Tizedik

Másnap reggel borzalmas időre ébredtem. Éjszaka lehűlt a levegő. Az ágyból kikelve szürke égbolt és szemerkélő eső fogadott. Csalódott sóhajjal húztam el a számat, majd bekapcsoltam a kávéfőzőt. És hol marad az indián nyár? Rendben, hogy már szeptember eleje van, de azért az időjárás még maradhatott volna kicsit nyárias. Szomorkodva készítettem reggelit. A délelőtt folyamán mostam és takarítottam, majd átnéztem a szekrényemet. Megállapítottam, hogy az irodavezetői ruhatáramból hiányoznak az őszi-téli darabok. Na, mégis csak találtam valami pozitívumot! Így el lehet menni vásárolni. Ebédre csak egy kis levest készítettem magamnak, de az most nagyon jól esett a forróságával ebben a hűvösben. Mivel még mindig esett az eső, próbáltam ehhez hűen öltözni. Farmert vettem fel és egy fekete hosszú ujjú felsőt, sötétlila kapucnis mellénnyel és fekete gumicsizmával, amin apró masni volt hátul. Előkaptam az esernyőmet és elindultam a bevásárlóközpontba. Ahogy a metróban utazva magam elé bambultam, egyszer csak azt vettem észre, hogy félmosolyra húzódik a szám és a gondolataim Tamás körül járnak. Megint csak rá kellett döbbennem, hogy csupa olyan dolog történik velem, amikben korábban nem volt részem. Nem szoktam férfiakon mosolyogva bambulni... Márpedig ha Tamás eszembe jutott, mindig jó érzés töltött el. Megmagyarázhatatlan, de jó. Nem tudnám ennél jobban leírni. És nem is akarom. Nem is értettem, miért foglalkozom vele már megint, nem akarok folyton azon agyalni, miért jár már megint ő a fejemben. Csak szex! – figyelmezettem magamat.

Megszólalt a hangosbemondó. Az az állomás következett, ahol le kellett szállnom. A huzatos mozgólépcsőn állva kicsit összehúztam magamat. Bent a bevásárlóközpontban már kellemesebb idő volt. Sorra jártam a kedvenc butikjaimat. Egyelőre még inkább csak felderítettem a kínálatot, egy-két dolgot vásárolva csak. Mindig így szoktam, előbb átnézem, hol kaphatok mit, alszom rájuk néhány napot és aztán visszamegyek értük. Első körben csak azt szoktam megvenni, ami első látásra szerelem, vagy csak egy darab van az én méretemből. Éppen az egyik fehérnemű üzletben nézelődtem, új színes, mintás harisnyanadrágok után kutatva, mikor a mellettem álló idősebb hölgy megszólított.

- Lenne olyan kedves és megmutatná, hol van feltüntetve a méret ezeken? Nem találom. A szemüvegem nincs itt, a fiam pedig nem volt hajlandó bejönni velem. Persze, ezért nem hibáztathatom – nevetett.

- Persze. Tessék nézni, itt van felül – mutattam meg.

- Köszönöm – mosolygott rám a kissé telt, pirospozsgás arcú hölgy. Ahogy a szemébe néztem, ismerősnek tűnt.

- Szívesen – viszonoztam a mosolyát, majd arrébb álltam.

A hölgy kiválasztott pár harisnyát, majd a kasszához ment. Én is találtam kedvemre valót, és szintén a pénztárhoz mentem. Amikor fizettem, észrevettem egy idegen pénztárcát a pulton.

- A tiéd? – kérdeztem a pénztáros lányt.

- Nem – nézett a lány is az idegen tárcára. – Biztosan az idős hölgy hagyta itt. Talán még nincs messze – mondta, miközben kikémlelt a hátam mögött.

Én is megfordultam. A hölgy éppen egy magas férfi felé tartott, aki háttal állt az üzletnek.

- Ott van – kiáltottam.

- Remek. Odavinnéd neki? – kérte a lány. – Sokan állnak a sorba.

- Persze – mosolyogtam, majd megragadtam a kissé kopottas tárcát és határozott léptekkel az idős nő felé siettem.

- Asszonyom, asszonyom! – szólongattam. – Az üzletben tetszett hagyni a pénztárcáját.

A hölgy és a férfi egyszerre fordultak felém. Megdobbant a szívem.

- Jaj, kedveském, nagyon köszönöm. Hogy is lehetek ilyen szétszórt? Nézd csak, kisfiam, ez a kislány segített nekem a boltban. Nagyon kedves volt.

Fülig pirultam és zavarodottan elmosolyodtam. Tamás állt velem szemben és minden bizonnyal az idős hölgy az anyukája volt.

- Igen, anya, tudom, hogy nagyon kedves – mosolyodott el Tamás.

Az anyukája összezavarodva pislogott ránk.

- Hogyhogy? Ti ismeritek egymást?

Tamás bólintott.

- Igen, egy cégnél dolgozunk. Ő az irodavezetőnk.

- Csókolom – nyújtottam a kezemet. – Liza vagyok.

- Nahát, milyen kicsi a világ. Nagyon örülök, Liza. Milyen szép neve van! – nevetgélt.

- Köszönöm.

Tamás is és én is rendkívül zavarban voltunk.

- Engem szólíts csak Vica néninek! Kisfiam, nem gondolod, hogy meg kéne hívnunk Lizát valamire, amiért visszahozta a pénztárcámat? Mondjuk egy sütire?

- Jaj, nem! Én nem azért tettem, bárki megtette volna...

- Ugyan már! Ne szabadkozzon, kedveském. Jöjjön csak! – karolt belém Vica néni, majd egy cukrászda felé kezdett vonszolni. Segélykérően pillantottam hátra Tamásra, de ő csak mosolygott. – Gyere már, kisfiam! – szólt hátra, majd a következő pillanatban már újra hozzám beszélt. Tamás követett minket, majd a kávézóba érve udvariasan kihúzta a széket az édesanyjának, majd nekem is, és aztán ő is helyet foglalt.

- Köszönöm, kisfiam. Megnyugvás ez nekem, visszajelzés, hogy jól neveltem. Ez minden anya álma, hogy tudja, hogy nem hiába verte bele a gyerekébe az illemet. Jaj, olyan büszke vagyok rá! – nézett rajongva Tamásra.

- Anya!

- Miért, nem lehetek rád büszke? Dehogynem! Igaz, Judit nem volt a legjobb választásod...

- Anya! – ejtette ki nyomatékosabban Tamás.

- Jól van. Meg se szólalok.

Akkor megjelent a pincér. Végül Vica néni addig nem hagyott békén, amíg nem kértem egy sütit és egy kávét. Ő is sütit és ásványvizet kért, Tamás csak egy kávét.

- És ön, Liza, van férje? – kérdezte hirtelen tőlem közvetlenül az első falat után.

Mindkettőnket váratlanul ért a kérdése. Én majdnem félrenyeltem, Tamás pedig újra rászólt az anyukájára.

- Csak csevegni próbálok!

- Semmi baj – próbáltam nyugtatni őket. – Nincsen férjem.

- Persze, gondolhattam volna, hiszen nincsen gyűrű az ujján, de hát a mai világban már nem lehet tudni. Tamás is hordja a gyűrűjét, közben meg...

Tamás köhintett.

- Ugyan már! Biztos tudja! – nézett szúrós tekintettel Vica néni a fiára. – De ahogy akarod.

Vica néni két falat süti erejéig bírta csendben.

- És szeretne férjet?

- De anya! Ne vallasd már!

Elnevettem magam.

- Semmi gond, Tamás, tényleg. Vica néni, nem szerepel házasság a terveim között.

- Miért nem? Csak nem a nőket szereti? – kérdezte meglepetten. Tamás arca paprikavörös lett, én pedig még harsányabban nevettem.

- Nem, teljes bizonyossággal állíthatom, hogy a férfiakat szeretem.

Itt majdnem megint elnevettem magam, mert a szemem sarkából jól láttam Tamás ábrázatát, de igyekeztem visszatartani a nevetést.

- Akkor jó – mosolygott Vica néni. – Mármint nekem semmi bajom nincs azokkal, akik... szóval, érti... de azért mégiscsak az a normális, ha a nők azt szeretik, ami a férfiaknak van.

- Jesszusom, anya! – kiáltott fel Tamás, én pedig újra felnevettem. Sőt, nagyon régóta nem nevettem ilyen felszabadultan. Tamás is meglepetten nézett rám.

- Jaj, kisfiam! Öreg vagyok, de azért még lehet véleményem és nézd csak meg ezt a kislányt, milyen jókedve lett. Milyen szép, amikor nevet! Mondták már?

- Nem – szelídült a harsány kacajom mosollyá. – Még nem.

Tamás áthatóan pillantott rám és rajtam felejtette a tekintetét. Még akkor is engem nézett, amikor az anyukája már más témába vágott. Eltöltöttünk még egy kis időt együtt, majd Vica néni búcsúzni készült.

- Ne haragudj, kedveském, biztos volt jobb dolgod is, mint egy idős nőt hallgatni és a néma fiát bámulni – nézett Tamásra picit neheztelve.

- Szóhoz sem hagytál jutni – szabadkozott Tamás, én csak mosolyogtam.

- Nem volt más tervem, Vica néni.

- Hát ez nincs rendjén, kedveském. Az ilyen szép fiatal lányoknak minden ujjukra jutna egy férfi, és maga egyedül tölti a szombat estét?! Ez nem járja! Kisfiam, igazán meghívhatnád moziba ezt a kedves kislányt!

Mindkettőnknek bent akadt a levegője.

- De, anya! Nős vagyok!

- Ugyan már! Csak rajtad múlna! És csak a vak nem látja a szikrát köztetek!

Erre mindkettőnk határozottan elpirult és lesütötte a szemét.

- Nekem mennem kell. – hadartam el gyorsan. – Csókolom, Vica néni! Viszlát, Tamás! Köszönöm szépen a süteményt és a kávét. – köszöntem el tőlük, majd ott hagytam őket.

Lábaimat kapkodva siettem minél távolabb tőlük, hátra sem fordultam. Egyenesen hazamentem. Csak a kanapéra szórtam a papírszatyrokat, majd a hűtőhöz léptem vacsora után kutatva. Összedobtam egy könnyű salátát. Nem tehettem róla, de mióta eljöttem a plázából, Tamás anyukáján járt az agyam. Kedves volt, szimpatikus, de komolyan megijesztett, hogy látta rajtunk, hogy van valami közünk egymáshoz. Ez nem lehet ennyire egyértelmű! Még soha nem találkoztam pasik anyukájával. Talán mindenki így belelát a gyerekébe? Elgondolkodtam. Amit én láttam, az az volt, hogy Vica néni nem kedveli Tamás feleségét. Persze, van rá oka. De vajon Tamás mondta el neki, hogy a felesége félrelépett? Nem, szerintem Vica néni jött rá! Okos nő. A gondolataimat kopogás szakította félbe. Lehuppantam a bárszékről és ajtót nyitottam. Nem lepett meg nagyon, hogy Tamás állt a küszöbön, de nem is invitáltam be azonnal. Kicsit meg voltam illetődve.

- Bejöhetek? – kérdezte.

Bólintottam és beengedtem.

- Kérsz egy teát?

- Kérek.

Szótlanul álltam neki a teakészítésnek. Tamás is csendben ült a pultnál egy darabig.

- Sajnálom. Anya...

- Nem kell bocsánatot kérned – szakítottam félbe. – Anyukád tök jó fej.

- Van, aki nem szereti ezt a közvetlen stílust.

- Hát igaz, ami igaz, nem szokványos, de szerintem nagyon szimpatikus.

- Ő is ezt mondta rólad.

Meglepődve néztem rá, miközben felé toltam a bögre forró teát.

- Valamit rosszul csináltam, valamit mondtam vagy tettem, amivel lebuktattam magunkat előtte?

- Mire gondolsz?

- A szikrára. Amit nem is értem honnan vesz, hiszen ez csak...

- Liza, anya rajtam vett észre változást, te nem tettél semmit, csupán elpirultál néhányszor.

- Tényleg? – kérdeztem megdöbbenve.

Tamás a teába kortyolt, majd lassan a kanapéhoz sétált és leült az egyik sarkába. Követtem és a másik sarkába vackoltam magam a bögrémmel a kezemben. Nem válaszolt. Csendben ültünk és ittuk a teát. Egy idő után bekapcsoltam a tévét. Egy filmet kezdtek el pont akkor. Régebbi film volt, de nagyon szerettem. Ahogy telt az idő, csak ültünk és néztük a filmet. Nem szóltunk és ez most nagyon jól esett. Már majdnem vége lett a filmnek, mikor Tamás váratlanul megszólalt.

- Judit válni akar.

Ránéztem. Azt hittem, folytatja, de nem így lett. Figyeltem őt továbbra is. Csak bámult maga elé. Alig mertem feltenni neki a kérdést, ami már régóta foglalkoztatott, de most elérkezettnek láttam rá az időt.

- És te nem?

Hosszan nézett a szemembe, néma csöndben, de nem felelt. Nem kérdezgettem tovább.

Amikor vége lett a filmnek, felálltam és a fürdőbe indultam. Letusoltam, majd a köntösömbe burkolózva visszakucorodtam a kanapéra. Magam alá húztam a lábaimat és a tévére pillantottam, majd Tamásra. Egy ideig a tévét nézte, majd a szemem sarkából arra lettem figyelmes, hogy engem figyel. Egyszer csak megszólalt.

- Tényleg soha senki nem mondta még neked, hogy milyen szép vagy?

Felé fordítva a fejemet csak megráztam. A tekintetünk összeforrt és képtelenek voltunk elszakítani egymástól. Bámultunk a másik szemében és talán semmi különös nem járt a fejünkben, csak az érzés, hogy ez mennyire jó. Mennyire jó belefeledkezni valakinek a tekintetébe! Önfeledt, bizalommal teli pillanat volt. Egyszerűen jó. Nem érintettem meg, csak néztem. Láttam, hogy az ajkai szétnyíltak és akaratlanul is leutánoztam a mozdulatát. Gesztusra gesztus válaszolt. A szívdobogásomat a fülemben éreztem. Egészen elnyomott minden egyéb zajt. Pumpálta a vért, dolgozott és vert. Remegés futott a gerincemen végig és tudtam, neki ugyanúgy. Sóhaj szakadt ki a torkunkból, egyszerre, mélyen, érzékien. Tamás bátortalan mozdulatot tett felém, majd visszasüppedt a kanapé sarkába és tenyerét az állára és a szájára szorította. Mintha mondani és tenni is akart volna valamit, de végül visszakozott. Én bátrabb voltam. Vagy csak a lendületem döntött a karjaiba. Mindenesetre mikor Tamás megpillantotta a felé hulló testemet, a combjaimba markolt és az ölébe rántott. Tenyereit a hátamra simította. Arcát a kezeim közé szorítva hajoltam hozzá és csak álltam a tekintetét. Nyelt egy nagyot, majd megnyalta az alsó ajkát.

- Gyönyörű vagy – suttogta alig hallhatóan, majd újra nyelt egyet.

Apró mosolyra húzódott a szám, egy pillanatra zavarba jöttem. Lehunytam a szemem, és amikor újra kinyitottam, Tamás ajkai váratlanul az enyémre nyomódtak.

- Csókolj meg! – zihálta közéjük halkan. Finoman csókoltam meg, elképzelhetetlenül lágyan. Magam sem értettem, miért így, de most így kívántam. Éreztem, hogy megremeg a teste alattam, bőre beleborsódzott a csókomba.

Egyik kezével a kanapé mellé nyúlt és felemelte a puha polártakarót, ami mindig a kanapé környékén van. Betakart vele, majd közénk nyúlva kioldotta a köntösömet és széthúzta a testemen. Lágyan letolta a vállaimon. Tenyereibe vette a melleimet és roppantul élvezte, ahogy azok belesimultak. Felsóhajtottam és a mellbimbóim megkeményedtek. Tamás mély levegőt vett. Masszírozni, cirógatni, babusgatni kezdte őket, én pedig szinte beleolvadtam a testébe. Próbáltam az ingéhez férkőzni, gombolni és végül levarázsolni róla. Hosszú percekbe tellett, míg sikerült. Forró felsőteste az enyémhez simult, ahogy az ing lehullott a vállairól. Karjaimat a nyakába fontam, ujjaim a lapockájába mélyedtek. A csókunk egyre inkább elmélyült, lángra lobbantott minket. Szorosan öleltük egymást és lélegzetünk kapkodóvá vált. Kezei a fenekem alá kúsztak és egy picit feljebb húzott a testén. Ajkai váratlanul tapadtak a mellbimbóm köré. Nyelve kéjesen bucskázott át rajta. Felnyögtem. Szája körülzárta az apró ingerforrást és szopni kezdte. Beleborzongtam. Az egész szeméremtestem bizseregni kezdett, éreztem duzzadni az ajkaimat. Tamás nadrágjának széléhez kaptam. Kicsatoltam az övét és a nadrágjával kezdtem bíbelődni. Megragadta a kezemet és ujjaimat a szájához emelte. A tenyerembe csókolt, rám nézett és úgy suttogott.

- Játszani akarok veled. Felizgatni... nagyon...

- Én most is nagyon kívánlak – lihegtem az arcába.

- Nagyon... a végtelekig... – kérlelt, majd hirtelen megemelve a testemet végigdöntött a kanapén és rám feküdt.

Sóhajtozva húztam fel a térdeimet és nyomtam az oldalához, átkulcsolva a derekát a lábaimmal. Megcsókolt. Tenyereimet a hátáról a derekára, majd a nadrágjába toltam, körmeimet a farpofáiba nyomva. Már akkor szerettem volna, ha dugna, de eleget akartam tenni a kíváncsiságának, kielégíteni ezen a téren is.

- Azt teszel velem, amit csak szeretnél... – ziháltam lázasan a fülébe. Beleremegett, majd feltérdelve, felkapott és a hálóba vitt. Az ágyra tett, majd felkapcsolta a sólámpát. Mindenem bizsergett a rám váró élményektől. Várakozó mosollyal az arcomon figyeltem, mit csinál. A komódhoz ment, kihúzta és azonnal kivett belőle két bilincset és egy szemmaszkot. Elindult felém velük. Izgatottan csücsörítettem a számmal, aztán mosolyogva megjegyeztem:

- Felhívom a figyelmedet, hogy ez a bilincs férficsuklóra is jó és...

- Csss! – tette az ujját a számra, miközben a matracra, a lábaim közé térdelt. Csillogó szemekkel húzta a szememre a maszkot, majd a fülemhez hajolt.

- Most az enyém vagy...

A szavaitól kellemes borzongás futott végig a gerincemen. Megpuszilta az orrom hegyét, majd hanyatt döntött a matracon. Nagyon hamar kattantak a bilincsek a csuklóimon és aztán hallottam, ahogy Tamás levette a nadrágját. Pár másodperc csend után, amikor csak a szívem ütemes dübörgését és az egyre sűrűbb nyelésemet hallottam, észleltem, hogy Tamás a matrac végére térdelt. Keze a lábfejeimről a vádlijaimra simult, ajka megcsókolta a nyomát. Meglepett az érintése. Még soha senki nem csókolta meg a lábfejemet. Lassan húzta az ajkait tovább a térdeim irányába, majd rájuk támaszkodva lenyomta őket a matracra és szorosan összezárta őket. Kinyújtott nyelve a zárt combok közti vonalba tolult és észveszejtően haladt a puncim irányában. Nem hagyta, hogy szétnyissam a lábaimat, így nyelve hegye éppen csak átfutott a szeméremtesten. Nem állt meg, egészen a számig haladt. Nem csókolt meg, csak végigharapdálta az ajkaimat, majd váratlanul feltérdelt. Egy tubus pattintást hallottam, majd megéreztem a kedvenc masszázs gélem illatát. Elmosolyodtam. Hallottam, ahogy a tenyerébe dörzsöli, majd egészen váratlan helyen éreztem meg az ujjbegyeit. A csuklóimon. Elképesztő izgalommal húzta végig az ujját a belső karjaimon. Érintése nyomán bizseregtek a pórusaim. A mellkasom megemelkedett és a mellbimbóim ágaskodni kezdtek. Elnyomtam egy sóhajt. Amikor ujjai átbukfenceztek a hónaljakon és körbesimultak a mellek ívén, a lélegzetem elakadt. Forró zselés tenyere ráfeküdt a keblekre és a beszorult levegő azonnal kiszaladt a tüdőmből. Felnyögtem. Beléjük markolt és hosszan dédelgette, masszírozta őket. Számtalanszor felejtettem el, hogy a csuklóim rabságban vannak és megemelve őket mozdulni akartam, de mindannyiszor rájöttem, most bizony ki vagyok szolgáltatva. Tetszett, imádtam, ahogy Tamás hozzámért. Nem láttam őt, de tudtam, hogy mérhetetlenül izgatott. Hallottam a szapora légzését, amikor az ajkába harapott, és minden elfojtott nyögését is. Tenyereit végighúzva a testemen, a bokáim közé térdelt, majd szétnyitotta a combjaimat és újabb adag géllel a puncim kínzásába fogott. Komótosan simogatta ujjaival a külső szeméremajkaimat. Éreztem, hogy egyre több nedv buggyan ki közülük. Mutatóujja a csiklómra tolult, majd váratlanul a szája is rátapadt. Felsikoltottam. Tamás visszakozott. Kétségbeesett ne futott a számra, de ő nem reagált rá. Legfeljebb egy mosollyal. Ujjai a belső szeméremajkak közé férkőztek és finom masszázzsal, rezegtetéssel dolgoztak az őrületbe kergetésemen. Az egész lényem lángokban állt már, a csípőm vadul vonaglott és semmi mást nem akartam, csak hogy elégítsen ki, mindegy hogyan, nyaljon, vagy dugjon belém akármit, csak hadd élvezzek el.

- Kérlek! – lihegtem hátraszegett fejjel, miközben minden sejtem megfeszült és izzott.

- Nem. Még nem – éreztem a forró leheletét az arcomon, majd szenvedélyes, vad csókját az ajkaimon.

- Gyere, kérlek! – próbálkoztam újra teljesen elgyötörve. – Nagyon akarlak.

A következő másodpercben száját a puncimon éreztem, ahogy nyalja, egyre észveszejtőbben, egyre jobban és erősebben. Már alig kaptam levegőt, el akartam élvezni, el, most azonnal a száján, de akkor hirtelen abbahagyta és újra simogatni kezdte a már végletekig felizgatott vaginámat. Váratlanul fölém lendült és ujjai közül nedves makkját éreztem a szeméremajkaimnak nyomódni.

- Ó, igen...- súgtam teljesen elalélva. – Akarom.

- Mit? – kérdezte rekedten, miközben jókorára duzzadt hímvesszeje becsusszant a lucskos, csatakos ajkak rejtette nyílásba. Felsikoltottam.

- Ezt. A farkad. Téged... – hadartam lihegve, el-elakadt levegővel. – Erősen, durván...

Tamás pár igazán kíméletlen mozdulat után kihátrált belőlem, ezzel újra visszatáncoltatva engem, de hallottam a hangját, elélvezett. Forró magjai a hasam bőrére spicceltek. Lihegve tártam még szélesebb terpeszbe a combjaimat és vártam, hogy végre megkönyörüljön rajtam. Abban a pillanatban hideget éreztem a szeméremajkaimnak nyomódni. Azonnal felismertem. Az egyik élethű dildóm volt.

- Ohhh... – sóhajtottam fel.

Tamás egészen picit tolta csak belém, majd megállva a mozdulatban, fölém hajolt és megcsókolt. Amikor viszonozni kezdtem a csókját, a hüvelyembe nyomta a dildót. Összeharapva az ajkait, nyögtem fel.

- Kérlek, most már muszáj... nem bírom tovább... – könyörögtem.

Tamás ütemesen mozgatta bennem a játékszert, egyre nagyobb kéjt okozva nekem, majd lejjebb helyezkedve a testemen, szájával a mellbimbóimat izgatta. Combjaimat a combjainak nyomta, így fékezve a csípőm vad vonaglását. Ahogy megéreztem ajkai finom szopogatását a cicijeimen és közben a durván erezett dildó lökéseitől a végletekig felizgulva, nem kellett sok. A testem megfeszült, a karjaimat kétségbeesve próbáltam Tamás teste köré tekerni, de csak a bilincsek fémes csattanása az ágytámlám rácsain hallatszottak és a vad, kéjes eksztázisom, ahogy hosszan és mélyen élvezek el. Tamás felemelte a fejét a mellemről és áhítattal nézte végig a csodás orgazmus húzta vonásokat az arcomon, a levegőért küzdő mellkas egyenetlenül heves mozdulatait, miközben keze még finom ringást imitálva hintázott a hüvelyizmaim közé szorult dildóval. Lassacskán mindkettőnk indulatai csitulni látszódtak. Tamás fejét a vállgödrömbe fúrta, miközben gyengéden kivonta belőlem a játékszert. Csupán néhány centivel odébb hajította az ágyon, majd a combomra simítva a tenyerét fölhúzta a térdemet az oldalához. Csuklójával szorította oda a még erőtlen lábat, miközben ujjai pillekönnyűen cirógatni kezdték a fenekemet.

Képtelen voltam mozdulni, csak lélegezni akartam, teljesen elaléltam az átélt „kínzástól” és aztán a gigaorgazmustól. Tamás felkönyökölt, finom puszit nyomott az arcomra, majd kioldotta az egyik bilincset. A kiszabadított kezem azonnal lehúzta a szemkötőt és az ágy mellé hajította. Bágyadt mosollyal néztem Tamás szemébe, aki egy mosoly kíséretében kedvesen megcirógatta az arcomat. Megpusziltam a kezét, majd lehunytam a szememet. Nem állt szándékomban elaludni, de mégis ez történt.

Hajnalban arra riadtam fel, hogy zsibbad a fél testem, el akartam fordulni, de a bilincs megakadályozott. A fémes hangra Tamás is felijedt. Kábán emelte fel a fejét. A szabad kezemmel a bilincshez nyúltam és megpróbáltam kicsatolni, de erőtlen voltam hozzá. Csupán a hasamra fordultam, akkor éreztem, hogy bizony a mosdóba kéne mennem. Hát nekigyürkőztem még egyszer, és most sikerült kioldanom. Felálltam és kikászálódtam a fürdőbe. Pislákolva kapcsoltam valamiféle fényforrást, majd megnyitva a zuhanyt beálltam alá. Kótyagosan mosni kezdtem magam, mikor egyszer csak neszre lettem figyelmes. Tamás nyithatta ki a hűtőszekrényt, vizet keresve. Alapos tusolás után megtörölköztem, majd meztelenül kisétáltam a konyhába. Tamás éppen letette az üres ásványvizes flakont. Rámosolyogtam, majd én is kivettem egy flakon vizet a hűtőből. Tamás is tusolni ment. A pultra pillantva észrevettem a telefonjainkat. Mindkettőnké világított. Az enyém már majdnem lemerült. Felvettem a pultról és az étkezőasztalhoz léptem vele, töltőre tettem, majd megnéztem az e-mailjeimet. Ekkor Tamás is kilépett a fürdőből és szintén a telefonjáért nyúlt. Homlok ráncolva olvasta az üzeneteit. Sejtettem, hogy a felesége üzent neki. Elhúzta a száját, miközben a pultra tette a telefont. Lassan mögé sétáltam és lazán átöleltem hátulról. Kedvesen megsimogatta a kézfejemet, majd halkan megszólalt.

- Haza kell mennem.

- Kell? – kérdeztem fenntartással. – Biztos?

Tamás hatalmasat sóhajtott.

- Mit szeretnél, mit válaszoljak erre?

Szorosabban hozzábújva én is sóhajtottam, majd tenyeremet a mellkasára simítottam, aztán a hasizmaira, végül a csípőjére. Tamás apró sóhajt morzsolt el, majd elmosolyodott. Megfordult a karjaimban és hagyta, hogy hozzásimuljak. Az arcába néztem és csintalan vigyorral suttogtam neki.

- Azt, hogy addig nem mész haza, amíg legalább még minimum egyszer a magadévá nem teszel.

Tamás felnevetett, de közben szorosra fonta az ölelését.

- Még minimum egyszer? – ismételte a szavaimat.

- Vagy többször – feleltem nyugodtan.

Tamás újra elnevette magát, majd fölnyalábolta a testemet és hagyta, hogy a lábaimat a dereka köré kulcsoljam. Megcsókolt, majd elindult velem vissza a hálóba. Végigdőlt velem a matracon, majd megszakítva a csókot, fulladva kérdezte:

- És hogyan szeretnéd azt a minimum egyet?

A füléhez hajoltam.

- Kíméletlenül.

Éreztem megremegni Tamást a karjaimban, ahogy kimondtam a szót. Ajkaink szomjazva egymásra találtak és vadul marcangolni kezdték egymást. A vágyunk nagyon hamar szárba szökött és rövidesen már kétségbeesett, követelődző mozdulatokkal égettük egymást. Amikor Tamás belém hatolt, megszűnt létezni a világ, csak azok a gyönyörteljes lökések léteztek, amivel minél gyorsabban próbáltuk elveszejteni a másikat. És abban a tökéletes pillanatban, amikor orgazmusunk egybe olvadt, testünk együtt vergődött az édes kínban, lélegzetünk szaggatva perzselte a másik bőrét, a szánk nem várt szavakat suttogott.

- Istenem, megőrülök érted.

- Megőrjítesz, annyira kellesz!

Apró, gyengéd csókokkal borítottuk egymás arcát, míg ágyékunk tüze szelíd ringással csillapodni próbált. Végül elpilledve, félálomban egymás karjaiban elaludtunk.

Már jócskán délelőtt volt, mikor először kinyitottam a szememet. Álmatagon ültem fel az ágyban. Körülnéztem. Tamás nem volt mellettem. A ruháit se láttam. Kikecmeregtem a hálóból és máshol sem találtam arra utaló jelet, hogy Tamás még itt tartózkodna. Kivettem egy üveg vizet és megbontottam. Nagyot kortyoltam belőle. Akkor vettem észre egy cetlit a konyhapulton. Egy fülig érő mosolygós fej volt rajta. Elmosolyodtam.

A nap további részét pihenéssel töltöttem. Később összeütöttem egy ebédet, majd azt terveztem egész délután olvasok. Ez a tervem néhány oldal elolvasása után meghiúsult, mert kopogtak az ajtón. Magam sem értettem miért, de az első gondolatom az volt, hogy Tamás az. Felálltam, és megkérdeztem, ki az.

- Szilvi vagyok.

- Szilvi? – nyitottam ajtót azonnal. – Szia. Baj van?

Már nagyon régen nem volt nálam. Kezdetben, mikor dolgozni kezdtünk, akkor igen, sokat lógtunk együtt, de aztán Szilvi szerelmes lett és a barátnők kezdtek mellőle elmaradni. Amikor vége lett a szerelemnek, nehezen találtunk vissza egymáshoz, tulajdonképpen nem is találtuk meg sokáig a közös hangot. Talán, mióta elmondta, hogy Tamás kirúgta miattam Zsófit, lettünk újra bizalmasabb viszonyban.

- Nem, nincs. Csak... beszélhetnénk?

- Persze, gyere be! – invitáltam. – Kérsz egy kávét?

- Igen, az jól esne, köszi – felelte tétován, majd zavartan nézett körbe. – Hű, nem változott semmi.

- Talán csak az erkély nem volt még így berendezve – intettem a fejemmel a kávéfőző mellől az erkély irányába.

Szilvi kinézett az ablakon.

- Valóban. Szép lett.

Csészéket vettem elő, közben Szilvit néztem. Határozottan nem tetszett rajta valami. Valami nyomasztotta. Igen, ez volt a legjobb szó rá. Hirtelen leült a kanapéra. Néhány perc múltán odavittem a kávéinkat, majd a kezébe nyomtam a csészéjét. Pár korty után már én törtem meg a csendet.

- Miről szeretnél beszélni?

Szilvi zavartan elmosolyodott, majd megszólalt.

- Nézd, tudom, hogy már nem vagyunk olyan jóban, mint régen, de én mégis szeretnék elmondani neked valamit.

- Ezt hagyjuk. Barátnők vagyunk és punktum.

Válaszul bizonytalan mosolyra húzódott a szája, majd az ölébe ejtett babráló ujjaira nézett.

- Tudod, nagyon régóta nem volt senki már az életemben, és most találkoztam valakivel, aki... más.

- Más?

- Különleges. Valami különlegeset kezdek érezni iránta és talán ő is.

- Talán?

- Na, jó, ő is érzi.

- Akkor ennek most örülnünk kéne, nem?

- Nem is tudom.

- Ó, azt ne mond, hogy vacak az ágyban!

- Mi még... nem... Szóval... nem.

- Szilvi, mi a fene van veled? Nem ismerek rád. Nem szoktál félrebeszélni.

- Nehéz elmondani.

- De mit?

- Liza, nekem tudnom kell valamit, mielőtt... Én tudom, hogy van valaki most az életedben...

- Miből gondolod? Mert kikosaraztam Norbit?

- Liza! – nézett rám oldalra billentett fejjel. – Tudom, hogy most van valaki különleges neked is, akivel jól érzed magad. Megváltoztál. Sőt, már hetek óta látni lehet rajtad, hogy valaki... hogy is mondjam...

Lesütöttem a szememet, majd elmosolyodtam.

- Aki jól bánik veled... – nem találta a szavakat.

- Az ágyban – segítettem neki.

- Igen, köszönöm, az ágyban.

- Szilvi, mit akarsz tudni?

Bosszúsan csettintett a nyelvével, majd kinyögte:

- Gergő az?

Döbbenten néztem rá, majd a felismeréstől még inkább kikerekedett a szemem. Eszembe jutottak Gergő szavai, miszerint valakivel alakul valami. Valami különleges.

- Ti szerelmesek vagytok egymásba? – futott a számra hirtelen.

- Még nem egészen – nézett rám félve. – Ez téged rosszul érint?

- Mi? – kérdeztem vissza meglepődve. – Dehogy! Mi már nem... Gergő nem mondta neked?

- De, mondta. Ugyanakkor te is mondtad, hogy még összejártok, és a múltkori kiborulásod...

- Várj, te azt hitted, Gergő miatt borultam ki?

- Ha nem miatta, akkor ki miatt?

Kapásból jött a válasz a számra, de összeharaptam az ajkaimat és elfordultam egy pillanatra.

- Liza? – szólongatott pár néma másodperc után Szilvi.

- Nem fontos. Az a lényeg, hogy köztem és Gergő között már nagyon régóta nincs semmi a barátságon kívül.

- Akkor miért hazudtál?

- Én nem hazudtam – álltam fel váratlanul. – Csak... – megint beharaptam a számat.

- Az előbb beismerted, hogy van valaki, akivel jól elvagytok, akkor most mit tagadod?

- Azért, mert nem fontos. Az a lényeg, hogy nem Gergő az! És engem egyáltalán nem zavar, ha ti összejöttök. Sőt, örülök neki!

- Komolyan? – kérdezte felderülve Szilvi.

- Komolyan. Legyetek boldogok! – nevettem rá, miközben újra melléhuppantam a kanapéra. – Gergő miért nem jött veled?

- Dolgozik. És én akartam, hogy még azelőtt tudj róla, mielőtt...

Elmosolyodtam.

- Ne legyél szégyenlős! – nógattam.

Nevetett, majd újra komolyra fordította a szót.

- Gergő mondta, hogy már nagyon régóta nem voltatok együtt, én elmondtam neki, hogy te azt mondtad néhány hete, hogy még összejártok. Erre megráncolta a homlokát és azt mondta, téged kérdezzelek.

- Ezt mondta? – kérdeztem elkomolyodva, majd újra felálltam, és karba font kezekkel tettem néhány lépést a nappaliban.

- Igen. És most megint ideges lettél, ahogy szóba hoztam...

- Pontosan mit mondott neked?

- Mit vagy mennyit? – szegezte nekem a kérdést összehúzott szemöldökkel.

Nem válaszoltam, csak néztem rá várakozóan.

- Azt mondta, téged kérdezzelek.

Bólintottam, majd felvettem a csészémet és a mosogatóhoz vittem.

- Kérsz még kávét?

- Nem. Még van – mondta, miközben felállt a csészével és sétálgatva kortyolgatni kezdte belőle a kávét. Ellépegetett a hálószobáig, benézett, majd jelentőségteljesen rám pillantott.

- Mi van?

- Kettesben vagyunk? – súgta halkan.

- Persze. Miért ne lennénk... – eszembe jutott. – Basszus!

Besiettem a hálóba és az ágyra térdelve leszedtem a bilincseket. Elfelejtettem őket levenni. A dildót meg a maszkot eltettem már, de a bilincsek a rácson maradtak.

- Bocs. Megfeledkeztem róluk – szabadkoztam.

- Nem történt semmi. – felelt fülig érő szájjal.

- Most mit nevetsz?

- Azon, hogy elpirultál.

- Ha-ha-ha! – húztam el a számat.

- Jaj, Liza! Van valakid. Tudom. De megértelek, ha nem akarod elmondani, ki az... igazad van, nem tartozik rám. Majd egyszer. Bár... – elmélázott.

- Bár?

- Gergő tudja. – jelentette ki. – Igaz? Azért mondta, hogy kérdezzelek téged, mert ő tudja, hogy ki az, de nincs rá felhatalmazva, hogy elmondja, mert titok?

- Nem mondok semmit.

- Mert ismerjük? Mert én is ismerem? Mert egy kollégánk?

- Szilvi! – láttam rajta, hogy csak viccelődik, de kezdett már kényelmetlenül érinteni.

- Mert csúnya? Mert öreg?

- Dehogy! – fordultam felé, miután megigazítottam az egyik díszpárnát az ágyon. Akkor vettem észre, hogy meredten néz valamit a földön.

- Azért, mert nős? – kérdezte egy cseppet sem viccelődve, majd az ágy végéhez sétált, lehajolt és felvett valamit a földről.

Odasétált hozzám, majd a kezembe nyomott egy karikagyűrűt. Ránéznem sem kellett, tudtam, hogy Tamásé. Nem lett volna értelme azt hazudnom, hogy az enyém, hiszen jól látszódott rajta, hogy az egy férfi ujjra való gyűrű. Csak azon imádkoztam, hogy ne ismerje föl. Bár erre elég kicsi esélyt láttam, mert hát honnan is tudná, Tamás milyen jegygyűrűt hord.

- Igen, nős. – feleltem.

- Akkor most elég nagy bajban lehet, ha ezt nálad hagyta.

- Nem élnek jól... – kezdtem volna bele, de rájöttem, hogy nem kell szabadkoznom. – Szilvi, ez csak szex! Tudod, hogy én...

- Tudom. Csak arra vagyok kíváncsi, mikor fogod már végre megunni ezt a szöveget. Meglásd, addig takarózol ezzel a hülyeséggel, amíg elszalasztod az igazit! – vágta jóindulatúan a fejemhez.

- Mennem kell. Köszi a kávét és a beszélgetést – hadarta, majd futólag megölelve nyomott egy puszit az arcomra és elment.

Csak az ajtó csukódására tértem magamhoz. Kibattyogtam a nappaliba és ledőltem a kanapéra. A gyűrű még mindig a markomban volt. Az arcom elé emeltem és forgatni kezdtem az ujjaim között.

Tamás véletlenül hagyta nálam. Talán levette mielőtt eljött hozzám, zsebre tette, és amikor öltözött, kihullott a farzsebéből. Észre sem vette. Nem, amikor a kanapén egymásnak estünk, még rajta volt. Akkor vehette le, mielőtt odabilincselt az ágyhoz. De miért? Akkor már minek? Emlékképek villantak be. Sóhajok, mozdulatok, nyögés... és aztán a vallomások. Jézus, ezekről el is felejtkeztem! Mit is mondtam neki? „Megőrülök érted.” Basszus, hogy mondhattam neki ilyet? És miért mondtam? Mert így van? Megőrülök érte? És ő mit is mondott? „Megőrjítesz, annyira kellesz.” Kellek neki? Megőrjítem? Hirtelen nem tudtam eldönteni, ennek most örülnöm kéne e. Egyáltalán örülök e neki. Zavarosak voltak az érzelmeim. Meg kellett állapítanom, soha nem éreztem hasonlót. Elképesztően vonzott ez a férfi. A legtökéletesebb volt, akivel csak dolgom volt. A tekintete, az illata, a csókja, a teste... beharaptam az ajkamat... a farka, és a hatás, amit kiváltott belőlem. Borzongok, ahányszor csak eszembe jut.