Vágykeltők - Töprengés

Sziréna. Átkozott hang. A férfi összehúzta lezárt szemeit. És átkozott fény. A reggeli napsugarak erősen bántották. Ó, és a feje! Halántékához nyúlt és a hátára fordult. Mi van velem? Próbálta beazonosítani a helyet, ahol fekszik. Résnyire sikerült kinyitni a szemét. Irodájának bútorai derengtek előtte. Hogy került ide? Megpróbált kutakodni az emlékei közt, de nem járt nagy sikerrel. A tegnap estéből csak annyi maradt meg neki, hogy új üzleti partnerének asszisztensével találkozott. Itt az irodaházzal szemközti bárban. Megittak egy-két pohár bort. A férfi kereste meg őt. Csodálkozott is rajta, hiszen nem azt az időpontot beszélték meg és a vállalkozás tulaja ott sem volt. Váratlanul kereste föl. Állítása szerint csupán tanácsra volt szüksége borválasztást illetően egy személyes ügyben. Miután elbúcsúztak, még feljött az irodájába elintézni néhány dolgot. A folyosón szédült meg először. Igen, erre határozottan emlékezett. És még talán be is ért az irodájába, majd hirtelen elsötétült előtte minden. 

- Uramisten, mi történhetett? – kérdezte elcsigázottan, majd bevillantak neki egészen más dolgok és hirtelen felült. Szemei tágra nyíltak döbbenetében. 

„Szexeltem egy nővel. Igen. Mikor magamhoz tértem, egy fura helyen voltunk, ahonnan csak úgy szabadulhattunk, ha szexelünk.” – elgondolkodott. – „Nem. Dehogyis, csak álmodtam az egészet. Ilyen egész egyszerűen nem történhet meg. Ez abszurd.” 

Akkor felállt a kanapéról és végignézett magán. Elég hanyagul volt felöltözve. Mintha nem is öltözött volna, hanem öltöztették volna. Újra megrázta a fejét. Á, csak képzeltem, álmodtam!

A kávégéphez lépdelt és készített magának egy jó erős feketét. „Az lesz a legjobb, ha ezt meg sem említem senkinek, Márknak sem. Még a végén bolondnak nézne.” Miközben iszogatta a kávét, körülnézett. Semmi jelét nem látta annak, hogy betört volna valaki ide és őt elhurcolták volna, vagy valami ilyesmi. Még a végén el is nevette magát. De hát akkor mitől sötétülhetett el előtte minden? És mi történt itt az irodában? Talán a sok munka, kimerültség? Elájult volna a fáradtságtól? Való igaz, sokat dolgozott az utóbbi időben, na de ilyet! Nem talált magyarázatot és ez bosszantotta. Kisétált a mosdóba és a tükörbe nézett. Hideg vízzel megmosta az arcát. Tükörképe nyúzottságról árulkodott, ugyanakkor vonásai nyugodtak voltak, mondhatni kielégültek. Hát mégis? Mégis szexeltem? Akkor pillanatok idéződtek fel benne. Érzések. Sötét volt, nem látta a nőt, csak érezte. A fülében most is tisztán hallotta a nő kéjes sóhaját, amikor megvallotta neki, mennyire felizgatta. És aztán az orgazmusának hangjai. Beleremegett, még most is. A nőbe élvezett. Fantasztikus érzés volt. Neki még soha senki nem engedte ezt, illetve voltak partnerei, akibe ő nem akart. Ezt valahol a legintimebb és mélyebb kapocsnak tartotta két ember közt. És ez a nő látatlanban is kérte ezt tőle és ő nem tudott nemet mondani. Lehunyta a szemét. Szinte érezte. De most akkor mi van? Mégis megtörtént? Nem, egyszerűen nem tért napirendre. Kilépett a mosdóból, visszament az irodába és felkapta a slusszkulcsát. Sietősen távozott az irodaházból, nem akart senki ismerőssel találkozni. A kocsijába vágta magát és hazaindult. 

Lakása nem volt messze, szerencsére. Otthon aztán lezuhanyozott és átöltözött. Vasárnap lévén már nem ment vissza dolgozni, mert bár megszállott volt munka terén, az éjjel történtek vagy nem történtek elegendő okot adtak neki arra, hogy ma inkább pihenjen. Ez ritka volt. Saját vállalkozása volt, saját maga főnöke volt, illetve közösen birtokolták és vezették legjobb barátjával, Márkkal. Még a középiskolában ismerkedtek meg. Együtt mentek tovább egyetemre is. Közgazdaságtan tanultak, de hamar rájöttek, nem ez az ő világuk. Természetesen azért családjaik nyomására végig csinálták az egyetemet és le is diplomáztak. Szerencsésnek mondhatták magukat, hogy viszonylag hamar rábukkantak életük céljára és szerelmére, ami nem volt más, mint a bor. Miután kitanulták a borász szakma csínját-bínját, és mellette dolgoztak is, hogy legyen alaptőkéjük megvalósítani az álmaikat, megalapították a közös borászatukat. Mindkettejük szenvedélye volt ez és csakhamar sikerült szép eredményeket, sikereket felmutatniuk. Persze mögötte hatalmas munka volt és ambíció. De határtalanul boldogok voltak, hogy elérték céljukat, és hogy sikert sikerre halmoztak. Sikereikkel együtt életszínvonaluk is megemelkedett, erre a legjobb bizonyítékok a gyönyörű nők voltak. Szerelmet nem találtak és bár Márk nem is kereste, mert neki tökéletesen megfeleltek a gyönyörű, ámde butuska nők, hiszen soha nem tervezett hosszútávra velük, addig ő már megcsömörlött a rengeteg kalandtól és nőtől, akikkel nem volt egy hullámhosszon. Mert ez volt az igazság. Nem volt még olyan nő az életében, akivel minden területen stimmeltek volna. Akivel jó lett volna beszélgetni, akivel jó lett volna a szex is, és akibe bele is szeretett volna. Nem, ilyennel még nem találkozott. Most hirtelen eszébe villant a nő. Bárcsak száz százalékig biztos lenne benne, hogy az az aktus megtörtént. Mert akkor legalább tudná, hogy létezik az a nő, akivel csodás, akivel végtelenül izgató, akivel vérforraló az együttlét, nem csak puszta szex, szükségleteinek kielégítése. Próbálta minél jobban felidézni a dolgokat, hátha bevillan neki valami, amiről tudhatná, hogy valóságos volt e, egy apró momentum, tény, talán a neve... Nem, be sem mutatkoztak egymásnak. A nevét sem tudja annak a nőnek, és nem is látta. Lehet, hogy azért van még mindig a hatása alatt?

Már napok teltek el a rejtélyes eset óta és én még mindig a hatása alatt voltam. Vasárnap reggel az irodámban találtam magam, elég kótyagos állapotban. Fogalmam sem volt, hogy kerültem oda, aztán bevillantak emlékek. Először álomnak hittem, de mikor a tükörbe nézve megpillantottam az ajkaimon lévő apró sérüléseket, tudtam, hogy minden megtörtént. Az idegennel való szex. Valóra vált egy fantáziám. Azonnal beleborzongtam, és azóta is beleborzongok, hacsak rágondolok. Életem legfantasztikusabb együttléte volt. És legnagyobb titka. Hogyan történt? Hogyan kerültünk oda? Ki tette ezt velünk és ki volt az idegen férfi? A nevét sem tudom. De az illatát még mindig érzem az orromban... és vannak pillanatok, főként éjszakai magányomban, mikor a hüvelyemben érzem azt az irtózatosan kemény szerszámot. Az eset kibillentett a napjaimból, bár nem mondtam el senkinek, mert hát ki is hinne el ilyet, de folytonosan őrlődtem vágy és valóság között. Vártam, hogy történjen valami. Vártam, hogy a rejtélyes kommentelő újra jelentkezik, de napok múlva sem történt semmi. 

Péntek este volt. Idegesen készülődtem a lakásomban. Levente nem sokára megérkezik és én még mindig nem tudtam eldönteni, mit vegyek fel. Ma találkozom először az új borászainkkal. Levente már ismerte őket és az utóbbi rendezvényünkön már teszteltük is a termékeiket. Mondhatom, nagy sikerrel. Ideje volt már, hogy én is találkozzam velük. Az utolsó pillanatban egy mályvaszínű egyrészes ruha mellett döntöttem és fekete kiegészítőket választottam hozzá. Elégedetten bólintottam a tükörképemnek. Csengettek.

- Szia, gyere, egy perc és kész vagyok. – nyitottam ajtót Leventének.

- Hű, nagyon csinos vagy!

- Köszönöm. – feleltem, miközben a tükör előtt állva próbáltam a fülcimpámba illeszteni a fülbevalómat. 

- Csak nem ideges vagy? – kérdezte Levente összeráncolt homlokkal. Ránéztem, mielőtt válaszoltam neki.

- De, egy kicsit. Ne kérdezd, miért! 

- Oké. – tette fel a kezeit Levente.

- Kész vagyok, indulhatunk.

Levente nyitotta az ajtót, majd miután bezártam magunk után, útnak indultunk a belváros egyik éttermébe, amit Leventével nagyon kedveltünk, rendszerint ide szoktuk szervezni az üzleti találkozóinkat. Miután elfoglaltuk az asztalunkat, én kértem a pincértől egy röviditalt. Levente csodálkozva nézett rám.

- Valamiért izgulok, ne nézz így rám. – zártam rövidre.

A kiszolgáló hamar visszaért, és én szinte azonnal legurítottam a bátorsághozómat. Az asszisztensemre néztem, tekintetéből láttam, ahogy átnézett a fejem fölött, hogy partnereink megérkeztek.

- Megérkeztek. – jelentette ki Levente, majd felállt. Én gyorsan ittam egy korty ásványvizet, majd megtöröltem a számat és követtem Levente példáját.

- Szép jó estét! – hallottam a hátam mögül egy kedves férfihangot. Megfordultam és valamennyire Levente mellé álltam. 

- Jó estét! – köszöntem és vártam, hogy Levente bemutasson minket egymásnak.

- Üdvözlöm, Márk. – fogott kezet Levente a férfival, majd miután a férfi is üdvözölte, bemutatott. – Engedd meg, a kisasszony Károlyi Nóra. Az úr pedig Szabó Márk.

Mosolyogva nyújtottam a kezemet a férfinak.

- Kedves Nóra, örülök, hogy megismerhettem. Elnézést kérek, Dávid is rögtön csatlakozik hozzánk, csak el kellett intéznie egy fontos hívást. Kint van az előtérben. – nézett Márk kifelé. – Ó, de már itt is van.

Arrafelé néztem, amerre Márk és Levente is és a látványtól tátva maradt a szám. Óriásit dobbant a szívem, ahogy a legjóképűbb férfi megállt előttem, akit csak valaha láttam. Magas volt, nagyon magas, sötétbarna rövid haja és szürkéskék szeme, szigorú, ámde meleg tekintete, markáns vonásai tekintélyt parancsoltak. Éreztem, hogy menten kiszaladt a lábam alól a talaj, hát mikor a férfi kinyitotta a száját.

- Jó estét, elnézést kérek, de fontos hívásom volt.

Ez a hang...

- Semmi gond, Dávid. Engedd meg, hogy bemutassam a cég tulajdonosát, Károlyi Nóra.

Levente felém fordult, de én nem tudtam levenni a szememet a férfiról, és mikor ő is rám nézett, tudtam, hogy hasonló érzések tolulhatnak fel benne is. A férfi megfogta a kinyújtott kezemet és megszorította.

- Nagyon örülök, hogy találkoztunk. – szólt hozzám. – Horváth Dávid.

- Részemről a szerencse. – nyögtem ki, mire Dávid furán nézett rám. Egy picit összeráncolta a homlokát. A tekintetünk összefonódott és egymást méricskélve még mindig fogtuk egymás kezét.

„A hangja... ismerős... Talán csak nem? Nem, képtelenség.” – gondoltam.

„Ismerős az illata... gyönyörű ez a nő, és a hangja... ő lett volna az? Nem. Hagyd már abba, meg sem történt! – morfondírozott magában a férfi.

Márk és Levente egy ideig furán néztek ránk, majd Levente megszólalt.

- Hát akkor üljünk le!

Dáviddal zavartan engedtük el egymás kezét, és pironkodva foglaltuk el a helyeinket. „Istenem, szedd össze magad, ez egy üzleti megbeszélés!” – figyelmeztettem magam. Próbáltam mosolyogni, de belül nagyon feszélyezett voltam. Lopva Dávidot figyeltem, hátha valamivel igazolhatom, hogy tényleg ő volt az. Mikor eszembe jutott, hogy ez úgy lenne a legkönnyebb, ha lefeküdnék vele, a gondolatra kimelegedtem és zavaromban le is sütöttem a szememet.

- Jól van? – kérdezte Márk.

- Ó, igen, persze. – feleltem hadarva és igyekeztem elkerülni Dávid tekintetét.

„Zavarban van. – állapította meg Dávid. – Vajon miért?”

Szerencsém volt, hogy Levente velem volt, legalább ő tiszta fejjel tudott beszélni, és bár úgy vettem észre, Dávid is sokszor elkalandozott, a megbeszélés végére meggyőztem magam, hogy nem ő volt az a férfi, akinek azóta is a puszta gondolatától hevesebben ver a szívem. Az est végére sikerült mindent megbeszélnünk és abban is megegyeztünk, hogy a jövő héten aláírjuk a szerződést. Márk és Levente előkészítik a papírokat, és majd újra összeülünk, ahol a szerződés aláírásával ünnepélyesen és hivatalosan is a beszállító partnereimmé válnak. Abban is megegyeztünk, hogy a holnapi rendezvényünkön már az ő boraikat szervírozzuk. A vacsora után még belefért egy kis társalgás, de aztán elbúcsúztunk és mindenki elindult haza. Mi, Leventével egy taxival indultunk el. A kocsiban Levente kedvesen érdeklődött.

- Na, mi a benyomásod róluk?

Az ablakon bámultam kifelé és valamiért most sokkal élénkebben éltek bennem a kockabeli élmények. Nem is hallottam Levente hangját. Ő megérintette a karomat.

- Nóra?

Összerezzentem.

- Hogy mi?

- Azt kérdeztem, mi a benyomásod róluk? – nézett rám Levente furcsán.

- Szimpatikusak.

Rövid válaszom hallatán Levente szemöldöke felszaladt.

- Mi van veled? Egész este olyan fura voltál. – jegyezte meg.

- Semmi különös. Tényleg. Picit fáradt vagyok.

- Nem akarsz mondani nekem valamit? Tudod, hogy én mindig meghallgatlak.

- Tudom. – villantottam egy halvány mosolyt.

- Mi újság Krisztiánnal? – kérdezte hirtelen Levente.

Felsóhajtottam.

- Semmi. Vége.

- Micsoda? Vége? Mikor? És miért nem szóltál?

- Nem akarok róla beszélni. Tényleg. Majd egyszer elmesélem, de nem most.

- Ahogy gondolod. – szólt halkan a fiú, majd kinézett az ablakon.

- Hol találtad őket? – kérdeztem váratlanul.

- Hmm... kiket? A borászatot?

Bólintottam.

- Neten. Illetve az egyik pincérlányunk említette meg őket, ha jól tudom, van vagy volt köze valamelyikükhöz. Nem emlékszem, hogy Dávidhoz vagy Márkhoz.

Észre se vettem, de önkéntelenül is elhúztam a számat, mikor arra gondoltam, hogy Dávidhoz van vagy volt köze. Szerencsére még mielőtt még gyanúsabbá váltam volna Leventének, megérkeztünk a lakásához. Elbúcsúzott, majd kiszállt, engem pedig továbbvitt a taxi a lakásomra. Alig vártam, hogy egyedül lehessek. Gépiesen szálltam ki a kocsiból, fizettem, majd bemasíroztam a házba. Mikor kiszálltam a liftből az emeletemen, feltűnt, hogy a vacsora előtti izgalom nem múlt el teljesen. Miért érzem ezt az izgatottságot? Vagy idegesség? A lakásba érve dobálni kezdtem magamról a ruhákat és a fürdőbe lépkedtem. Forró fürdővizet engedtem magamnak, és míg a folyt a víz, felnyitottam a laptopomat. Kíváncsiságból a blogra is felnéztem. Kaptam néhány üzenetet, kommentet, hogy mi van velem, eltűntem, nem posztoltam már pár napja. Kicsit elhúztam a számat. „Majd ha lesz időm.” – gondoltam, aztán eszembe jutott, hogy milyen következménye lett a legutóbbi írásomnak. Egy pillanatra eszembe ötlött, hogy ha megint posztolnék egy fantáziát, azt vajon megint teljesítené az az őrült. Vajon ki lehet az? Kinek fontos az én vágyam? Ismerhetem? Eltűnődve merültem bele a kád gőzölgő vizébe. Talán van egy titkos hódolom? De ki? Kutattam az ismerőseim közt. Egyesével vettem sorba minden közelebbi férfiismerősöm, míg rájöttem, hogy ez ostobaság, hiszen senki nem tudja, hogy én, Károlyi Nóra állok a blog és a fantáziák mögött. Ha lenne is férfiismerősöm, aki titokban imád engem, nem teljesítheti a vágyaimat, hiszen senki nem tudja, hogy én írom őket. Felsóhajtottam. Ez zsákutca. Lehunytam a szemem. Akaratlanul is beugrottak érzések, hangok a kockából. Biztos a sötét miatt. – gondoltam. A testem picit megvonaglott. Szinte éreztem a férfi roppant heves csókját az ajkaimon. Önkéntelenül is beharaptam őket. Erre persze felszisszentem, hiszen apró harapásnyomok voltak az ajkaimon. A harapásról pedig eszembe jutott, mikor a férfi érzékien végigharapdálta a szeméremajkaimat. Felnyögtem és ezen elcsodálkoztam. Még mindig hatással van rám? Igen. Életem leggyönyörfakasztóbb együttléte volt. Felidéztem a behatolás pillanatát és a testem újra megvonaglott. Hirtelen fel is ültem a kádban és levegő után kaptam. Tenyeremet a mellkasomra szorítottam. „Uramisten, mi van velem?” – kérdeztem magamtól. Olyannyira megijedtem az emlékek rám gyakorolt hatásáról, hogy azonnal kipattantam a fürdőkádból. Megtörölköztem és puha köntösömbe burkolózva óvatosan a konyhába mentem, hogy igyak egy pohár vizet. Döbbenten észleltem, hogy még mindig zihálok. Lehajtottam a vizespohár tartalmát, a pultra tettem és tekintetem a dohányzóasztalomra tévedt. A laptopomra meredtem. Pár másodpercig csak bámultam, majd hirtelen ötlettől vezérelve elindultam felé. Leültem a kanapéra és az ölembe kaptam a masinát. Egy perc erejéig lehunytam a szemem és igyekeztem mély levegőt venni, ellazulni és felkészülni. Újra mélyet szippantottam a levegőből, az illatos mécsesek aromája beszivárgott a tüdőmbe. Kifejezetten jólesett. Hmm. Vanília és szantálfa kettőse. Igazán inspirált. Egy pillanatra megfeszítettem a testemet, majd hagytam lassanként elernyedni. Óvatosan kinyitottam a szememet és az ujjaimat a billentyűkre tettem. Hát akkor... kezdjük!

Már jócskán elmúlt éjfél. A férfi kelletlenül a hasára fordult és ujjaival kitapogatta az éjjeliszekrényen lévő mobilját. Megérintette a képernyőjét.

„ Fél kettő. Uramisten!” – szörnyedt el, majd hátra vágta magát és feljebb kúszott a párnáján. Mióta lefeküdt, csak forgolódik össze-vissza. Képtelen elaludni. Egyfolytában Nóra jár a fejében. Na jó, Nóra és a hibbant nő. Bár lehet a kettő ugyanaz. Neeeem! Hát már megint itt tart! Folyton ezen kattog. Lehetséges lenne? Nóra gyönyörű nő és más közegben biztosan szexi is. A vacsora alatt kicsit elkalandozott, de hát ő is. Azt nem tudja, a nő mire gondolhatott, de ő maga alig bírt a megbeszélésre koncentrálni. A parfüm volt a legnagyobb hibás! És hogy Nóra vele szemben ült. Akaratlanul is folyton rápillantott. Egyszer csak azon kapta magát, hogy Nóra melleit vizslatta, vajon ugyanakkorák e, mint a hibbant nőé. Mikor rádöbbent, min morfondírozik, a legszívesebben pofon vágta volna magát, hogy észhez térjen. Attól a pillanattól kezdve kényszerítette magát, hogy a vacsorára és a beszélgetésre figyeljen. Ám amikor hazafelé tartott és végre maga volt csak, unos-untalan Nóránál kötöttek ki a gondolatai. Aludni sem tud.

„... tiszta gondolatoktól mentesen vergődtem. Nem voltam ura sem a vágyaimnak, sem a tetteimnek. Magasan átcsaptak a fejem fölött. A férfi olyat hozott ki belőlem, mint más sosem. A karjaim megfeszültek és mozdultak volna, lendültek volna, de minimum az ujjaim a férfi bőrébe martak volna. Nem tudtak. A fekete bársonyszalag erősen tartotta őket. A testem, az egész lényem forróságban égett, és ha a szalagok nem tartják a karjaimnál fogva a testemet, hát össze is csuklok. A férfi szenvedélyesen csókolt meg, őt is feltüzelte a kiszolgáltatottságom...” – Valaki elmosolyodott az írás láttán. Megdörzsölte az állát és apró sóhaj kíséretében lehajtotta a laptopját.

Aznap éjjel, mielőtt álomra hajtottam volna a fejemet, az volt az utolsó gondolatom, hogy ezt a fantáziámat nem tudja teljesíteni az őrült, mert csak egy morzsát dobtam neki, nem dolgoztam ki és nem írtam le pontosan, mire is vágyom. Persze a bársonyszalag említése azért konkrét dolog volt tőlem, de úgy voltam vele, ezt úgysem teljesítené. Persze azért elgondolkodtam, fel tudna e lógatni a kockába. Végül elnevettem magam, ez abszurd, úgysem fog ilyesmi történni, nagyon fogok rá figyelni, hogy még véletlenül se keveredjek olyan helyzetbe, hogy elvihessenek a tudtomon kívül.