenj, ha szükséged van valamire, hívj, oké?

- Oké, köszi. – Mila egy apró mosolyt erőltetett az arcára. Timi egy puszit nyomott a barátnője homlokára, majd kiszállt a kocsiból.

Mila nézte, ahogy a lány átfut az úton és besurran az irodába, nagyot sóhajtott és elindult haza. Útközben még megállt bevásárolni, majd hazament, kipakolt és beesett az ágyába. Hamar elnyomta az álom.

Egészen távolról hallotta a motoszkálást. Először fogalma sem volt arról, hogy mi lehet az. Résnyire tudta csak kinyitni a szemét. Sötétség vette körül. Átaludta volna az egész napot? Megmozdult, teste zsibbadt ernyedtséggel reagált. Határozottan tompának érezte magát. Megint az a motoszkáló hang. Egyre erőteljesebben hallotta. És most mintha egy puffanás is társult volna mellé. Mila szurkálást érzett a halántékán, mintha ezernyi apró tűt böktek volna az agyába. Majd hirtelen megvilágosodott. Már pontosan tudta, mi az a motoszkáló hang. Szemei tágra nyíltak a rémülettől. Ijedtében felült a szájához szorította a takarója csücskét. 

- Mila! – hangzott odakintről a borzalmas mennydörgő hang. – Nyisd már ki ezt a kurva ajtót!

Viktor volt. Megpróbált bejutni a kulcsával, és mikor ez nem ment ki, lévén Mila lecseréltette a zárat, dühösen ütni- rúgni kezdte az ajtót.

- Mi lesz már?! – kiáltott még hangosabban.

Mila riadtan gubbasztott a hálószobájában, egészen összezsugorodva a matracán. Minden idegszálával arra összpontosított, hogy meg ne nyikkanjon. Ha Viktor azt hiszi, hogy nincsen itthon, akkor elmegy innen. Sajnos, azonban még hosszú percek teltek el így. Viktor válogatott szitkokat szórt Mila fejére, amiért nem engedi be őt, és különben is hogy képzeli, hogy lemondja az esküvőt. Néhány perc múlva Viktor taktikát változtatott és bűnbánó hangon kért bocsánatot a tegnapi viselkedéséért, nem akarta, hogy így eldurvuljon a helyzet, de aztán pár pillanat múlva már újra dühösen rúgott az ajtóba. Mila sírva rezzent össze. A könnyei patakokban folytak az arcán. Félelmében görcsösen markolva szorította a szájára a takaróját. Akkor egy másik hangot hallott.

- Fiatalember, mit lármázik itt? Takarodjon innen vagy hívom a rendőrséget! Mit képzel maga?

A szomszéd néni volt. Mila egy pillanatra még a lélegzetét is visszatartotta. Az idős néni hosszasan szidalmazta Viktort, míg nem egyszer csak a férfi távolodó hangját nem hallotta:

- Jól van már, öreglány! Nem látod, hogy már megyek? Itt se vagyok...

Mila lélegzetvisszafojtva lapult csendben, csak pár perc elteltével mert utat engedni a könnyeinek és hangos zokogásban kitörni. És aztán már nem is tudta visszafogni magát. Jól esett neki a sírás, kellett neki. 

Késő éjjel volt már. Ádám épp az öltözőben volt. Gondolataiba merülve próbálta bekötni a cipőfűzőjét. Mila. Miért nem válaszolt az sms- re? Történt vele valami? Ha nem lenne ilyen pokoli késő, elmenne hozzá. Aztán megrázta a fejét. Hülye vagyok, hiszen lehet, ott van nála a kretén! De annyira hiányzott neki a lány! Olyan nagyon vágyott a csókjára, a mosolyára, az illatára. Mély sóhajjal jött ki az öltöző ajtaján, és indult el a parkoló irányába. Vajon mikor láthatja legközelebb Milát?

Apró pittyegést hallott. Megemelte a fejét, de a szemét nem tudta kinyitni. Ahány porcikája volt, az mind sajgón tiltakozott a hirtelen mozdulatok ellen. A szeme pedig elviselhetetlenül égett. Rájött, hogy a mobilja pittyeg a táskájába. Valahogy elkászálódott a nappaliig és leroskadt a kanapéra. Ott kiszedte a telefont a táskából és megpróbált a kijelzőre fókuszálni. Fogalma sem volt arról, miért esik ez olyan nehezére. A szeméhez nyúlt és akkor leesett neki. A fél éjszakás sírástól bedagadtak a szemei. Elhúzta a száját, mire felszisszent, majd újra a kijelzőre nézett. Akkor végre ki tudta venni, hogy az anyja keresi. Felsóhajtva a kanapé másik sarkába dobta a telefont. Esze ágában sem volt beszélni vele! Biztos volt benne, hogy arra akarják rávenni, hogy menjen vissza Viktorhoz. Már pedig olyan Isten nincs, hogy ő még egyszer akárcsak lássa is azt a férget! A telefon elhalkult. Végre! Feladta. Mila felhúzta a lábait a kanapéra és a karfára könyökölt. A dohányzóasztalon lévő kis órára pillantott. Reggel nyolc órát mutatott. Akkor megkordult Mila gyomra és rájött, hogy tegnap nem is evett semmit. Erőt vett magán és kiballagott a konyhába. Friss kávét főzött és kiadós reggelit készített magának. Miután megevett mindent, egy kicsit másnak látta a világot. Nem akart azon morfondírozni, milyen szerencsétlen, semmivel sem akart foglalkozni és senkivel. Elhatározta, hogy ma is otthon marad és pihenget, esetleg takarít, rendet rak. Aztán eszébe jutott Ádám. Nem is írt neki vissza. Mi legyen vele? Nem akarta, hogy a férfi így lássa, márpedig ha beszélnének, biztos rájönne, hogy nincs rendben valami és akkor majd ide akarna jönni. Az a legjobb, ha néhány napig hanyagolom. – gondolta, majd felállt és a fürdőszoba felé indult. Miután levetkőzött, a tükörbe nézett. Elborzadt. A tegnapi sérüléseire még rájött a piros, puffadt szeme és kész rémmé vált. Ma ki sem fogja dugni az orrát a lakásból, az biztos. Engedett magának fürdővizet, lassan, óvatosan beleereszkedett és hagyta, hogy forró, levendula illatú víz kimosson a testéből minden feszültséget. Azon a napon valóban nem csinált mást, mint rendet rakott, pihent és olvasott. Este pedig bevackolta magát a tévé elé a vacsorájával és késő éjjelig fennmaradva filmeket nézett. Rég volt már ilyen, hogy ennyi ideig csak magával foglalkozzon, ne törődjön a munkájával, férfivel, szülőkkel, esküvővel, semmivel, csak azzal, hogy pihenjen. Persze jobban örült volna egy másik apropónak!

Mila már lassan egy hete otthon volt, a sérülései kezdtek elhalványodni, és a közérzete is jobb lett. A szülei és Viktor felváltva hívogatták, de nem vette fel a telefont senkinek sem, csak Timinek. Ádámtól is érkezett sms, amire sokáig nem válaszolt, de aztán mégis megeresztett egy „jól vagyok, csak sok dolgom van” smst. Egy nap már megunta az otthonücsörgést, vágyott arra, hogy kimozduljon a lakásból, embereket akart látni maga körül és friss levegőt akart szívni. Felöltözött, napszemüveg mögé bújt és hívott magának egy taxit. Most nem volt kedve vezetni. Óvatosan lépett ki a lakásajtón és a házból is. A taxiba vágta magát és elvitette magát egy lakberendezési áruházba. Útközben letekerte az ablakot és hagyta, hogy az arcába csapjon a napfénnyel vegyített friss oxigén. Nagyokat lélegzett és ajkai piciny mosolyra húzódtak. Vidáman lépett be az áruház forgóajtaján. Élvezettel vetette bele magát a nézelődésbe és vásárlásba. Elhatározta, hogy az új életéhez új színbe öltözteti a lakását is. Függönyöket, szőnyegeket, díszpárnákat, ágyneműket nézett, új képeket a falra, és ami csak megtetszett neki. Miután kifizetett mindent és elintézte, hogy ezt mind másnap házhoz szállítsák neki, gondolta, beül a kávézóba és eszik egy sütit is. Elindult a kávéspult felé, mikor váratlanul valaki megfogta a karját. Egy szempillantás alatt felgyorsult a szívverése, ijedve fordult vissza.

- Mila?

Ádám volt az. Mila kifújta a tüdejében rekedt levegőt.

- Mit csinálsz itt? – kérdezte vidám mosollyal a férfi, majd hirtelen elengedte a lány karját. – Egyedül vagy? – pillantott körbe óvatosan.

- Igen. – suttogta szűkszavúan Mila, majd hozzátette: -  Vásárolgattam.

- Én is. Új berendezést választottam a váróterembe.

Mila nem válaszolt, csak zavartan pislogott a cipője orrának.

- Miért van rajtad napszemüveg? – kérdezte halkan a férfi.

A lány hallgatott. Ádám rosszat kezdett sejteni és az is kezdett összeállni a fejében, miért nem válaszolt a lány az smseire. Lassan megérintette Mila vállát és végigsimított a felkarján.

- Hova indultál?

- Szerettem volna inni egy kávét.

- Gyere, meghívlak. – súgta lágyan Ádám és kedvesen terelni kezdte a lányt a kijárat felé.

Ádám átvitte Milát a szomszédos bevásárlóközpontba. A kávézóig szótlanok voltak. Beültek egy eldugott kis bokszba. Az azonnal megjelenő pincérnek Ádám szűkszavúan leadta a megrendelést, majd Mila felé fordult. Először csak várt pár másodpercet, hátha a lány megszólal, de Mila hallgatásba burkolózott. Ádám ekkor észrevette a Mila szája sarkában futó kis varasodást és elöntötte a düh. Minden igyekezetével azon volt, hogy ne törjön ki és ne árulja el, mekkora indulat tombol benne. A kretén megverte Milát! Úrrá kellett lennie magán, hiszen tudta Milának most a legkevésbé sem arra van szüksége, hogy ő kakaskodni kezdjen. A pincér megérkezett a kávéval. Letette eléjük, majd csendben otthagyta őket. Ádám közelebb húzódott a lányhoz és megfogta a kezét. Boldogsággal töltötte el a tudat, hogy Mila nem húzta el a kezét. Engedte neki, hogy ujjai az ujjai közé fonódjanak. Milából apró, nem várt sóhaj bukott ki. Ádám félve nyúlt Mila napszemüvegéhez és visszatartott lélegzettel emelte le a lányról. Mila nem mert a férfira nézni, pillantása az ölébe fúródott. Ádám lassan az asztalra tette a szemüveget és ujjával Mila álla alá nyúlt. Óvatosan megemelte. Ahogy szemügyre vette Mila láthatólag már gyógyuló sebeit, egyre inkább mérges lett. Egyre jobban emésztette a bensőjét a pokoli tehetetlenség, hogy a nő, akit szeret, kénytelen volt elviselni ütések sokaságát és a fájdalmat és... A baljós sejtés megindult a fejében, tudta mire képes a kretén, de remélni akarta, hogy nem igaz, hogy csak téved és nem a kretén nem gyalázta meg ezt az édes testet, amiben ő annyira örömét leli. Nem akarta forszírozni, hogy mi történt, mi válthatta ki a kreténből a vadállatot, és Mila mit tett utána, volt e a rendőrségen, egyáltalán megszakított e vele minden kapcsolatot, csak azt tudta, hogy a lány mindennek ellenére közelségre vágyik, szeretetre, babusgatásra, védelemre és ő meg akarja védeni. Ezt egyszerűen csak érezte. A zsigereiben.

Most csak a kezét fogta, bátorításul meg is szorította, tudatni akarta Milával, rá számíthat. 

- Igyuk meg a kávét, mert ki fog hűlni.

Mila zavartan kezdte kevergetni és szürcsölni a csésze feketét. Annyira jólesett neki Ádám hozzáállása, nem faggatta, nem tett neki szemrehányást, csak mellette volt, és most neki erre volt szüksége. Megitta a kávéját és az jutott eszébe, nem akar elszakadni tőle, vele akar maradni. Vele biztonságban érezte magát.

- Tudom, hogy most ezt nem szeretnéd, és nem is akarnálak ilyennel piszkálni, de megvizsgált orvos? – kérdezte olyan halkan Ádám, ahogy Mila is alig értette meg.

A lány megrázta a fejét.

- Mila, ez fontos. Bajod is történhetett... akár... mert... – Ádám zavartan habogni kezdett, próbálta legyőzni magában a forrongó dühöt, ugyanakkor rájött, hogy most kétséget kizáróan megtudja, megerőszakolta e Milát az az állat. Már szemernyi kétsége se lesz felőle, eddig még volt rá némi reménye...

- Tudom. – súgta a lány és Ádám keze ökölbe szorult.

Percekig tartott neki, hogy el tudja lazítani az izmait és ne akarja most azonnal szétverni a kávézó berendezését. Feltette a kezét és jelezte a pincérnek, hogy fizetne. Mila visszavette a szemüvegét és készülődni kezdett induláshoz. Felálltak, Ádám nem engedte el Milát és közel húzva magához, a fülébe mormolt.

- Szeretnéd...  megengeded, hogy megvizsgáljalak?

Mila első reakciója a minden idegszálával tiltakozás volt, mert bármennyire is tudta, hogy meg kéne magát mutatnia orvosnak, szégyellte magát, hát még Ádám előtt. 

- Kérlek. – szólt Ádám halkan és a lány némán beleegyezett. Vakon bízott a férfiban, kinek engedje, ha nem neki.

Ádám az autójához kísérte Milát, besegítette, majd ő is beült és elindultak Ádám rendelője felé. Mikor bejutottak, furcsa volt látni a sötétségbe burkolózott várótermet, az asszisztens nélküli recepciót. Ádám beljebb tessékelte Milát. Beléptek a rendelőbe. Milának ugyanúgy a torkában dobogott a szíve, mint anno a legelső alkalommal, mikor itt járt, mikor is átélte élete első orgazmusát. A gondolatra jóleső bizsergés futott át a testén.

- Kezet mosok, addig nyugodtan vetkőzz le. – mutatott Ádám a vizsgálóasztal felé.

Mila szótlanul bólintott. Lerakta a szemüvegét és húzni kezdte lefelé a nadrágját. A bugyijánál már remegett a keze. Nem tudta, mitől fél jobban. Attól, hogy most megint valaki a hüvelyébe nyúl vagy attól, hogy Ádám látni fogja a most már zöldes- sárgás árnyalatú foltokat az ágyékán. Lassan felült az asztalra. Igyekezett mély levegőt venni. Ádám biztatóan rámosolygott, ahogy eléállt.

- Megígérem, hogy amennyire csak lehet sietni fogok, jó? 

Mila bólintott és hátradőlt, felrakta a lábait és ideges pillantást vetett Ádám arcára, amikor az megpillantotta a Viktor által okozott károkat. Pedig már nem is fájtak. Ádám szeme összeszűkült dühében, de nem akart még több kellemetlenséget a lánynak, ezért aztán elkezdte.

- Készen vagy? – kérdezte halkan Milától.

- Igen. – felelt a lány.

- Rendben, akkor... – mondta és nem folytatta. Minden idegszálával arra koncentrált, Mila szenvedett e maradandót vagy sem.

Mila hideget érzett a hüvelyében, a kacsa szétfeszítette belülről, Ádám ujjai behatoltak, behunyta a szemét. Próbált másra gondolni, próbált arra összpontosítani, hogy Ádám ujjai egészen más miatt vannak a puncijában. Ádám a hasára tette a kezét és megnyomta.

- Ez fáj? – kérdezte.

- Nem.

- És itt? – kérdezte, miközben a másik oldalon nyomta meg.

Mila a fejét rázta. Akkor Ádám nagyon lassan kihúzta az ujjait.

- Rendben. – mondta, miközben felsegítette Milát. – Néhány horzsolástól eltekintve. – tette hozzá szemlesütve. Nem akarta, hogy Mila lássa az indulatot a szemében.

- Felöltözhetek?

- Persze. 

A lány gyorsan felöltözött. Ádám figyelte Mila mozdulatait.

- Hol bujkáltál eddig?

- A lakásomban. Lecseréltettem a zárat.

- Értem. – mondta Ádám, majd újra lehajtotta a fejét. Mila elé sétált.

- Köszönöm. – suttogta.

- Érted bármit. – erőltetett egy mosolyt az arcára a férfi, majd nagyon óvatosan megölelte Milát. A lány nem állt ellen neki, sőt valósággal beleolvadt a karjaiba.

- Jó hozzád bújni, védettnek érzem magam. – mormolta halkan.

Hosszú percekig álltak így egymás karjaiban, egymás ölelésében. Ádám a lány nyakába fúrta a fejét, érezte a bőrét, hogy forró és illatos. A szívük egyszerre dobbant, a mellkasuk egyszerre emelkedett és süllyedt, az erek egyszerre pulzáltak a testükben, mígnem Ádám rájött, hogy az ő testében egészen más folyamatok zajlanak. Férfiasságába forró merevség áramlott, és amikor ezt észrevette, szelíden eltolta magától Milát. Milának most nem ez kell. – emlékeztette magát.

- Hazavigyelek? – kérdezte.

Mila pontosan tudta, hogy ölelkezésük felizgatta Ádámot és a tudattól forróság áramlott szét a testében, de gyorsan elhessegette magától a gondolatot. Megtépázott testének most nem tenne jót.

- Igen, kérlek!

- Rendben, akkor induljunk.

Mila bólintott és piciny mosollyal az ajkán kilépett a rendelő ajtaján, majd megtorpant. Ádám becsukta az ajtót és a lány után indult, de annak ledermedt testébe ütközött.

- Mila, mi... – kérdezte, de már ő is látta, mi fagyasztotta meg Milát.