Kiruccanás

- Neked is jó reggelt, Levente! – feleltem lassan, tagoltan, miután meg tudtam szólalni a mély döbbentettől, amit ez a számonkérés okozott, majd azonnal el is öntött a düh. – Mégis mi ez a hangnem? Mondd csak, kinek képzeled magadat?

Súlyos csend a vonal a másik végén.

- Jaj, ne haragudj! – kért elnézést Levente. – De tudsz róla, hogy már itt kéne lenned? Ügyfelek várnak rád és nekem halványlilalövésem sincs, kik ezek. Nem szóltál róla, nincs is feljegyezve sehova!

Egy másodperc erejéig gondolkodtam csak, miről beszél, majd beugrott, hogy múlt héten, miután telefonon megbeszéltem a megrendelővel a találkozót, Dávid hívott és én elfelejtettem bejegyezni a naptárba a megkeresést.

- Az osztálytalálkozó, ugye? – kérdeztem.

- Azt hiszem, igen.

- Már úton vagyok. Ültesd le őket és tartsd a frontot. Hamarosan érkezem. – zártam le a beszélgetést, majd letettem a telefont. 

Nagyot sóhajtottam, majd felkaptam a kabátomat, a táskáimat és elindultam. Szerencsémre éppen arra jött egy taxi, és forgalom sem volt annyira, így nagyon hamar beértem az irodába. Levente kézben tartotta a dolgokat és tulajdonképpen már a megbízási szerződést beszélték meg, mikor beléptem. Mosolyogva elnézést kértem, gyorsan bemutatkoztam és egy közlekedési balesetre hivatkoztam késésem okaként. Megértőek voltak. Jó hangnemben folytattuk a találkozót, és nagyjából egy másfél óra múlva elégedetten távoztak. Miután kettesben maradtunk Leventével, mindkettőnk az asztalánál kezdett dolgozni és ebédig nem is szóltunk egymáshoz. Haragudtam rá és ezt ő is tudta. Ezért aztán váratlanul ért, amikor elém állt és ebédelni hívott. Elfogadtam, egyrészt mert éhes voltam, másrészt tudtam, hogy ki akar engesztelni és esélyt akartam neki adni. Abba a kifőzdébe mentünk, ami közel volt az irodához, régebben gyakran jártunk oda, manapság már nem olyan sűrűn. Levente egész végig kedveskedett, én kimérten válaszolgattam a kérdéseire. Végül kínos csend telepedett közénk. Ettünk. Közben, két falat közt lopva, jobban szemügyre vettem Leventét. Érdekes, de nem is vettem észre, hogy mostanában milyen más lett. Mindig is magas volt és vékony, mondhatni cingár, de most ahogy így elnézem, izmosabb lett. Sötét haja nem volt most annyira rövidre nyírva, mint korábban, egy kicsit hosszabb, kócosabb volt. De szexin kócos. És a ruhája... Elhagyta a komor szürke, fekete, maximum sötétkék színeket. Ma egy sötétlila ing volt rajta, hozzá passzoló nyakkendővel. Miért nem tűnt fel nekem a változás? Csak nem barátnője van?

- Sajnálom, hogy kiabáltam veled a telefonban. – szólalt meg hirtelen Levente.

- Egy lány van a dologban? – bukott ki belőlem.

- Hogy mi? – kérdezett vissza megrökönyödve.

- Bocsánat, de most tűnt fel nekem, mennyit változtál az elmúlt hetekben. Barátnőd van?

Levente szégyenlősen elmosolyodott és félrepillantott.

- Szóval igen. – válaszoltam helyette.

- Maradjunk annyiban, hogy alakul valami.

- Tényleg? Mesélj!

- Talán ha összejön. – zavarban volt.

- De a vonásaidat elnézve valami már összejött. – piszkálódtam egy picit huncutul.

Levente elpirult és még inkább zavarba jött.

- Ennek örülök, igazán! – néztem rá mosolyogva. – Megérdemled. 

- Köszi. – felelte és ivott egy korty vizet. – És ti?

- Mi? – kérdeztem vissza értetlenül.

- Dávid és te?

„Dávid és én.” – ismételtem magamban. Egy másodperc erejéig arra gondoltam, mindent bevallok Leventének, elmondom neki az egész históriát töviről-hegyire. Vágytam rá, hogy valakinek kiönthessem a szívemet, hogy valaki meghallgasson. Ám az utolsó pillanatban az agyam behúzta a vészféket. Valami meggátolt.

- Nem tudom, mi fog kisülni belőle. Lehet, hogy semmi. Túlságosan elfoglaltak vagyunk.

- Értem. Talán jobb is így.

És ez volt az a pont, amikor hálát adtam az égnek, hogy nem nyitottam ki a számat. Nem értett volna meg. Rövidesen befejeztük az ebédet és visszatértünk az irodába. Munka után hazamentem és első dolgom volt, hogy felnyitva a laptopomat töröltem a blogomat. Nem fájt, megdöbbentett, hogy ilyen egyszerűen meg tudtam tenni. Vacsora meg egy forró fürdő után hamar ágynak dőltem. Ezzel a nappal megkezdődött az én terápiám. Talán a legegyszerűbb gyógymód, amivel ki tudtam magam ebrudalni ebből az állapotból. Munka és vásárlás. Péntek estig dolgoztam. Szombaton napközben vásároltam. Egy bevásárlóközpontban végigjártam az összes kedvenc butikomat, üzletemet, és tetemes mennyiségű papírszatyorral távoztam. Aznap délután volt egy rendezvényünk, de csak egy keresztelő utáni korai vacsora. Nyolc órakor már távoztak is a vendégek, kilencre már én is otthon voltam. Útközben vásároltam magamnak vacsorát, és miután hazaértem, egy zuhany után bevackolva magam a kanapéra, megvacsoráztam. Közben bekapcsoltam a tévét, találtam is egy kedvemre való filmet. Így elég békésen telt az estém. Lefekvés után viszont hosszan forgolódtam az ágyban. Egyszerűen nem jött álom a szememre. Rá kellett döbbennem, hogy akármennyire is nem akaródzik a vágyaimmal foglalkozni, azok bizony léteznek. És már nagyon hiányzott Dávid. Komolyan. Látni szerettem volna. Hozzábújni. Talán ennyivel egyelőre meg is elégedtem volna. Mert még mindig érzékenyen érintett a gondolat, hogy valaki belém hatolt, mozgott bennem és elélvezett bennem addig, amíg én eszméletlenül, mozdulatlanul hevertem alatta. Megint kirázott a hideg. Mint mindig, ha ez eszembe jutott. Ki lehet ilyen elvetemült? Ennyire pszichopata? Valakinek feláll egyáltalán úgy a farka, hogy tulajdonképpen egy darab fa fekszik előtte? Jaj, istenem! Mivel űzhetném el ezeket a gondolatokat? Ezt az érzést? El fog múlni, ugye? Nagyon sokáig cikáztak még a kérdések a fejemben, már majdnem pirkadt, mikor elnyomott a kimerültség. Ennek köszönhetően vasárnap majdnem dél volt már, mire felébredtem. Laza napot terveztem, otthon főzőst, pihentetőst. Délután végül már nem bírtam otthon maradni, olyan szépen sütött a nap, arra gondoltam, sétálok egyet. Farmerbe bújtam és kényelmes cipőbe, átmeneti kabátomhoz vékony sálat kötöttem a nyakamba. Áthúztam a vállamon a táskámat és napszemüveget tettem föl. Elhatároztam, hogy tömegközlekedni fogok. Kezdetben csak céltalanul utazgattam, mint régen főiskolás koromban. Felültem például a kettes villamosra is és csak néztem a Dunát. Élveztem, ahogy az arcomba süt a nap a villamos ablakán keresztül. Végül a Városligetig vitt az utam. Szerettem idejárni, sétálgatni a vár körül, leülni a tavacska partján. Rég nem volt rá példa, hogy itt töltsek egy kis időt. Most rettentően jól esett megviselt testemnek és lelkemnek is a napsütéses délutáni séta. A stéghez értem, ahol néhány fából készült ülőalkalmatosság volt. Ezek általában mindig foglaltak szoktak lenni. Most volt egy szabad. Leültem. Hátradőltem, fejemet a támlának döntöttem és kinyújtóztattam a lábaimat. Behunytam a szememet, nem a napsütés zavart, hiszen napszemüveg volt rajtam, egyszerűen csak jól esett pihentetni egy kicsit. Béke volt és nyugalom. Uramisten, mennyire vágytam egy ilyen kikapcsra. Egész kellemesen elbágyadtam, majdhogynem el is szundítottam a meleg napsugaraknak köszönhetően, mikor egyszer csak valaki a nevemen szólított. Kipattant a szemem és felemeltem a fejem.

- Dávid, szia. – üdvözöltem, miközben felültem és behúztam a lábaimat.

- Rég láttalak.

Nem válaszoltam, csak egy félmosolyra futotta. Levettem a napszemüvegemet és a táskámba tettem.

- Szabad? – kérdezte, miközben mellém mutatott.

- Persze. – szóltam és arrébb húzódtam. 

Pár másodpercig egyikőnk se szólalt meg. Végül Dávid törte meg a csendet.

- Nem hívtál.

- Akartalak, de nagyon sok munkám volt.

- Igen, gondoltam. – felelte letörve Dávid, a víz felé sandítva.

Újabb hatásszünet.

- Jól vagy? – kérdezte, amire csak bólogattam. – Szeretnél beszélni róla? – próbálkozott újabb néhány másodperces szünet után.

- Most nem. – nyögtem ki. Láttam, hogy Dávid kezd kétségbeesni. Éreztem, hogy fel akar állni és inkább egyedül hagyni. Nem akartam, hogy ott hagyjon. Jó volt a közelsége. – Csak... maradj itt velem.

Dávid nem válaszolt, csak egy megkönnyebbült mosoly közben bólintott és hátradőlt. Lassan én is követtem a példáját. Újra lehunytam a szememet és hamarosan nyugalom árasztott el. Több, mint nyugalom. Gyönyörű érzés, biztonság. Abban a pillanatban nem is értettem, miért futok ezelől a pasi elől. Nyilvánvalóan akar engem. De vajon csak szexre? És így, hogy valaki más nyomot hagyott bennem. Váratlanul kipattant a szemem és felé fordítottam a fejemet. Legnagyobb meglepetésemre ő is ugyanezt tette. Hosszú másodpercekig csak néztük egymást. A tekintetünk egymásba fonódott. Néha-néha valamelyikünk ajka megrándult, de csak... néztük egymást. Vajon mi járhat a fejében? És az enyémben? Mit akarok tőle? Őszintén... tetszik, nagyon is tetszik, és vonzódom hozzá. Még hozzá nagyon erősen. Nem tudom, mennyi ideig ülhettünk ott egymás szemeiben és saját gondolatainkban elmerülve, de egyszer csak Dávid elmosolyodott és ettől a mosolytól az én szívem is felragyogott. Viszonoztam, majd nevetve a vállára hajtottam a fejemet. Felsóhajtott, majd váratlanul felállt és a kezét nyújtotta felém.

- Gyere! – súgta.

- Hová? – néztem rá értetlenül.

- Bízol bennem? – kérdezett vissza.

Egy hosszú másodpercig csak bámultam a kezét, majd felnéztem rá és kisvártatva elmosolyodtam. A kezemet a kezébe tettem és felálltam. Nem engedte el a kezemet, komótosan andalogtunk tovább. Egy cukrászdába. Mikor átléptünk a küszöbön, Dávidra mosolyogtam. Kerestünk helyet, majd rendeltünk két habos cappucinot és két szelet sütit. Jól esett, nagyon jól. Apró kis figyelmesség volt, de a lelkemet határozottan felpezsdítette. Beszélgetni kezdtünk. Előbb csak munkáról, majd egyre több minden került szóba és végül már csak azt vettük észre az ablakon kinézve, hogy besötétedett.

- Hazakísérlek. – jelentette ki Dávid, miután kiléptünk az utcára.

- Tömegközlekedéssel vagyok.

- Én is. – nevette el magát a férfi.

- Megleptél. Képes voltál nem beülni a csoda kocsidba? Pedig sok kiscsajt megfoghattál volna.

Dávid először felnevetett, majd rám nézett, végül megszólalt. Hangjában volt némi pajkosság is, de ugyanakkor tudtam, hogy komolyan gondolta.

- Nekem nem kellenek holmi kiscsajok. Igazi nőre vágyom. – a fülemhez hajolt és belesuttogta: - Rád!

Elmosolyodtam a szavai hallatán és azt hiszem, el is pirultam.

- Amúgy meg szerelőnél van. – tette hozzá.

- Ó, te piszok! – fakadtam ki és játékosan megütöttem a karját. 

Dávid csak nevetett. Éppen akkor érkezett meg a troli, megfogta a kezemet és felrántott rá. Nagyjából egy óra múlva érkeztünk meg hozzám. Az út alatt sokszor eszembe jutott, hogy vajon majd fel akar e jönni hozzám, és ha feljön, vajon fog e kezdeményezni és én vajon hogyan reagálok majd rá. Vajon elutasítom majd a közeledését? Nem tudtam eldönteni. Vegyes érzések dúltak bennem. Valahol mélyen megdobogtatta a szívemet egyetlen csókjának a gondolata is, de aztán meg úgy éreztem, nem tudnék még elvonatkoztatni a történtektől. Legalábbis a ténytől, merthogy a történtekre nem emlékszem. Az elmélkedésem olyannyira nyilvánvaló lehetett, hogy Dávid meg sem próbálkozott azzal, hogy feljöjjön hozzá. A lépcsőház előtt elbúcsúzott tőlem. Egészen lágyan megcsókolta a számat és elköszönt. Kezdetben döbbentem álltam az ajtó előtt, de aztán Dávid visszafordult.

- Elfelejtettem megkérdezni valamit.

- Igen? – kérdeztem tőle.

- Pénteken Márkkal és az éppen aktuális barátnőjével Bécsbe autózunk. Márknak és nekem dolgom van ott. Korán reggel indulunk, késő este érkezünk. Esetleg városnézés, ebéd, kávé, süti, hasonlók beleférnek. Van kedved velünk tartani?

- Oh. – ennyi volt az össz reakcióm, nem erre számítottam.

- Nem kell most válaszolnod. Nyugodtan gondold meg, és majd felhívlak előtte.

- Rendben. – mosolyogtam rá. – Jó éjt!

- Jó éjt! – mosolygott és elindult a buszmegálló felé.

Felmentem a lakásba, lezuhanyoztam és bebújtam az ágyba. A sötétben feküdve persze megint jöttek a gondolataim és azon morfondíroztam, hogy milyen rendes és kedves volt velem Dávid, nagyon türelmes. Nem is közeledett felém. Csupán fogta a kezemet és a végén volt egy szájra puszi. Jóleső bizsergés fogott el. Nagyon jól éreztem magamat vele, csodás délután volt. Elmosolyodtam. Mindig, ha csak felidéztem magamban az alakját, a szemeit, a tekintetét, ahogy rám néz, az illatát, a csókját.... Wááá, kirázott a hideg, borzongás és izgalom kettőse futott át a gerincemen. Akkor hirtelen sajnáltam, hogy nem hívtam fel a lakásra...

A hét lassan telt el. A napok komótosan fordultak egymásba. Már a hét elején elhatároztam, hogy Dávidékkal tartok. Azonban valahányszor telefonálni szerettem volna neki, Levente mindig betrappolt az irodába, vagy akadt valami nagyon fontos elintéznivaló. Végül szerda este Dávid hívott engem.

- Szia. Már akartalak hívni.

- Örömmel hallom. Hogy döntöttél?

- Szeretnék veletek menni.

- Ennek még inkább örülök. – mondta jókedvűen, majd elmondta, hogy mikor fognak értem jönni. Még beszéltünk néhány szót, aztán elbúcsúztunk.

Levente másnap igencsak meglepődött, mikor azt mondtam neki, hogy pénteken nem jövök be dolgozni. 

- Ha gondolod, te is tarthatnál rövid napot, inkább foglalkozz a barátnőddel.

Levente alig észrevehetően elhúzta a száját, majd kérdőre vont.

- És meg szabad kérdezni, hova mész?

- Semmi extra. A szüleimhez. – hazudtam neki. Fogalmam sem volt róla, miért hazudok neki, de valami miatt nem mertem neki azt mondani, hogy Dáviddal utazom Bécsbe.

Alig bírtam aludni csütörtök éjjel, nagyon izgatott voltam. Így aztán hajnalban, mikor csörgött az ébresztőm, először nem is értettem, mi van, hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok. Aztán kitisztult a fejem, lenyomtam az ébresztőt és első utam a konyhába vezetett kávét főzni. Kávé után lezuhanyoztam, majd felöltöztem. Egy mustársárga blúzt vettem fel, sötét A vonalú szoknyával, hozzáillő harisnyával és csizmával. Sminkeltem és készülődtem, nagyon élveztem. Nem is emlékszem, mikor tettem utoljára hasonló kiruccanást. Már önmagában ez is megérte az izgalmat, de természetesen Dáviddal tölteni egy napot... ez volt az igazi afrodiziákum. Hamarosan felcsengettek a kapucsengőn. Leszóltam, hogy öt perc és lent vagyok. Szövetkabátot vettem, felkaptam a táskámat, megnéztem, hogy benne van e pénztárcám, telefonom, egy utolsó pillantás a tükörbe és már indultam is. Lent, Dávid a kocsi előtt várt. Amikor meglátott kijönni a lépcsőházból, elindult felém, és Márkék is kiszálltak az autóból.

- Jó reggelt! – üdvözölt egy puszival, majd megjegyezte, milyen csinos vagyok. Mosolyogva köszöntem meg a bókot, majd Márk és a barátnője felé fordultam.

- Sziasztok. – köszöntöttem őket. Márk üdvözölt egy kézfogással, majd megkérdezte, nem gond, ha tegeződünk, majd adott egy puszit az arcomra. Ezután bemutatott a barátnőjének.

- Szióka, Anett vagyok. – mondta a Márk mellett álló fiatal, szőke lány csivitelő hangon és két puszit nyomot az arcomra. Picit megdöbbentett a közvetlensége. 

- Ó, szia. Nóra vagyok. – hebegtem, miközben a nagyon színes körmeit és élénk sminkjét néztem.

- Akkor induljunk! – jelentette ki Márk. - Majd később megállunk reggelizni.

Mindenki bólintott, majd beszálltunk az autóba. Anett és Márk hátraültek, Dávid vezetett, én pedig az anyósülésre ültem. Egy idő után már kellemes meleg volt a kocsiban, mindenki levette a kabátját. Beszélgetni kezdtünk, de egy idő után a hátsó ülés kacarászástól, duruzsolástól és csattanó csókoktól volt hangos. Dávid szabadkozva nézett rám, majd elmosolyodott, aztán kérdezgetni kezdett, voltam e már Bécsben, miért, mikor, mit láttam. Talán egy órája lehettünk úton, mikor Anett megszólalt.

- Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én nagyon éhes vagyok.

- Rendben, a következő pihenőnél megállunk. – mondta Dávid.

Ennek én is örültem, mert én is megéheztem és egy forró ital is jól esett volna. Néhány perc múlva már le is tértünk az autópályáról. Dávid közel parkolt a shop bejáratához. Kiszálltunk, és besiettünk. Amíg a fiúk rendeltek nekünk, Anett és én meglátogattuk a mosdót. Komolyan, a csaj végigcincogta az egészet. Volt valami irritáló a hangjában. El nem tudtam képzelni, mi a fenét eszik rajta Márk. Illetve, de! El tudtam képzelni, csak hinni nem. 

- Ti mióta vagytok együtt? – kérdezte kézmosás közben.

- Ó, mi nem... – hirtelen elhallgattam, mit mondtam volna neki, ha azt, hogy nem vagyunk együtt, az értelmi szintjét nézve... nem értette volna, na, meg köze sincsen hozzá. – Nem túl régóta. – fejeztem be végül a mondatot.

Erre csak mosolygott, a tükörbe nézett, beletúrt a szőke tupír fürtjeibe, majd elindult kifelé. Dávid és Márk már egy asztalnál vártak minket. Latte machiato, sajtos pogácsa és szendvicsek voltak előttük. Jóízűen falatoztunk és a forró latte is jól esett. Úgy tűnt ma nem lesz verőfényes, tavaszi idő, inkább borongós. Talán az esőt azért megússzuk. Az út hátralévő részét elcsevegtük. Dávid és Márk egy tárgyalásra érkezett, legutóbbi itt tartozódásukkor szerződtek le egy új partnerrel, most pedig aláírják hivatalosan is a szerződést. Amíg ők az új partner irodaházának tárgyalójában voltak, mi Anettel a környéken sétáltunk. Nem volt annyira ínyemre a dolog, bevallom, elég fárasztó volt. Szerencsére Dávidék nagyjából két és fél óra múlva végeztek is, és aztán elvittek minket ebédelni. Reméltem, hogy a délután folyamán talán lesz alkalmunk kicsit kettesben is lenni Dáviddal, mert kezdett kicsit feszélyezni, hogy Anett minden ötödik percben megcsókolta Márkot, Márk keze pedig egyfolytában Anett combján, fenekén, csípőjén hevert. Azért elgondolkodtam azon, hogy nem e irigységből érzem így. Dávid csupán a kezemet fogta meg. Persze, én ezzel is elégedett voltam. Azt hiszem. Ebéd után tettünk egy kiadós sétát, megnéztük egy kicsit a belvárost, a sétálóutcát, végül egy cukrászdában kötöttünk ki. Élvezettel válogattunk az ínycsiklandó édességek között, és persze a kávézás sem maradt el. Itt már kicsit oldottabb volt a négyesünk közti hangulat. De csak addig, amíg Anett a harisnyámra nem löttyintette a csokiöntetes vaníliafagyis almás réteséről a csokiöntetes vaníliafagyit. Jesszus! Nem értem, miért kellett a combom fölött hadonásznia a desszertes kanállal. Persze, sűrű elnézéskérések közepette nagyon szégyellte magát, de megnyugtattam, hogy nem nagy a folt és a szoknyám, kabátom eltakarja. Látszólag megnyugodott. Mégis a cukrászda után rávette Márkot, hogy menjenek el egy bevásárlóközpontba, mert szeretne venni valamit. Egy picit örültem, hogy ketten lehetünk végre. Dávid megfogta a kezemet, és andalogni kezdtünk a sétálóutcán. 

- Jól érzed magad? – kérdezte. – Leszámítva az előbbi incidenst.

- Igen. – bólintottam. – Jó egy kicsit egyedül lenni veled.

Dávid felnevetett.

- Túl sok egy kicsit, igaz?

- Igen. – fintorodtam el. – Márk hogyan bírja elviselni?

- Könnyen. Két-három hétnél tovább sohasem tart.

- Ezt úgy érted, hogy... soha nem volt még normális barátnője? Szerelme?

- Nem. Elítéled?

- Csak fura.

- Nekem sem volt még. – nézett rám Dávid. – Idáig.

- Idáig? – torpantam meg hirtelen.

Dávid is megállt és egészen közel húzott magához.

- Tudod, hogy vonzódom hozzád. Még soha nem éreztem ilyet egy nő iránt sem.

A tekintetünk egymásba fonódott, a kezeim a karjaira csúsztak. 

- Én... –ennyit voltam képes kipréselni magamból. Éreztem, hogy valami kellemes, jóleső melegség tölt el és vágyódtam a csókja után.

- Nézd, ott vannak! – hallottuk a hátunk mögül Anett hangját. Kelletlenül elengedtük egymást, majd erőltetett mosollyal néztük a visszatérő párt. Anett kezében egy papírtáska volt. Amint elénk álltak, a kezembe nyomta.

- Nagyon rosszul érzem magam, amiatt, hogy leöntöttelek, ezért vettem neked egy...

- De, Anett, ezt igazán nem kellett volna. A kabátom eltakarja, nem látszódik.

- Tudom, de én sem szeretnék pecsétes ruhában flangálni Bécsben. Fogadd el, légyszí!

- Hát nem is tudom, mit mondjak... – nyitottam szét a papírtáskát és kiemeltem belőle egy fekete mintás... – Egy combfix?

- Igen. Remélem, tetszik. Nem akartam harisnyanadrágot venni, az olyan öreglányos.

Márk és Dávid felszisszent a szó hallatán.

- Most mi van? – nézett rájuk Anett. – Nóri még nem olyan öreg.

Itt már két okból is rángatózott a szemem.

- Köszönöm szépen. – ejtettem vissza a táskába a combfixet. – De először is, Nóra, még végtelenül sem Nóri. Másodszor pedig a harisnyanadrág nem öreglányos, és praktikus ebben az időben, ha az ember lánya nem akarja, hogy befagyjon a feneke!

- Ugyan már! Nincs olyan hideg!

- Rajtad nadrág van.

- Na, ne legyél ilyen! Próbáld fel, légyszí!

Addig könyörgött, amíg belementem, hogy később majd felpróbálom. Miután elsimult ez a dolog, folytattuk a sétát, nézelődtünk, vásároltunk is néhány apróságot, majd betértünk egy bevásárlóközpontba. Első utunk egy mosdóba vezetett, ahol Anett nyaggatására átvettem a combfixet. Meglepetésemre ízléses mintázatú volt, olyan, amilyet én is megvettem volna magamnak. Szerencsére a szoknyám térd fölött ért, így nem kellett attól tartanom, hogy kilátszik. Ekkor már elég késő délután volt. Később megvacsoráztunk és nagyon jól éreztük magunkat. Mire észbe kaptunk, hogy talán nem ártana indulnunk, már este volt. Amikor kiléptünk a bevásárlóközpont kijáratán, már besötétedett, de így is láttuk a baljós felhőket és a szél is felerősödött. Sietve mentünk vissza az autóhoz. Épp csak elindultunk és már rá is zendített a felhőszakadás. Most Márk vezetett és Anett ült mellette, mi Dáviddal a hátsó ülésen. Szótlanul ült mindenki, Márk a vezetésre figyelt, mi pedig a szakadó esőt figyeltük. Szerettem volna befejezni a beszélgetésünket Dáviddal, talán egy picit hozzá is bújni, de nem mertem. Egyrészt nem akartam, hogy Márk és Anett meghalljanak minket, illetve nem akartam olyan lenni, mint ők az idefele vezető úton. Szörnyülködtem rajtuk, most meg én is tegyem, amit ők? Amúgy is kicsit meg voltam kavarodva, az a vallomás kicsit kibillentett. Fontos vagyok Dávidnak és kár volna tagadnom, hogy ő is nekem. És ami szintén nem elhanyagolható, vágyom rá. Nem sokkal később kiértünk az autópályára, a kocsi belsejére is sötét borult, csupán a rádió kijelzőiből áradt egy kis fény. Nagyon halkan szólt, csak azért, hogy Márk el ne aludjon, mivel Anett már elszunnyadt. Dávid és én is szótlanok voltunk, magunkban elmélkedtünk, morfondíroztunk. Persze azért lopva egymásra néztünk. Nagyon titkon. Néhány percig az ablak felé fordítottam a fejemet. A sötétségbe bámultam. Valójában elbambultam. Hallgattam az eső kopogását az autó tetején, néztem a lefolyó esőcseppek táncát és megnyugodtam. Legalábbis a cikázó gondolataim lecsillapodtak. Lehunytam a szememet. Jólesett pihentetni, enyhe égő érzet terült el a szemgolyóimon. Mély levegőt vettem. Az oxigénnel együtt Dávid parfümjét is belélegeztem. Az illat a fejembe szállt, mondhatni szétáradt a sejtjeimben. Minden porcikám lüktetett tőle, ahogy kifújtam a levegőt. Beleremegtem a váratlanul támadt izgalmamba. Nem néztem Dávidra, mikor kis idő múltán kinyitottam a szememet. Az ablaküvegben kirajzolódó tükörképét néztem. Már amennyit láttam belőle a sötétben. Alakjának körvonalai elmosódtak, de azt jól ki tudtam venni, mikor rám pillantott. Úgy kétpercenként. Egy idő után azt vettem észre, hogy idegesen fészkelődik, mocorog. El nem tudtam képzelni, hogy miért, ameddig rám is át nem ragadt az idegessége. Igazgatni kezdtem a szoknyámat, kibújtattam a karjaimat a kabátom ujjaiból, a hajamba túrtam. Néhány centit odébb ültem. Dávid végigsimított a tarkóján, majd a térdére tette a kezét, ő is odébb ült. Aztán levette a kabátját. Csak én érzem, vagy tényleg kezd egyre melegebb lenni a kocsiban? És mintha a levegő is egyre kevesebb lenne. Váratlanul bizseregni kezdtem. Összeráncoltam a homlokom. Mi ez? A gerincemen ezernyi apró tűszúrás futott végig, a gyomrom ide-oda ugrált, reszketett minden tagom és a puncim... bizsergett. Dávid felsóhajtott, lopva újra rám nézett. A szívem egyszeriben erősebben kezdett verni, mondhatni dübörgött, megnyaltam a számat, majd beharaptam az alsó ajkamat és elnyomtam egy nagyon mélyről felszakadó sóhajt. Dávid teste megremegett elfojtott nyögésemet hallva. Ránéztem. Végtelen feszültség áradt belőle. A tekintetét kerestem, majd rögtön el is kaptam a fejemet, azután újra őt bámultam. Mit tegyek, mit tegyek? Dávid egy picit felém fordult. Vártam. Te jó ég, de mire vártam? Hát elolvadok tőle! A puszta jelenléte, ahogy levegőt vesz, már az is izgat! Éreztem, ahogy a vérem felforrósodik, az egész testem lángolt már, a szeméremajkaim duzzadtak voltak és kényelmetlenül feszültek a tangámnak. Még inkább felizgultam. Már nem voltam képes uralni a vágyamat, és ahogy Dávidra néztem, tudtam, hogy ő sem. Felé fordultam. A tekintetünk összekapcsolódott és mindketten elgémberedett tagokkal néztük a másik beharapott ajkát. Óvatos akartam lenni, nem megbánni, hogy engedek a csábításnak, ugyanakkor Dáviddal sem akartam kiszúrni, hogy felizgatom, és nem mehetünk tovább. Tovább? Itt a kocsiban? Mi sülhetne ki az egészből? Nem fogunk szexelni itt a hátsó ülésen! Még inkább haraptam az ajkamat. Vagy igen? Oh, igen! Annyira akarom a csókját. Nem tudatosan, de közelebb hajoltam felé. Dávid is megnyalta az ajkát és közelebb ült hozzám. A lélegzetünk egyformán gyors volt, mégis elakadt a másik közelében ülve. Szinte visszafojtottuk. A következő másodpercben elszégyelltem magam, mire gondolunk, mire készülünk és nem egészen teljes visszavonulót fújva, testtel még mindig Dávid felé fordulva, de az ülésnek dőltem. Dávid követte a mozdulatomat. Alig mertem levegőt venni, túl hangosnak ítéltem. Szenvedve néztünk egymásra. Dávid lassan felemelte a kezét és nagyon finoman megérintette vele az arcomat. Elsimított egy tincset a fülem mögé és hagyta, hogy a tenyerébe simuljon az arcom. Lehunytam a szemem, és roppant hálás voltam neki a gyengéd érintésért. Tovább cirógatta a bőrömet. Ujjai az államon és az ajkaim közelében kalandoztak. Megérintette a számat. Megint csak megremegtem. Ajkaim akaratlanul és szétnyílottak és perzselő levegőt leheltek Dávid kezére. Váratlanul az ujjára nyomtam a számat. Apró puszinak szántam. Felemelve a kezemet, tenyeremet a cirógató kézfejére tettem. Fátyolos tekintetén kívül semmi mást nem láttam. Hallani csak a szívem kalapálását hallottam. Nem hittem el, hogy más nem hallja. Én is megérintettem az arcát. Mohón fordult a tenyerem felé és belecsókolt. Ajkai olyan forrók voltam, úgy vágytam magamon érezni azokat az ajkakat. Egészen közel hajoltunk egymáshoz.

- Mit művelünk? – suttogtam Dávid ajkai közé.

- Meg akarlak csókolni. – lihegte alig hallhatóan.

Mondandójával ellentétben nem csókolt meg, hanem mindkét kezét a nyakamra simította és elképesztően visszafogott izgatottsággal húzta lejjebb. Ujjai a blúzom gombjaira kúsztak. Észre se vettem, hogy a fürge ujjak kibújtattak néhány felső gombot. A fülemhez hajolt és belepuszilt, fogai közé vette a fülcimpámat és rekedten zihált.

- Olyan nagyon... nagyon...

Ajkai a fülem mögötti bőrre tapadtak és kéjes lassúsággal vánszorogtak lefelé a nyakamon át a vállamra, majd a kulcscsontomra és onnan tovább a mellkasomra. Ekkor vettem észre, hogy kigombolta a blúzomat. Olyan halkan sóhajtottam fel, ahogy csak telt az izgatottságomtól, a szempilláim lecsukódtak. Érzéki csókokat hintett a domborulatokra és közben keze a lábamra somfordált. Ujjai bebújtak a szoknyám alá, és amikor kitapintották a combfix szegélyét, finoman belemarkoltak a húsba. Összeszorítottam a számat és egy újabb nyögést fojtottam vissza. Dávid lassan felemelte a fejét és a tekintetemet kereste. Picit eltávolodott tőlem, hogy a belül lévő lábamat felhúzhassa maga és az ülés közé. Aztán, még mindig a szemembe nézve, a combjaim közé préselte a testét, így egészen közel bújva hozzám. Tenyereim közé vettem az arcát és álltam a vágyakozó tekintetét, miközben forró leheletemmel cirógattam a bőrét. Hirtelen az ajkaimra nézett. Én is. Az ágyékomban éreztem a gerjedelmét. Tudtam, hogy nem fogunk megállni. Be fogjuk teljesíteni a vágyunkat, mert kell, mert muszáj, mert létszükséglet. Csendben, észrevétlenül, valahogyan. Dávid a felsőtestemhez nyomódva, a hátam mögé szoruló kabátomnak döntött. Lassan, puhán simultam bele az így létrejött kis fészekbe combjaim közt vele. Még mindig félig ülő helyzetben voltunk. Közelebb vontam a fejét és ajkaink félénk csöndben egymásra találtak. Finoman kóstolgatva simogatták egymást, összetapadtak, majd a számba hatolva nyelve a nyelvem köré fonódott. Reszketni kezdtem. Tökéletes katarzist okozott, ilyen érzéki csókot még nem éltem át. Minden igyekezetemmel azon voltam, hogy ne hallassam meg, mennyire is élvezem. Egy picit sem kapkodtunk, elmélyülten csókolóztunk, bár néha azon vettem észre magam, hogy a testünk önálló életre kel és ringatja magát, gyengéden dörgölődzik a másikhoz. Mintha dorombolnánk. Ám a férfiajkak váratlanul lejjebb kúsztak, a nyakamon át a mellkasomra, kigombolt blúzom résébe hajolva azon fáradoztak, hogy kicsalogassák a melltartó fogságából az ingerkedő kis bimbókat. Nagyon nehezemre esett visszafogni a sóhajaimat. Minden idegszálammal koncentráltam, lopva néha Márkra pillantottam, de aztán elbűvölve figyeltem, ahogy Dávid ujjai gyengéd mozdulattal félrehúzták a csipkét és az előbukkanó, ágaskodó mellbimbóm eltűnt a forró ajkak közt. Az érzésbe belebizsergett a puncim, a hüvelyem összerándult, éreztem, hogy melegség tölt el odalent, és egyre sürgetőbbé vált, hogy a vágyaink utat találjanak egymáshoz. Kezeimet óvatosan lecsúsztattam Dávid tarkóján és belekapaszkodtam a vállaiba. Felemelte a fejét és szenvedélyes csókot kezdeményezett. Remegő ujjakkal babráltam az ingének gombjaival, miközben a testünk egyre inkább egymásba olvadt, egyre inkább ingerelve egymást könnyed ringatózásunkkal. Megkönnyebbült sóhajomat elnyomva, hogy végre sikerült kigombolnom, próbáltam eltávolítani az útból Dávid ingjét. Persze csak annyira, hogy csókolhassam, ízlelhessem, magamba szippanthassam a bőrét. Eszem ágában sem volt teljesen levetni róla, nem akartam, hogy Márk felfigyeljen erre a nagy mozdulatra. Feljebb húztam a kívül lévő lábamat is, Dávid keze a combomra simult és ekkor roppant hálás voltam Anettnak a combfixért. 

- Nem gond, ha kicsit felhangosítom? – szólalt meg hirtelen Márk. Mindkettőnk teste megfeszült, alig bírtuk kontrollálni a lélegzetvételünket, a hang irányába fordultunk. – Nem szeretnék elaludni. Vagy ti is alszotok?

Dávid rám nézett, majd mutatóujját a szájára téve jelezte, hogy maradjak csendben. Annyira kellett zihálnom, kiszáradt a szám is. 

- Remek. Ők is alszanak. – mondta magának hátra sem pillantva, és felhangosította picit a rádiót. 

Egymásra néztünk Dáviddal, mindkettőnk türelmetlenül nyalogatta ajkait, majd Dávid belecsókolt a nyakamba. Tompán érzékelte, hogy Márk megszólalása kizökkentett kicsit. Keze újra a combom tövéhez kúszott. Elakadt a lélegzetem. Ajkai fuldokolva csókolták az államat, az arcomat, a fülcimpámat. Alig hallható, remegő, túlfűtött hangon kérlelni kezdett.

- Kívánlak, annyira kívánlak!

A testem megadta magát, a szavak hallatán felnyögtem és beleolvadtam a karjaiba. 

- Csókolj! – kértem tőle.

A szánk egymásba forrt és soha ilyen mély, perzselő, heves csókot nem váltottunk még. Dávid keze a tangámra simult, ujjai fürgén félretolták és lágy becézésbe kezdett a duzzadt szeméremajkakon. Ahogy simogatott, kényeztetett, egyre több és több melegség buggyant ki közülük, még inkább felkorbácsolva a vágyaimat. Próbáltam visszanyelni a kéjes nyögéseket, de akkor meg olyan mértékben kezdett vonaglani az ágyékom, hogy azt hittem, lángra lobban. Kezemet az összetapadó csípőink közé fúrtam és eltoltam magamtól annyira, hogy nekieshessek a nadrágjának. Gomb ki, cipzár le, letoltam alsónadrágostól annyira, hogy kiszabadíthassam a férfiasságát. Irtó kemény volt, forró volt és lüktetett, makkja előváladéktól nedves volt, döngölésre készen. Dávid ujja váratlanul merült el a hüvelyemben. Száját elszakította az enyémtől és a tekintetemet kereste. Az arcomat nézte, a vonásaimat, ahogy megfeszülnek, miközben vérforraló ujjazása a fellegekbe röpített. Kis híja volt, hogy nem élveztem el. A fülemhez hajolt és belesuttogott, miközben ujja kihátrált belőlem és rásimult a csiklómra. Körözni kezdett rajta.

- Bárcsak belenyalhatnék most a puncidba.

Felszisszentem, de azonnal be is haraptam a számat. Halkabban, az isten szerelmére! Tomboló szenvedélyemben végigsimítottam a farkán és a makkját a puncimhoz illesztettem.

- Kérlek. – formáltam az ajkaimmal és Dávid szájára vetettem magam, hogy a behatolás okozta gyönyörteljes sóhajok csók közben morzsolódjanak el.

Dávid viszonozta a forró csókot és a félig a hátán lévő kabátját hathatós segítségemmel a derekára tettük. Még mindig a szeméremajkaim közt csúszkált és én már alig bírtam magammal. Egyszer csak beékelődött a lucskos nyílásba és megdermedt. Érzékelte, hogy a testem az őrület határán tobzódik, tudta, ha most azonnal belém hatol, nem bírom ki csöndesen. Csókja még vadabb, még mélyebb lett, karjai próbáltak szorosan tartani, és akkor előrébb mozdult bennem. A kéjtől alig bírtam uralkodni a tüdőmön, a hangomon, de Dávid ölelése az ülésnek szegezett, csókja nem engedett semmiféle menekülőt. Lassan töltött meg és mikor már egészen a testemben volt, úgy éreztem, menten elélvezek. Talán a heves csók vagy a szokatlan póz, de olyan elképesztően stimulálta egyszerre a csiklómat és a puncim legmélyét, hogy néhány mozdulat után képtelen voltam nem elélvezni. A testem vergődni akart, de Dávid még mindig szorosan nyomott az üléshez, még odaadóbban csókolt és egyszer csak éreztem, hogy a hímvesszője lüktetni kezd, majd belém robbant. Ujjai elképesztően markolták a csípőmet, ő is próbálta lenyelni feltörekvő sóhajait. A nyögéseink valóban felmorzsolódtak a csókban, míg azt éreztük, hogy a testünk millió darabra szakadt és a szívünk eggyé válva pulzált tovább. Csodálatos volt, a legcsodásabb orgazmusom, a legvérforralóbb, legizgatóbb pozícióban és helyen. A csókunk fokozatosan szelídült meg, és csak akkor engedtük el egymás ajkát, amikor már biztosak voltunk a nagyjából normális lélegzetvételben. Dávid kihátrált a hüvelyemből, amibe mindketten beleremegtünk. Nem távolodtunk el túlságosan egymástól, egymás közelében, egymás segítségével próbáltuk rendbe tenni a ruházatunkat. Majd teljesen felöltözve, felülve, egymás karjaiba bújtunk. Amikor néhány perc múlva elértük a város külterületét és vele együtt a lámpákat, összemosolyogtunk a csodálatos időzítésen. Dávid szemébe néztem és olyan boldog voltam, ahogy csillogó arcát, tekintetét láttam. Valami földöntúli fogott el, valami megmagyarázhatatlan. Ezen túl csakis ezeket a vonásokat akarom látni. Életemben csak erre a csókra vágyom, és bármi is történjék, de nem adom egy ilyen izgató együttlétnél alább.