Második fantázia

Szombat volt. Még csak dél körül járt az idő, volt még idő a rendezvényig. Más esetben nem is aggódtam volna, de most, igen. Levente nem sokkal ezelőtt hívott, elkapott valami nyavalyát, láza van, nem tud jönni. Természetesen megnyugtattam, semmi gond, pihenjen, de mikor letettük a telefont, megrémültem, hiszen az utóbbi időben jobbára Levente intézett mindent a rendezvényekre készülve. Megbeszéltük, hogy minden jegyzetét elküldi nekem mailben. Ebéd közben ezeket bogarásztam. Izgalmasnak ígérkezett ez az este, abból a szempontból is, hogy a borászaink is ott lesznek. Bár a szerződés még nem köttetett meg, de úgy gondoltuk, közelebbről megnézhetnék a következő rendezvényt. Egy családi összejövetel volt, nagyszülők negyven éves házassági évfordulójának alkalmából. A gyermekeik szervezték nekik, meghívva rá a komplett rokonságot. Az ebéd befejeztével át is néztem mindent, és már nem is izgultam annyira. Minden rendben lesz. – gondoltam. Mégis... gombócot éreztem a torkomban.

Korán érkeztem a rendezvény helyszínére. Fogadtam a beszállítókat és irányítottam a pincéreket. Hamar készen állt minden a kezdésre. El is mosolyodtam magamban. „No, lám csak, mégsem jöttem ki a gyakorlatból. Még megy ez nekem testközelből is.” – gondoltam. Régen csináltam már ezt így közvetlen közelről. Az elején, igen, mikor még nem volt Levente és mikor még nem volt pénzem szerteágazó teamre. A különálló kis asztalra néztem. Ma este egyedül fogok ott lenni. El is húztam a számat, aztán nagyot sóhajtottam. Mielőtt megérkeztek volna a vendégek, még elszaladtam a mosdóba. Felfrissítettem magam és ellenőriztem a sminkem. Elégedetten néztem a tükörbe, akkor olyan távolinak tűnt, mikor pár órával ezelőtt tanácstalanul dobáltam a ruháimat. Képtelen voltam eldönteni, mit vegyek fel. Most, ahogy a tükörképemre pillantottam, tudtam, jó döntést hoztam. Fehér, ujjatlan egyrészes szoknyámon nagyon jól állt a fekete gyöngyös, strasszos nyakék füzér. Barna tincseim laza hullámokban omlottak a vállamra. Fújtam egy leheletnyi parfümöt magamra és kiléptem a mosdóból. Pont a borítéktáskám kapcsával bajlódtam, a lábam elé se néztem, mikor nekiszaladtam egy izmos férfitestnek. Elejtettem a táskámat, a férfi ujjai a karjaimra kapcsolódtak, mikor a testemnek ütközött a teste.

- Elnézést kérek. – hadartam és a férfire pillantottam. – Dávid?

- Igen, én. – mosolygott rám. – Pont önt kerestem.

Zavarban voltam. Dávid még mindig a vállaimat fogta. A kezére pillantottam.

- Sajnálom. – motyogta, majd gyorsan elhúzta a kezeit. – Jól van?

- Persze. – feleltem, majd lehajoltam a táskámért. – Egyedül érkezett?

- Igen, Márknak dolga akadt.

- Értem. Akkor gyorsan megmutatok mindent, aztán nem is tartom fel. – mondtam neki és indultam előre.

- Ó, nem sietek. – megálltam a mozdulatban és ránéztem. Biztos furán nézhettem rá, mert megszólalt. – Persze, én sem szeretném feltartani önt a munkában.

Olyan nagyon zavarban voltam, talán még sosem voltam életem során ennyire. Ez a férfi határozottan zavart, folyamatosan kibillentett a komfortzónámból és éreztem, hogy mindig elpirulok a közelében. Nem tetszett a rám gyakorolt hatása. Most is. Hogy tudok ilyen idiótán vigyorogni rá?

- Nem tart fel.

Egy picit, mintha meglepődött volna, de aztán félszeg mosollyal az ajkán bólintott és követett. Bár a legszívesebben, mielőtt bármit is mutattam, mondtam volna neki, hideg vízzel leöntöttem volna magam, hogy megfelelően tudjak koncentrálni a mondandómra és az estére. Ehelyett csak nagyon szigorúan figyelmezettem magam, hogy most dolgozom, és ő az üzleti partnerem. Éreztem, ha csak egy piciny esélyt is adok annak, hogy a gondolataim közé befurakodjon, hogy Dávid a kockabeli álomszerető, elvesztem. Túl sokat nem volt idő megmutogatni, mert már érkeztek is a megrendelők és aztán szépen sorjában a vendégek. Utolsónak természetesen az ünnepeltek érkeztek, akik abban a tudatban jöttek vacsorázni, hogy kettesben ünnepelnek, ám helyette itt várta őket népes családjuk. Persze volt nagy öröm, meglepetés és könnyek. De én ezt már a külön kis asztalomtól figyeltem. Még sem kellett egyedül ülnöm ott, Dávidot invitáltam, hogy tartson velem. A vacsora kezdete előtt én még ellenőriztem a konyhát, a fogásokat, a pincéreket és természetesen az italokat, köztük új borunkat. A vendégek is helyet foglaltak, halk zene szólt, mi is leültünk Dáviddal.

- Minden rendezvényen ott van?

- Igen. A kezdéskor mindig a háttérbe vonulunk a saját kis asztalunkhoz és csak akkor bukkanunk fel, ha gond van.

- Szokott lenni?

- Nem. – ráztam a fejem, majd ránéztem. – Illetve eddig még semmi olyan, amit ne tudtunk volna korrigálni.

- Tehát végig itt ülnek és...

- És figyelünk. Természetesen mellette mi is kapunk kóstolót és iszunk is, de mindenekelőtt dolgozunk.

Dávid elmosolyodott. Én nem viszonoztam a mosolyát, hanem az ünneplőkre néztem. A szemem sarkából figyeltem, ahogy Dávid kinyitja az asztalunkra tett borosüveget és tölt a poharába, majd az enyémbe is. 

- Koccintunk a jövőbeni sikeres együttműködésünkre?

Felé fordultam és egyenesen a szemébe néztem. Nem tudtam, mit gondol. Nem tudtam olvasni a szeméből és ez sem tetszett. Jó emberismerőnek hittem magam, de mindenekelőtt azt hittem, ismerem a férfiakat. Eddig tudtam mikor mit gondolnak rólam, mi jár a fejükben, tudtam olvasni a tekintetükben. De most nem. Nem láttam bele Dávid fejébe. Egy pillanatra meghökkentem. Vagy nem is akarok? Félek, hátha ő az? Tudatosan nem akarok mélyebbre merülni ebben? Talán így védem magam ez ellen az abszurd fantáziavilág ellen?

- Természetesen. – futott ki a számon és a borospohárért nyúltam. 

Koccintottunk és mindkettőnk a szájához emelte a poharát. Óvatosan kóstoltam a finom nedűt, majd a borospohár felett Dávidra néztem. Meglepetésemre ő is engem nézett. Félszegen elhúztam talán a számat, de a tekintetemet nem voltam képes elszakítani az övétől. Teljesen elmerültünk egymás szemében. És akkor egyszer csak a fülemben visszhangzott a kockabeli férfi kéjes nyögése, a sóhaja, amikor a melleimbe markolt. Észre se vettem, de apró nyögés hagyta el a számat, és talán szégyenemben, hogy ezt Dávid észrevehette rajtam, elpirultam, kimelegedtem. Dávid szemei hirtelen összeszűkültek, majd egészen halkan megszólalt.

- Mire gondol most?

Azon nyomban félrefordítottam a fejemet és újra az ajkaimhoz emeltem a boromat. Nem tudom, miért gondoltam, hogy ezzel leplezhetem a zavaromat.

- Semmi különösre. – válaszoltam.

- Nem gondolja, hogy fura ez az egész?

- Nem értem, mire gondol.

Válaszolni akart, de akkor megjelent az egyik megrendelő és megkérdezte, várhatnánk e még a vacsorával, mert szeretnének egy kicsit még beszélgetni. Nagyon sok rokon rég nem találkozott és volt mit megbeszélni.

- Természetesen. Szólok a konyhán. – mosolyogtam és felálltam. A hölgy megköszönte és visszament a helyére. Dávidra néztem. – Elnézést, azonnal jövök.

Dávid is felállt egy pillanatra, bólintott, majd mikor a konyha felé indultam, visszaült. Miután beszóltam a konyhába, hogy várjunk még egy keveset a tálalással, behúzódtam egy félreeső sarokba és onnan figyeltem az asztalunkat, illetve egészen pontosan Dávidot. Lelepleződtem. Teljesen nyilvánvaló számára, hogy zavarosak a gondolataim. Vagy nem? Nemrég találkoztunk csak, még nem tudhatja. Nagyot sóhajtottam. Bármit megadtam volna azért, hogy végre újra tiszta legyen a fejem és eltűnjön ez az óriási katymaz, ami benne van. Akkor hirtelen Dávid a konyha felé nézett, kénytelen voltam visszatérni az asztalunkhoz, ne lássa, hogy őt figyelem. Mosolyogva leültem hozzá. Az est további részében a rendezvény zökkenőmentesen haladt, mi pedig nehézkesen indulva bár, de végül társalogni kezdtünk, és mellette borozgattunk tovább. Kis idő múlva a gátlásaink és az egymással szemben támasztott félénkségünk oldódott cseppet és már gördülékenyebben ment a beszéd. Beszéltünk családról, származásról, rendezvényekről és borról. Észrevétlenül teltek az órák, mígnem azt nem vettük észre, hogy a vendégek már táncolnak, a vacsorának vége volt. Egy percre el is szégyelltem magam, mert bizony voltak pillanatok, mikor egészen megfeledkeztem arról, hogy egy rendezvényemen vagyunk. Nem követtem figyelemmel végig, és bár probléma nem merült fel, de lehetett volna.

- Igazán nem szeretném feltartani. – néztem rá kedvesen.

- Miért akar mindenáron elküldeni? – kérdezte mosolyogva.

- Nem, én nem... – ismét zavarba jöttem egy picit, pedig már azt hittem, sikerült leküzdenem. – Nem ez a célom, csak hátha más programja lenne, esetleg vár valaki önre. – fűztem hozzá lehajtott fejjel.

Dávid hátradőlt a székén, mielőtt válaszolt volna.

- Nem vár senki.

- Ez nehéz elhinni. – szaladt ki a számon, rögtön meg is bántam. Dávid észrevette és jót nevetett rajtam. 

- Miért is? – kérdezte, miközben előrehajolt és borospoharát letette.

Picit megsértődtem, amiért kinevetett és egy csepp éllel a hangomban válaszoltam.

- Túl jóképű ahhoz.

- Ezt vehetem bóknak? – nézett rám még mindig kaján vigyorral az arcán.

- Hmm. Annak veszi, aminek akarja. – feleltem sértődötten és felálltam. Dávid elkapta a karomat és ő is felállt. Mosolygott rám és kezével megérintette a kézfejemet.

- Szabad táncolnunk? – kérdezte.

Az érintése teljesen lebénított, csak bólintani tudtam. Meleg ujjai a tenyerembe másztak és az ujjaim közé bújtak. A tánctérre húzott. Feszülten álltam meg előtte és ez tánc közben sem változott. Majdhogynem lemerevedtem.

- És önt? – nézett le rám, ahogy ringatni próbálta a testemet a szerelmes szám ritmusára. Mikor látta, hogy nem értem, mit kérdez, megismételte. – Várja valaki haza?

A haza szónál még mindig görcsbe rándult a gyomrom, mert az otthon nekem még mindig az elveszett lakásom volt, az elveszett szerelmemmel.

- Nem. – feleltem gyorsan.

- Túl gyorsan válaszolt. Beletrafáltam valamibe?

Ejnye! Ő bezzeg belém lát! Én pedig képtelen vagyok rá. Istenem, mi a fene van velem?!

- Volt, de már nincsen.

- Értem. 

Valamiért borzalmasan éreztem magam a tánc közben. Merevnek, zaklatottnak. Nem tértem napirendre. A szívem vadul kalapált és képtelen voltam nyugodtan lélegezni. Dávid is észrevette rajtam.

- Baj van? – kérdezte aggodalmaskodva.

- Én... – néztem rá bambán. Most mit mondjak neki? Hogy ezt ő teszi velem?

Szerencsére nem kellett válaszolnom, mert az egyik pincérlány megállt mellettünk.

- Nóra, egy futár téged vár kint az előtérben.

- Egy futár? – néztem rá csodálkozva.

- Aham. – bólintott a lány.

- Elnézést. – néztem Dávidra és az előtérbe indultam.

Odakint valóban egy futár várt rám egy üveg rozéval a kezében. Elkerekedett a szemem a csodálkozástól.

- Károlyi Nóra? – kérdezte tőlem.

- Igen, én vagyok.

- Ezt önnek küldték.

A papírra néztem, majd az üvegre. Hirtelen elmosolyodtam. Levente küldte.

„Remélem, minden jól ment. A rozét ne felejtsd el!”

Aláírtam a futár fuvarlevelét és elköszöntem tőle. A palackkal a kezemben tértem vissza az asztalnál várakozó Dávidhoz. Ám útközben feltartott a megrendelő. 

- Nóra, kedves. Mindnyájan elfáradtunk már. Bontsuk az asztalokat.

- Máris? – néztem rá csodálkozva.

- Éjfél van. A szüleim elfáradtak.

- Már éjfél van? Gyorsan elment az idő. Jól érezték magukat? – érdeklődtem kedvesen.

- Igen, minden nagyszerű volt, köszönjük.

Még megbeszéltük a számlázás mikéntjét és aztán elbúcsúztunk. Visszamentem az asztalhoz. Dávid furcsán nézett rám a borospalackkal a kezemben.

- Ezt most küldték önnek?

- Igen. – mosolyogtam. – Levente, az asszisztensem. Tudja, van egy jól bevett szokásunk. Miután a vendégek hazamennek, mindig megiszunk egy pohár rozét, mintegy megünnepelve az aznapi munkánkat.

- Á, értem, hát ennek a szokásnak ne álljuk útját ma sem! – mondta és meg akarta bontani az üveget.

- Várjunk vele, még van dolgom. – mosolyogtam rá. – De tényleg nem kötelező itt maradnia velem.

- Bármennyire is szeretné kitenni a szűrőmet, én maradok, sőt mi több, ha végzett, szeretném hazavinni.

Most igen. Most volt az első pillanat, hogy tudtam, mire gondol. Tisztultak a gondolataim! Tetszem ennek a férfinak. Jóleső borzongás futott rajtam végig, mikor ez tudatosult bennem. Elmosolyodtam.

- Rendben.

És valóban. Dávid leült az asztalhoz és türelmesen megvárta, amíg végeztem. Nagyjából egy óra múlva már minden vendég hazaindult és már a pincérek is leszedték az asztalokat. Fáradt mosollyal az ajkamon tértem vissza a rám várakozó Dávidhoz, aki mikor látott közeledni, felnyitotta a rozét és töltött magunknak belőle egy-egy pohárba. Mosolyogva koccintottunk, majd lehörpintettük. 

- Akkor indulhatunk is? – kérdezte.

- Azonnal, csak elköszönök és összeszedem a táskámat.

Gyorsan elköszöntem a team még dolgozó tagjaitól, majd felkapva a kabátomat és a táskámat csatlakoztam az ajtóban rám váró férfihoz. Előzékenyen kinyitotta előttem az ajtót, majd a kocsijáig kísért. Akkor a kabátzsebemhez nyúltam. Üres volt. Belekukkantottam a táskámba, majd feljajdultam:

- Ó, bent hagytam a telefonom. Egy pillanat, megkeresem és jövök.

- Rendben, itt várom.

Ahogy visszaindultam az étterembe, váratlanul megszédültem. Megálltam egy pillanatra. Majd újra elindultam, és most már határozottan kóválygott a fejem. „Ne, már megint?” – gondoltam. Visszafordultam, de nem láttam Dávidot, valószínűleg beszállt már a kocsiba. Óvatosan folytattam az utamat az étterem felé. A lábaimat olyan puhán tettem a talajra, mintha macska lennék, szinte tapogattam magam előtt a földet. Bizonytalan voltam, egyre furábban éreztem magam, egyre inkább szédültem. Körülpillantottam, mibe tudnék megkapaszkodni, de lévén ez egy parkoló, semmibe sem. Mitől szédülök? Igaz, hogy megittam pár pohár bort, de hát miért most lettem tőle rosszul? A látásom kezdett homályosodni és a talaj hirtelen olyan közel látszott. Aztán bang... elterültem a földön.

Dávid apró mosollyal az ajkán nézte Nóra távolodó alakját az étterem felé. Tetszik neki a nő. Vannak pillanatok, amikor teljesen biztos benne, hogy Nóra volt vele a kockában. Néha minden egybe vág. A hangja, az illata, sőt, ahogy visszaemlékezett, a hibbant nő gesztenyebarna hajat és sötétkék szemet említett. Ezek is stimmeltek. De az érzés, amit a közelében érzett, elbizonytalanította. Nem érzett még hasonlatosat sem. Bivalyerősnek, mégis gyengének érezte magát, zavartnak, mégis pontosan tudta, hogy akarja őt. Az emlékek őt is felzaklatták. Folyamatosan az lebegett előtte, amikor a nő testében hagyta élvezetének nyomát. Annyira más volt az az együttlét, mint amikben eddig része volt. Ahogy Nórát figyelte, fura dolgot tapasztalt. Váratlanul eltompultak az érzékei. Megfogta a kocsiajtót. Nórára nézett, mintha a nő is megszédült volna. Mi történik velük? A következő pillanatban már erőteljes szédülés lett úrrá rajta, és aztán elsötétülve előtte minden, hanyatt vágódott a kocsi mellett a betonon.

A fejem borzalmasan zúgott. Erősen ráncoltam a homlokomat. „Jézusom, mi történt már megint?” Úgy éreztem, menten szétpattan az agyam, dübörgött és csak nehezen akart tisztulni. Próbáltam nyitni a szemeimet, de mintha leragasztották volna őket. Nyöszörögve próbáltam az oldalamra fordulni és aztán felülni, de... nem jártam sikerrel, mert...

- Jaj, ne! Ne, ne, ne! – sikoltottam, mikor tudatosult bennem, miért vagyok korlátozva a mozgásban. 

Szemeim tágra nyíltak a döbbenettől, de tök sötét fogadott. Ujjaim reszketve simultak a csuklómra, és amikor kitapintottam, hogy mi veszi körül a kézfejemet, kirázott a hideg. – Bársonyszalag. – ziháltam magam elé. Próbáltam azonosítani a testem pozícióját. Ültem, és minden bizonnyal a plexi kockában. Már megint. A lélegzetem szaggatottá vált. Ijedten ziháltam. Forgattam a fejemet, bár tisztában voltam vele, hogy semmit nem fogok látni. „Most egyedül vagyok? Egyedül vagyok?” Jobban meg voltam ijedve, mint a múltkor. Egyértelmű volt, hogy valaki nagyon feni rám a fogát. De ki? Mocorogni kezdtem. Akkor éreztem, hogy csupán egy szál tanga fedi a testemet? Fedi? Jézusom, valaki levetkőztetett! Mi tehettek velem, amíg kábult voltam? Annyira megijedtem, hogy felpattanva hátrálni kezdtem, bár tisztában voltam vele, hogy előbb utóbb a plexinek fogok ütközni. A szalagok egy idő után nem engedték, hogy tovább hátráljak. Abban a pillanatban nyögésre lettem figyelmes. Valahol tőlem jobbra, talán néhány lépésnyire. „Nem vagyok egyedül!” – gondoltam és kiáltani akartam, de akkor fura berregő hangra lettem figyelmes. „Mi ez?” – kérdeztem magamtól, de aztán rá is jöttem. Éreztem, ahogy a csuklómon lévő szalagok megfeszültek. A karjaim emelkedni kezdtek.

- Ó, nem! Ne, ne! – kiabáltam.

Valamiféle csiga feszítette a szalagokat, húzta őket egyre feszesebbre. Tehetetlen rémülettel hallgattam a berregést tovább. Ez az őrült tényleg fel fog lógatni!

- Mi a fene ez? Ó, a fejem! – hallatszott még mindig valahonnan jobbról. A hang irányába fordítottam a fejemet, de meg sem mertem mukkanni. Az illető férfi volt, de a hangját elnyomta a csiga berregése, így nem voltam benne biztos, hogy ugyanaz a férfi, akivel múltkor is itt voltam. Felszisszent. – Na, ne! Ez nem lehet igaz, már megint!

- Maga az? – kiáltottam. Tehát mégis ő!

- Mi ez a kerepelés? – hallottam. – Ki maga?

- Segítsen!

- Nem értek semmit, ez az átkozott hang...

A karjaim már a fejem fölött voltak. Csak reméltem, hogy nem fog a levegőben lógatni, állhatok a lábamon és akkor nem fog tőből kiszakadni a karom. Heves szívdobogással vártam, hogy a bársonyszalagok meddig fognak felemelni. Soha véget nem érő pillanat volt. Ám végül csend borult a kockára. Csak a fuldokló zihálásom hallatszott.

- Már megint maga az? – kérdezte akkor a férfi.

- Igen. – lihegtem és azon nyomban meg akartam bizonyosodni róla, hogy Dáviddal vagyok e, de akkor a már jól ismert lila fény a távolban felgyulladt és a géphang is megszólalt.

„Üdvözöllek a fantáziavilágodban. Tudjátok a szabadulás módját. Egy újabb szabály, semmi személyeset nem mondhattok magatokról. Tilos! Különben soha nem szabadultok.”

A lila fény kialudt és újra csend honolt. Vészjósló, terhes csend. Súlyos percek teltek el. Mindkettőnk zihálása hallatszott csak. Ám egy idő után a zihálás hangjai már nem félelemből táplálkoztak, hanem izgatottságból.

- Merre van? – törte meg a csendet a férfi, miután nyelt egyet.

- Maga előtt. – feleltem halkan.

- Direkt csinálta? – kérdezte kis dühvel a hangjában, miközben felém tapogatózott. – Mit írt már megint a blogra?

- Sajnálom. – Minden idegszálammal arra koncentráltam, hogy a férfi hangszínét Dávidéval azonosítsam. Nem voltam benne biztos. Talán a rémület és a kocka akusztikája tette. – Nem is írtam semmi pontosat, csupán néhány sort. Úgy gondoltam, ebből nem lehet semmit kihámozni.

- De hát már nem vagyok idegen?

- Nem arra céloztam. – hebegtem, de akkor a férfi már elérte a testemet. Pont a csupasz mellembe ütköztek az ujjai. Ijedten rántotta el őket, mintha megégettem volna.

- Maga meztelen? – kérdezte döbbenten.

- Majdnem. Maga nem?

- Csak amennyire a múltkor is. Meddig akarja még ezt játszani?

- Sajnálom. Ígérem, soha többet. Nem gondoltam... én...

- Ezt egyszerűen nem hiszem el... – kiabálta, majd egy kis hatásszünet után közel hajolt hozzám és suttogni kezdett. – Árulja el a nevét!

Abban a pillanatban a lila fény kigyulladt, mennydörögve szólalt meg a géphang és hideg víz zúdult a nyakunkba. Torkom szakadtából sikoltottam.

- Első figyelmeztetés!

Az özönvíz ugyanolyan hirtelen abba is maradt. Fuldokolva, nyögve és dideregve lógtam tovább a bársonyszalagok fogságában. A férfi hangosan káromkodott. Dühös volt nagyon. Azt nem tudtam eldönteni, hogy magára, amiért megszegte a szabályt vagy a géphang tulajdonosára, amiért eláztatott minket. Teltek a percek és semmi nem történt, néha halk szitkokat hallottam jó néhány lépés távolságból. Egyre jobban fáztam. Átvillant az agyamon, hogy néhány perce jószerivel még visszafojtott izgalmat éreztünk, de most... Egy pillanat. Izgalmat? Igen. Azt felesleges is volna tagadni, hogy rendkívül élveztük mindketten a múltkori együttlétet és talán az első reakciónk a kockára most is az izgalom volt, mert hát izgatottak lettünk attól, hogy most ugyanúgy össze vagyunk zárva és megint szexelnünk kell, hogy szabaduljunk. Na jó, a helyzet abszurditását nézve inkább a második reakciónk volt az izgalom. Az első minden bizonnyal a felismerés okozta rémület.

- Nagyoooon fááázoom. – szaladt ki a számon.

- Sajnálom. – szólalt meg hirtelen a férfi, akkor már egészen közel volt hozzám. – Ez most miattam történt.

- Kvittek vagyunk? – kérdeztem reménykedve, miközben most is csak az járt a fejemben, hogy ez a férfi vajon Dávid e.

- Majdnem. - sóhajtott a férfi. – Én is fázom, de jöjjön, megpróbálom felmelegíteni. – mondta és át akart ölelni. – Jézusom, ez meg... mi? – kérdezte megrökönyödve, de válaszra sem várva óvatosan végigsimított a karjaimon egészen a csuklómig. 

Beleborzongtam az érintésébe. Jól hallottam, hogy nagyot nyelt és a lélegzete is elakadt, majd egészen elmélyült, amikor rájött, hogy a kezeim fogságban vannak, vagyis ki vagyok szolgáltatva neki. Újra nagyot nyelt.

- Te... ki vagy kötve? – kérdezte halkan, egészen megváltozott hangszínen. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy most megint tegezett, csak úgy, mint legutóbb, mikor már felizgultunk.

- Ki. – feleltem suttogva.

- És nincsen rajtad semmi ruha? – nyelt egyet.

- Majdnem semmi.

Egészen közel állt hozzám és lassan előrenyújtotta a kezét. Éreztem az arcomba csapódni a leheletét. Ujjai a csípőmre simultak és leheletfinoman végigszaladtak az aprócska bugyi szegélyén, néhol a bőrömhöz is érve.

- És most megint szexelnünk kell? – nem is annyira kérdés volt ez a részéről, mint inkább megállapítás. Csupán hümmögni tudtam válaszul.

Lélegzetvisszafojtva vártam a következő mozdulatát. A levegőben feszültség uralkodott, igazi, nehéz, szinte harapni lehetett. Ezt mi generáltuk? Ennyire lázba jött volna pusztán a tudattól, hogy ki vagyok téve kénye-kedvének? Tudtam, hogy meglódult a fantáziája és most egy pillanatra sem fog megfordulni a fejében, hogy ne tegyen magáévá. A gondolatra kimelegedtem és a testem megvonaglott egy másodpercre. Halk sóhaj bukott ki az ajkaim közül. A férfi elhúzta a kezét, talán hátrébb is lépett. Neszre lettem figyelmes, mintha levenne magáról valamit. De hát nincs is rajta más, csak... Nagyot nyeltem. Egy másodpercre eltűnt a közelemből. Nem éreztem a teste közelségét és nem hallottam a zihálását. Megrémültem. Hova tűnt? A szalagba megkapaszkodva próbáltam forgatni a fejemet, holott tudtam, hogy semmit sem fogok látni. Már éppen meg akartam szólalni, mikor megéreztem perzselő leheletét a tarkómon. Mögöttem állt. A karjaim közé emeltem a fejem és a testem megfeszült. Egészen hozzám simult. Meglepve tapasztaltam, milyen forró a bőre, annak ellenére, hogy nem sokkal korábban öntöttek nyakon minket vízzel. És még valami! Ő bizony meztelen volt és... kemény. Éreztem a popsimnak simuló erekciótól duzzadó szerszámát. Ettől még inkább felforrósodtam én is, hát még mikor az ajkait végighúzta a tarkómon és ujjai lassan rákúsztak a csípőmre. Egy pillanatra áramütésszerű reszketés futott végig rajtam és akaratlanul is hangot adtam izgalmamnak.

- Bársonyszalaggal kikötve, kiszolgáltatva... nekem. Ez a fantáziád? – suttogta a fülembe, majd fogai érzékien körbezáródtak a fülcimpámon.

- Iiigen. – lihegtem dadogva.

- És mit vársz tőlem? – kérdezte rekedt hangon.

Nem tudtam és hirtelen nem is mertem válaszolni. Kiszáradt a szám. Idegesen megnyaltam az ajkaimat. Be kellett vallanom, hogy felizgultam, már ennyitől is. Forró, izmos testét a testemhez préselte. Nyoma sem volt már didergésnek, de még a víz is elpárolgott a bőrünkről. Ujjai a csípőmről lágyan siklottak felfelé egészen a mellemig. Visszatartottam a levegőt. Azt hittem, meg fogja érinteni a melleimet, de nem. Ujjai lágyan futkároztak a bőrömön, körbe-körbe a melleim körül. Felsóhajtottam. Elképesztően vágytam az érintésére, de nem markolt beléjük. Játszott velem. Persze, hiszen ki vagyok kötve! Az tesz velem, amit akar. Hallottam, ahogy megnyalta az ajkait, majd finoman a tarkómra tapasztotta őket. Érzéki lassúsággal húzta tovább a vállamra. Én pedig remegni kezdtem. Remegni, mint egy nyárfalevél. Per pillanat örültem annak, hogy a bársonyszalagok tartanak, mert úgy éreztem, menten kifut a lábam alól a talaj. Az apró csókoktól bizseregni kezdtem és egészen felhevültem. A lélegzetem egyre inkább felgyorsult, türelmetlenül nyalogattam az ajkaimat és nyeltem nagyokat. A kezei átfutottak a karjaim alatt a lapockáimra, lágyan futva végig a gerincem mentén egészen a fenekemig. Letérdelt. Tenyerei a popsimra simultak és elképesztően finoman megmarkolták, majd ajkait az egyik farpofára tapasztva pillekönnyűen belemart. Felnyögtem és beharaptam az alsó ajkamat. Lázas csókokat hintett a domborulatokra, miközben tenyerei lekúsztak a bokámig. Felsóhajtott és váratlanul pozíciót váltott. Elém térdelt és kezei újra a csípőmre tolultak. Feje a hasamnál volt, onnan mormolt nekem, miközben ujjai bebújtak a tangám szegélyébe. 

- Mit szeretnél, mit tegyek veled? – kérdezte vágytól elfúló hangon, majd ujjai erősen megmarkolták a fehérneműm anyagát és egy szempillantás alatt letépték rólam.

Ez a mozdulat olyannyira meghökkentett és felizgatott, hogy önkéntelenül is felsikoltottam. Immáron csupasz testtel és reszkető lábakkal álltam illetve lógtam előtte. Éreztem, hogy lassan hátradőlt, és a sarkára ült. Nem voltam képes válaszolni, bár tudtam, csak a játék kedvéért kérdi, nem azért, mert nem tudja, mit tegyen velem. Pontosan tudja. Az őrületbe fog kergetni.

- Nem válaszolsz? – kérdezte incselkedve.

Megragadta az egyik bokámat és finoman maga felé húzta. Elfelejtettem levegőt venni. Ajkai a lábfejemre tapadtak és kéjesen kúsztak egyre feljebb és feljebb. A szívem majd kiütötte a mellkasomat. Istenem, hát még ilyet senki nem tett velem! Szája már a belső combomat súrolta és én egyre határozottabban éreztem, hogy a szeméremajkaim vérrel telítődnek. Bizsergett az egész ágyékom. Csak remélni mertem, hogy orálisan kényeztetni fog, valójában tudtam, hogy még nem. Még messze vagyunk attól. A csókokat egészen közel a puncimhoz hagyta abba. Nagyot sóhajtottam. A következő másodpercben már a másik bokámat vonta az ajkaihoz és ugyanolyan finomsággal kóstolgatta a bőrömet. A várakozás izgalmától, hogy nem tudtam, mit fog tenni velem, az adrenalin szétáradt a pórusaimban. Zakatolt a szívem, a fejem, a tüdőm, minden sejtem. És akkor ajkai a szeméremdombomra simultak. Esküszöm, akkor már meg akartam szólalni, de a levegőm benn akadt és küzdenem kellett, hogy a szavak a számra jöjjenek. Feltérdelve kezei újra a fenekemre tolultak, ajkaival lágyan becézte a csípőmet és a szeméremdombomat. 

- Amit...csak akarsz. – lihegtem. – Izgass még... kényeztess... használj, és....

Nem tudtam folytatni, az is csoda volt, hogy ennyit kinyögtem egy szuszra.

- És? – kérdezte fölöttébb rekedt hangon.

- Kérlek!

Csak ennyi telt tőlem, ebben sem voltam biztos, hogy kimondtam, lehet csak gondoltam és magamban könyörögtem. Nem volt időm ezen mélázni. Hüvelykujja végigsimított a csiklómon és én összerezzentem. Meleg nedv buggyant ki a szeméremajkaim közül. Hallottam, ahogy felnyögött, mikor ujjaival megérezte a nedvességem, másik keze fájón mart bele a fenekem húsába. Minden vágyam volt, hogy felemeljem a lábamat és a combomat a vállára téve a puncim az ajkai közelébe kerüljenek. Vágytam a nyelvére, bár tisztában voltam vele, hogy még nem fog nyalni. Akkor sem, ha belepusztul. Nem adott lehetőséget, hogy kockáztassak, ajkai lassan elindultak rajtam felfelé. Amikor már ő is talpon állt, erősen magához ragadott. Ujjai a hajamba túrtak és belemarkolt a tincsekbe. Hátrafeszítette a fejemet, mire én felszisszentem. Szája vadul csapott le az ajkaimra és kiéhezve marcangolta őket. Nyelve heves viszonzásra késztetette az enyémet. Az ágyéka forrón dörgölődzött az enyémhez és bármit megadtam volna azért, hogy akkor ott rögtön a magáévá tegyen, és úgy döngöljön, hogy a szemeim is fent akadjanak a gyönyörtől. Szabadon lévő keze a mellemre csúszott, ahogy tenyere körbeölelte a reszkető domborulatot, még kéjesebb nyögést hallattam. Szabályszerűen úgy éreztem, ennél forróbb már nem lehetek, mert akkor lángra lobbanok. Szerettem volna megérinteni, megsimogatni, én is izgatni őt, de a karjaim rabságban voltak. Szenvedtem ettől. Ujjai lekúsztak a testemen és váratlanul elmerültek a szinte cseppfolyós szeméremajkak rejtette nyílásban. Elvesztettem önmagamat. A szívem majd kiugrott a mellkasomból. Soha nem éreztem még ilyen tüzes érintést, ilyen játékát a férfi ujjaknak magamban. A férfi hirtelen szakadt el az ajkaimtól, meg is tántorodtam egy pillanatra. Ajkai végigszánkáztak a mellkasomon. Rátalált a mellbimbómra. Szájába véve szopni kezdte őket és én újra kéjesen felnyögtem. Kezdtem még inkább elveszteni az önuralmamat. Már nem ebben a világban lebegtem. Szárnyaltam és a csókjáért könyörögtem. Én? Valóban megtettem? Könyörögtem, hogy csókoljon? A férfi kényeztetett, de nem akárhogyan. Heves mozdulataitól úgy éreztem, száz és száz keze és ujja van, és engem mindenhol egyszerre izgat vele, egyszerre simogat. A mellembe markol és ajka a vállamba mar, ujjai a csiklómat izgatják és ujja a lüktető hüvelyembe merül. Észveszejtő volt. Úgy lihegtem, olyan gyorsan, kapkodva vettem a levegőt, hogy azt hittem, megfulladok. Akartam már. Őt, a farkát bennem. Hogy a puncimban legyen. És amikor már azt hittem, hogy most már minden kötél elszakadt és a magáévá tesz, váratlanul térdre rogyott előttem, egyik kezével belemart a combomba és a vállára tette, és szájával a csiklómra tapadt. Felsikoltottam.

- Kérlek! – ziháltam. – Ne kínozz tovább.

- Miért? – hallottam a lábaim közül.

- Nem bírom tovább. Muszáj...

Ajkaival végigsimogatta a szeméremajkaimat és nyelve a nyílásomba hatolt.

- Áááá, kérlek! – rimánkodtam tovább.

Felpattant és satuként ragadta meg a vágytól lüktető, izzó testemet.

- Kérlek, kérlek, kérlek! – nyögtem az arcába.

- Mire kérsz? – lihegett két erőszakos csók között a fülembe. – Mondd ki, hallani akarom!

- Nem bírom tovább. – a hangom annyira elhaló volt, hogy csodálkoztam rajta, hogy egyáltalán meghallotta.

Kezeit a fenekemre szorította, a farpofákba markolt és megemelt. Ágyékát a combjaim közé préselte és hagyta, hogy a bokáimat a dereka köré kulcsoljam. Nedves makkja a puncimnak nyomódott. Elképzelhetetlenül vágytam rá, hogy belém mártsa. A csípőm rakoncátlanul vonaglott. 

- Ezt akarod? – súgta és előrelökte a testét.

- Igen, igen. Akarlak! – ordítottam szinte.

Éreztem, hogy elvesztette a kontrollt. Csípője az ágyékomhoz csapódott. Egyetlen mozdulattal hatolt belém és én hangos nyögéssel jutalmaztam érte. Ajkai forró csókkal zárták le a számat. Irtózatos tempóban dugott. Ujjai fájón markoltak belém, hogy ellen tudjon tartani a lökéseinek.

- Még... – ziháltam a fogai közé.

Bárcsak most átölelhettem volna. Nem akartam, hogy vége legyen, el akartam nyújtani, hogy sokáig tartson ez az őrület, ez az álom, ez az eksztázis, de olyan fokra hágott a bensőmben, hogy nem tudtam parancsolni az érzéseknek. A testem erőteljes vonaglásba kezdett, sorozatosan öntöttek el a kéj hullámai és végül olyan intenzitással tört rám az orgazmus, hogy valósággal darabjaimra hullottam tőle. A karjaimat elképesztően feszítettem, az ujjaim a csuklóimba mélyedtek és mélyről jövő nyögéssel sikítottam. A férfi teste pattanásig feszült a hangomtól. Arcát a vállgödrömbe temette és artikulálatlan sóhajokkal cirógatta a mellkasomat. Éreztem, hogy ott van, most tart ott, hogy a hüvelyembe lője magát. Nem akartam, hogy hezitáljon. 

- Maradj bennem.  – kértem akadozva. – Élvezz el... – még akartam mondani, hogy bennem, de nem futotta az erőmből, mert a gyönyöröm új erőre kapott és a férfiéval együtt tobzódott. 

Mindkettőnk torkából gyönyörteljes hang csordult ki. Mellkasunk ritmustalanul ütődött egymásnak. Forró arcát az arcomhoz nyomta és elképesztő erővel szorított a csípőjéhez. Abban a percben fura kattanó hang kíséretében éreztem, hogy a szalagok meglazulnak, a karjaim szabadabbá váltak, a csuklóm megmozdulhatott. Azonnal a férfi nyaka köré fontam elgémberedett tagjaimat. A hirtelen jött szabadság kibillentett minket az egyensúlyunkból és izzó kapocsként egyesült testünk lágyan a kocka padlójára omlott. A lábaim még mindig a derekát kulcsolták át és ő még mindig bennem volt. Úgy szorítottam a testét, mintha soha nem akarnám elengedni. Ágyéka lassan, finoman mozgott még bennem, rajtam. Ajkaim mosolyra húzódtak, ahogy az együtt megélt orgazmusok utórezgései csitultak, a lábaim lehulltak a teste mellé, éreztem, ahogy a gerincem csigolyánként ér talajt és a testem kéjes nyújtózásba kezd az izmos, még mindig forró férfitest alatt. Ajkai a fülemhez simultak, lágy puszit hintett a cimpámra és hallottam, ahogy elmosolyodik. Képtelen voltam a beszédre. Pedig talán most kideríthetnénk valamit egymás személyazonosságáról, hiszen annyira intim volt az a pillanat, ha sugdolóztunk volna, biztos nem hallja meg az az őrült, de nem voltam rá képes. Ujjaim gyengéden felszántották a hátát és ajkaimat az arcának nyomtam. Sajnos, ezek a percek nem tartottak sokáig, mert ismételten a sziszegő hangra lettünk figyelmesek és bár most nem ugrottunk fel, de felültünk, nem akartunk messze kerülni egymástól. Hamarosan fura szagú levegő áramlott a kocka belsejébe, amit akaratlanul is belélegeztünk. Hirtelen éreztem a tompaságot, a fejem zúgni kezdett és szinte azonnal eszméletlenül zuhantam vissza a padlóra. A férfi néhány másodperccel később ájult el.

Néhány perc múlva a gáz felszívódott a kockából. A plexi oldalai elváltak egymástól és kinyíltak. Cipősarkak koppantak a talajon. Lassan sétált a két eszméletlen ember teste mellé. Kéjes mosollyal mérte végig a női testet, ám akaratlanul is elhúzta a száját, mikor megpillantotta a belső combjain gyöngyöző ondót. Nem volt ínyére, hogy ez a hímnemű egyed, aki csak azért lehetett itt, hogy kielégítse Nóra fantáziáját, megpecsételi a testét. Immár másodjára...