Tizenkettedik

Másnap reggel a legmélyebb álmomból keltett a mobilom ébresztője. Kótyagosan, dünnyögve mozgolódtam. Még csukott szemmel tapogatóztam a telefon után, amikor végre elértem, rácsaptam a kijelzőre. Nyújtózkodni kezdtem, ám bármerre is nyújtogattam elpilledt végtagjaimat, azok semerre sem ütköztek férfitestnek. Kinyitottam a szememet és körbenéztem. Tamás nem feküdt mellettem. Felültem. Nem volt a hálóban sem. Kiszálltam az ágyból és kisétáltam a nappaliba. Ott sem volt. A fürdőbe mentem. Ott se. És még valami. Sem a fogkeféje, sem a tusfürdője nem volt ott. Nem értettem. Homlokráncolva leültem a vécére, aztán beszálltam a zuhanyba. Tus után fürdőköpenybe burkolva kiléptem a konyhába és egy mosolygós arcos cetlit kerestem a pulton, de az sem volt ott, csak a lakásom pótkulcsa. Most már semmit sem értettem. Hova tűnt? Miért vitt el mindent? És miért hagyta itt a kulcsot? Gyorsan felöltöztem és elkészültem, majd elindultam dolgozni.

Amikor beértem a céghez, még elég kevesen voltak bent. A büfébe mentem egy kávéért és reggeliért. Érdekes módon most sokkal kevesebb cinkos mosolyt kaptam, mint tegnap. Úgy látszik, ez a csoda egy napig tartott csak. Örültem is ennek, mert nem szívesen használtam volna Norbit alibinek és hát Tamás véleménye is frusztrált, miszerint Norbinak köszönhető ez az egész. Miközben a kávémat kortyoltam, azon gondolkodtam, hogy mit csináljak. Nagyon kíváncsi voltam rá, hogy miért tűnt el Tamás reggel egy szó nélkül. Felmenjek hozzá? De mit mondjak neki? Nem kérhetem számon rajta. Váratlanul eszembe ötlött a titok, amit mondott. Vonzódik hozzám. Nagyon. Jóleső melegség töltött el. És én? Én is vonzódom hozzá? Bizonyára. És amúgy hogy értette ezt a vonzalmat? Testi vonzalom? Vagy saját magam vonzza, a lényem, mindenem?

- Szia, Liza, min gondolkodsz ennyire?

Hirtelen felkaptam a fejemet és arra néztem, aki félbeszakította az elmélkedésemet.

- Szia, Szilvi! Mi újság?

- Semmi különös – felelte, miközben leült az asztalomhoz a kávéjával. – Hallottam, voltál tegnap edzeni.

- Mi ebben a különös? Minden hétfőn megyek.

Szilvi összehúzta a szemöldökeit.

- Na, jó. Majdnem minden hétfőn – javítottam ki magam.

- Gergő szerint jól néztél ki.

- Szilvi, ne köntörfalazz!

- Oké! Hova mentél délután? Korán leléptél innen és...

- Az az én dolgom! – sziszegtem.

- Miért titkolózol előttem?

- Vannak dolgok, amik nem tartoznak másra, csupán két emberre. Nem háromra, nem négyre, nem egy komplett ügyfélszolgálatra, csak kettőre – hangsúlyoztam ki a két utolsó szót.

Szilvi épp reagálni szeretett volna, de akkor megjelent az asztalunknál Hédi és Adél.

- Sziasztok! – köszöntek. – Leülhetünk?

- Persze – bólintottam.

Hédi hosszasan rám nézett, majd Szilvire pillantott.

- Van valami fura Lizán, nem?

Szilvi megingatta a fejét. Hédi újra rám nézett.

- Fodrásznál voltál?

- Nem – feleltem egyszerűen.

- Akkor új pasi?

Szilvi beharapta a száját, én nem feleltem, csak belekortyoltam a kávémba. Hédi rájött, hogy belenyúlt valamibe, így inkább Adélra nézett és tőle kérdezett.

- Adél, mizu a főnököddel? Úgy irigyellek, hogy mellette lehetsz egész nap.

Esküszöm, nem volt direkt, de félrenyeltem a kávét. Prüszkölni kezdtem és köhögni. Aj, de szidtam magamat! Biztos voltam benne, hogy Szilvinek ez fel fog tűnni.

- Jól vagy?

- Semmi gond, csak félrenyeltem – biztosítottam őket.

- Szóval... – fordult Hédi megint Adél felé.

- Nem hinném, hogy irigylésre méltó lennék, nincs jobb dolgom attól, hogy az asszisztense vagyok.

- De te biztos láttad már mosolyogni.

- Nem, bár talán a múltkor mintha... de nem figyeltem meg olyan jól. Néha félelmetes tud lenni.

- El nem tudom képzelni, milyen lehet vele szexelni. Úgy értem, soha egy érzelem nem mutatkozik rajta. Vajon tud egyáltalán mosolyogni?

- Engem inkább az érdekelne, hogy mi történhetett vele, hogy így viselkedik. Nem hinném, hogy így született. Biztosan a felesége se ment volna hozzá, ha olyan, mint egy jégcsap.

- Mióta házas?

- Nem tudom – felelte Adél. – Amikor az asszisztense lettem három éve, már nős volt.

- És akkor sem nevetett?

- Nem.

Én teljesen kimaradtam a beszélgetésből. Csak hallgattam őket. Törtem a fejemet rajta, hogy nekem is be kéne dobnom egy kérdést, valamit nekem is mondanom kéne, mert Szilvi gyanakodni fog, de nem tudtam. Úgy éreztem, egész végig lángolt az arcom és hangosan dobogott a szívem.

- Nagy kár érte. Pedig olyan jó pasi.

- Igen. Én imádom az illatát – nyílott meg Adél is.

- És milyen formás feneke van.

Ennél a pontnál elmosolyodtam. Nem bírtam tovább.

- Mi volt ez a mosoly? – nézett rám hirtelen Szilvi.

- Semmi.

- Ne már. A főnököm fenekéről beszéltünk, és te elmosolyodtál. Neked is bejön, ugye?

- Mint mindenkinek, ha nem tévedek – néztem körbe.

- Ez igaz! – ábrándozott Hédi. – Jaj, bárcsak egyszer láthatnánk mosolyogni! Akkor lenne remény arra, hogy nem egy fakutya. Aki ilyen jól néz ki, biztos bitang jó az ágyban is!

Ha Adél ekkor nem szól közbe, biztos felálltam volna.

- Képzeljétek, most jut eszembe. Ma reggel korán jöttem, mert tegnap én is korán leléptem és a főnököm már itt volt bent. Azt mondta, van egy kis elmaradása, de láttam egy táskát nála, ki volt húzva a cipzárja, fogkefét láttam benne meg egy farmert. Szerintem nem otthon aludt.

- Farmert? Még soha nem láttam másban, csak öltönyben.

- Irtó szexi lehet farmerben! Képzeljétek csak el azon a feszes hátsóján – lelkendezett Hédi.

- Rossz a házassága? – kérdezte Szilvi.

- Igen, szerintem válnak.

- Komolyan? Ezt nem is tudtam.

- Ma talán többet is megtudunk.

- Ezt hogy érted? – csapott le az infóra Hédi, legnagyobb szerencsémre, mert én is ugyanezt akartam kérdezni.

- Ma bejön hozzá Judit. Épp, mielőtt lejöttem volna a büfébe, akkor beszéltek telefonon.

- Nahát!

- Kérlek, Adél, oszd majd meg velünk az infókat! Kíváncsi vagyok, felszabadul e a legjobb pasi a cégnél.

Szerencsémre vagy szerencsétlenségemre az asztalunkhoz lépett Norbi.

- Szép jó reggelt a hölgyeknek!

- Szia, Norbi! Jó reggelt! – csivitelték neki a többiek.

- Elrabolhatlak egy kicsit? – kérdezte rám pillantva.

- Persze, amúgy is indultam már vissza az irodámba – álltam fel. – Ugye ti is, lányok?

- Igen, persze. – mondta Adél, majd el is viharzott a lift irányában.

Én és Norbi elindultunk az irodám felé. Szilvi és Hédi követtek minket, aztán leültek a helyükön. Elkaptam egy-egy cinkos mosolyt, de szúrós tekintetemmel hamar leszereltem őket. Az asztalom mögé sétáltam és leültem. Kértem Norbit is, foglaljon helyet.

- Mondd, miben segíthetek?

- Délután tesztelnél nekem egy kicsit? Csináltam egy-két módosítást.

- Persze, majd szólj. Ennyi?

- Igazából... – előredőlt és halkabban folytatta. – Jól érzed magad?

- Igen, miért?

- Olyan vagy, mint aki fejben nincs itt.

Nem is vagyok. A gondolataim a büfében maradtak. Adél szavain járt az eszem. Judit ma bejön Tamáshoz. Nem tudnám megfogalmazni miért, de vegyes érzések kavarogtak bennem ettől a mondattól. Miért jön be? Mit akar Tamástól? Miről beszélnek majd? Tényleg el fognak válni? Lehet, hogy ezt beszélik meg.

- Nem, dehogy!

- Liza! – nyúlt hirtelen Norbi a kezem után. – Valami nincs rendben veled, szeretnék segíteni.

Nem húztam el a kezemet, valahogy eszembe se jutott, hogy ne engedjem neki a kezemet fogdosni. Abban a pillanatban Tamás és Csaba, a pénzügyi igazgató jelent meg az ajtómban. Tamás tekintete azon nyomban a kezeinkre tévedt, de csak én láttam a dühödten villanó szemeit, ahogy ránk nézett.

- Ó, elnézést! – mondta Csaba. – Zavarunk?

Villámgyorsan elrántottam az ujjaimat Norbi kezéből, majd rávágtam.

- Nem, egy cseppet sem. Miben segíthetek?

Csaba Tamásra nézett, látta, hogy ő nem kezd bele, ezért megszólalt.

- Van egy ügyfelünk. Hosszú ideje nem fizet már. Tetemes tartozást halmozott már fel, amit felszólítások hatására sem rendez. Tamással azt beszéltük, ideje lenne a tettek mezejére lépni.

Csaba egy papírost adott a kezembe, amin minden adat szerepelt az ügyfélről.

- Szedjem össze a kint lévő utánvétjeiket? – néztem fel a papírból.

- Pontosan és minden mást is velük kapcsolatban.

- Rendben.

- Ebéd után találkozzunk a kis tárgyalóban, és mindent megbeszélünk.

Bólintottam és Tamásra néztem. Egyértelműen kerülte a tekintetem, majd ki is fordult az irodámból. Csaba is bólintott, majd követte Tamást. Ahogy átszelték az ügyfélszolgálatot, észrevettem, hogy nagyjából minden második lány feje utánuk fordult és bár Csaba sem volt éppen csúnya, de arra következtettem, inkább Tamás után forgolódnak. Visszafordultam Norbihoz és mielőtt megszólalhatott volna, megkértem, hogy most hagyjon dolgozni. Szótlanul bólintott, majd elhagyta az irodát. A székembe roskadtam.

A fenébe! Tamás látta, ahogy Norbi a kezemet markolássza. Mi a francnak engedtem ennek a lükének? Dühös volt érte, nem? Rám se nézett. Pedig jó lett volna beszélni vele.

Nagyot sóhajtva felálltam és az irattartó szekrényhez léptem. Kihúzva keresgetni kezdtem benne néhány iratot, majd visszaülve az asztalhoz megcsináltam azt, amit Csaba kért. Utána belemerültem egy másik problémába, majd mire észbe kaptam, már ebédidő volt. Kiszaladtam a kifőzdébe és gyorsan megebédeltem. Amikor visszaértem, a lányok egy kisebb csoportban gyülekeztek, láttam, hogy Adél van a középpontban. Nagyot dobbant a szívem.

- Mi folyik itt? – léptem oda hozzájuk.

- Kifaggatjuk Adélt a legfrissebb hírekről.

- Szóval azt mondod, hogy nem válnak el? – kérdezte Hédi Adéltól.

- Mondom, amikor a felesége megérkezett, a főnököm nem volt az irodájában, éppen a pénzüggyel tárgyalt, addig beszélgetni kezdtünk és diszkréten megkérdeztem, mi járatban van, régen nem láttam, erre az volt a válasza, hogy ebédelni viszi a férje és elmennek egy utazási irodába is megnézni egy-két nászutas ajánlatot.

- Nászutas ajánlatot? – kérdezte az egyik lány.

- Igen, elutaznak, olyan lesz ez, mint egy második nászút.

Hirtelen kicsúszni éreztem a lábam alól a talajt. Gyorsan elevickéltem az irodámig és leültem a székembe. Igyekeztem mély levegőt venni, hogy a vérnyomásom rendbe jöjjön. Biztos voltam benne, hogy leesett. Micsoda? Tamás nyaralni viszi a feleségét? De hát, azt mondta, nem szereti, nem bízik benne, rosszul élnek. Akkor hogy viheti el egy második nászútra? És én mi a bánatot foglalkozok ezzel? Hiszen ez csak szex! Ami köztünk van, az csak szex!

Nem tudom, mennyi idő telhetett el, amíg helyre pofoztam magam, de egyszer csak eszembe jutott, hogy engem bizony várnak a kis tárgyalóban. Gyorsan kinyomtattam és összekészítettem minden szükséges iratot a megbeszélésre. Felmarkoltam a mobilomat és már mentem is. Ahogy a kis tárgyaló felé haladtam, egyre idegesebb lettem. A szívverésemet nagyjából mindenhol éreztem dobogni, ahol nem szabadna. A kezem hideg volt. Mielőtt beléptem volna, nagy levegőt vettem. Már csak rám vártak. Köszöntem nekik, majd leültem Tamással szemben. Csaba kezébe nyomtam a papírt. Tanulmányozni kezdte. Tamás engem nézett. Felé fordítottam a fejemet. A tekintetünk összefonódott. Menthetetlenül egymásba forrt. Szúrós volt, dühös, ugyanakkor vággyal teli.  A legszívesebben felálltam volna és...

- Liza! – hallottam Csaba hangját.

- Igen? – kaptam fel a fejemet. Elpirultam.

- Meg tudjuk oldani? Az ügyfél felé még nem utaltuk el ezeket a tételeket, ugye?

- Amik ki vannak emelve, azokat még nem.

- Jó, akkor tartsuk őket egy kicsit. Megoldható?

- Persze.

Innentől kezdve Csabával átbeszéltük mindegyik tétel sorsát. Csak a nagyobb összegek voltak kérdésesek. Tamás egy szót sem szólt egyszer sem. Csak mereven bámult minket. A végén azért Csaba megkérdezte az ő véleményét is.

- Így megfelel, Tamás? Be tudod nekik adagolni, miért van szükség erre, és miért csináljuk így, ahogy csináljuk?

- Természetesen, a kérdés csak az, hogy mit fognak erre reagálni, mert tudjuk, hogy ez nem éppen szabályos módja a kintlévőségek behajtásának.

- Tudjuk, de ha zöldágra akarunk vergődni velük, kész tervvel kell előállni, amit el tudnak fogadni.

- Így van – bólintott Tamás.

- Rendben, mikor mentek hozzájuk?

- Mármint ki? – kérdeztem meglepetten.

- Ti. Minél előbb kéne – jegyezte meg Csaba.

- Nem hinném, hogy én kellek ehhez.

- Szerintem sem – reagált rá Tamás.

- Mi van? – nézett rá Csaba. – Hiszen te mondtad...

- Egyedül megyek – jelentette ki ellent mondást nem tűrően.

- Helyes! – álltam fel az asztaltól. – Elnézést, vissza kell mennem, dolgozni.

Azzal kiviharzottam a tárgyalóból. Nagyon felzaklatott Tamás viselkedése. Nem értettem. Tegnap este olyan más volt. Érzésekről akart beszélni. Bevallotta, hogy vonzódik hozzám. Reggelre meg se szó, se beszéd eltűnik a lakásomból. Most meg mióta látta, hogy Norbi a kezemet fogja, rá se lehet ismerni. Illetve de lehet, ugyanolyan, mint régen.

Miután visszaértem az irodába, meghagytam a lányoknak, hogy senkit se engedjenek be hozzám. Dolgozni kezdtem, mint egy megszállott, fel sem néztem a monitorból az első telefoncsörgésig.

- Iroda.

- Norbi vagyok. Jössz tesztelni?

Felsóhajtottam. Semmi kedvem nem volt hozzá, de ha már egyszer én erőltettem ezeket a módosításokat, akkor támogatnom kell a munkáját.

- Öt perc.

Feleltem röviden, azzal letettem. Kimentem és anélkül, hogy megmondtam volna a lányoknak, hova megyek, átmentem Norbihoz. Mielőtt besétáltam volna az irodájába, az órámra pillantottam. Fél öt volt. Nem akartam sokáig maradni, még millió dolgom volt. Szerencsére hamar lerendeztük a tesztelést és igyekeztem nagyon hűvös lenni Norbival, hogy még csak eszébe se jusson közeledni hozzám, megfogni a kezemet, akármi. Ám így is, mikor elköszöntem tőle és kiléptem az ajtaján, ami a büfével szemben volt, Tamás meglátott. Dühödten kapta el a fejét és eltűnt a lift irányában. Egy pillanatra megtorpantam és elgondolkodtam, de aztán a büfébe mentem. Kértem egy kávét. Leültem, csendben megittam. Éppen felálltam az asztaltól, amikor megláttam Csabát bejönni. Keresett valakit a szemével. Rám nézett. Megkönnyebbült sóhaj hagyta el a száját. Aha, szóval engem keresett. Elindultunk egymás felé.

- A lányok mondták, hogy öt óra körül csak a büfében lehetsz.

- Segíthetek?

- Igen. Utánanéznél ennek az egy tételnek? – mutatott az általam nyomtatott papíron az egyik kiemelt összegre. – Nálunk úgy néz ki, hogy ez már kifizetésre került.

- Persze – vettem el a nyomtatványt a kezéből. – Majd felviszem, ha megnéztem.

- Ne nekem. Én indulok. Össze kell szednem a gyerekeket az oviból. A feleségem szülői értekezleten van. Tamásnak vidd fel, légy szíves!

Alig észrevehetően elhúztam a számat, de azért bólintottam. Csaba megköszönte és otthagyott. Remek. Nem repestem az örömtől, hogy találkoznom kell Tamással, de ez van. Ez egy munkahely, felül kell kerekednem a személyes ellentéteken. Reméltem, hogy ebben ő is partner lesz. Visszamentem és megkerestem a kérdéses tételt. Nekem volt igazam, még nem utaltuk el, amit Csaba látott, annak csak az összege volt annyi, de az azonosítószáma nem ugyanaz volt. Örültem neki, mert jobb volt így felmenni Tamáshoz, mint azzal a tudattal, hogy vétettem egy apró bakit. Amikor kiszálltam a liftből, Adél nem volt a helyén. Egy perc erejéig vártam, hátha kifut a mosdóból, de nem így lett. Így aztán nagyot nyeltem és halkan bekopogtam az ajtón. Nem vártam választ, benyitottam, és ami ott a szemem elé tárult, attól kis híján megállt a szívem. Egy gyönyörű, vörös hajú nő ült mosolyogva Tamás asztalának tetején egy szál bugyiban.

- Ó, basszus! – csúszott ki a számon, miközben elkapva a fejemet eltakartam a szememet a kezemben levő papírossal.

A hölgy is megijedt. Sebtében kapott a fedetlen melleihez, hogy karjaival eltakarhassa. Lepattant az asztalról és tett egy zavarodott lépést felém.

- Jaj, ne haragudj! Nem rád számítottam – hadarta pirulva.

- Mertem remélni – bukott ki belőlem. Viszonylag voltam csak nyugodt.

Abban a pillanatban Tamás jelent meg mögöttem az ajtóban. Az ingujját hajtogatva lépett el mellettem, majd amikor észrevette a tulajdonképpen meztelen nőt az irodájában, megtorpant.

- Te a mi a fészkes francot művelsz itt?

- Téged vártalak – hallatszott a halk válasz.

- Teljesen elment az eszed? Öltözz fel és menj el! – sziszegte Tamás. Ahogy meghallottam a hangjában a visszafogott dühöt és a gyűlöletet, végigfutott a hideg a gerincemen.

- De hát...

- Most, Judit! Azonnal! – ripakodott rá, majd kiment az előtérbe.

Egy másodpercre teljesen megzavarodtam, azt sem tudtam, mit csináljak. Judit? Ő a felesége?

- Liza! – mondta ki erélyesebben Tamás a nevemet. Össze is rázkódtam tőle. Az öltözködő nőre néztem, elnézést kértem és behúztam magam mögött az ajtót. Megálltam Tamás előtt és odaadtam neki a papírt.

- Én... Csaba kérte, hogy hozzam fel...

Tamás kimérten bólintott, majd halkan csak ennyit mondott.

- Majd később megbeszéljük. Menj vissza az irodádba.

Annyira letaglózott, szinte lebénított ez az egész történet, hogy elfelejtettem minden mérgemet, kérdésemet és bólogatva szót fogadtam neki. Automatikusan beszálltam a liftbe és visszamentem az asztalom mögé. Még mindig az események hatása alatt töprengeni kezdtem. Miért volt ennyire dühös Tamás? Hát nem utaznak el a legnagyobb boldogságban? Nem tűntek annak. Vajon Judit hazudott Adélnak? Vagy Tamás hazudott nekem az egész válságban lévő házasságáról? De miért tette volna? Anélkül is megkapta, amit akart. Hirtelen tényleg nagy szükségét éreztem egy beszélgetésnek Tamással. Abban a percben Zsanett jött be az irodámba valami gondjával kapcsolatban a beosztással. Együtt módosítottuk, majd amikor elhagyta a helyiséget, az órámra néztem. Letelt a munkaidőm. Eszembe ötlött, hogy lehet, hogy Tamás meglátogat majd és akkor megbeszéljük, ahogy mondta is, ezért aztán összepakoltam, kikapcsoltam a gépemet és el is indultam haza. Nagy reményekkel, hogy még ma választ kapok a kérdéseimre.

Sutba a reményekkel! Nem kaptam választ és azóta sem. Nem is találkoztam Tamással, pedig már péntek van. Egyszer láttam a büfében, de a lányokkal voltam és nem jött oda hozzám. Csak annyit sikerült megtudni az ominózus esetről, hogy Adél azért nem volt akkor a helyén, mert Judit hazaküldte. Ezért Tamás nagyon mérges volt, de végső soron nem Adélt hibáztatta. Mindenesetre azt mondta neki, soha többet ne fogadjon szót senkinek, csak neki, mert ő a főnöke. Én nem akartam elmondani a lányoknak, hogy rányitottam a meztelen Juditra. Elég kellemetlen volt nekem is dolog, nem akartam tetézni a bajt.

Ebéd után eléggé el voltam merülve egy kimutatás elkészítésében, amikor kopogtak az ajtófélfámon. Felnéztem. Megdobbanó szívvel konstatáltam, hogy Tamás lépett az irodámba. Újra a monitorba merültem és igyekeztem nem remegő hangon megkérdezni, miben segíthetek.

- Beszélnünk kéne – lépett közelebb az asztalomhoz, majd leült a szélére.

- Kellene – néztem rá nyugodtan.

Tekintete fürkésző volt. Sőt, sokatmondó! Őrlődő, fizikai kínokat átélő. Tudtam, hogy kíván. És hát mit tagadjam, én is kívántam őt, nagyon. A legszívesebben felálltam volna, a karjai közé bújtam volna és belecsókoltam volna a finom, férfias illatú nyakába... Bele is borzongtam a gondolatba. Tamás felsóhajtott. Láthatóan neki is hasonló gondolatai támadtak. Váratlanul fel is állt az asztalról.

- Este felmegyek hozzád – mondta halkan, majd elindult kifelé.

Bólintottam.

Ezt követően pedig megint csak nehezemre esett a munkával foglalkozni. Nem is sikerült. Ha egészen őszinte akarok lenni, tulajdonképpen az egész napot elmismásoltam. Semmi nagy horderejű dolgot nem vittem véghez, csak ami felvetődött, megoldottam. Már fél hat körül szedelődzködni kezdtem. Elbúcsúztam a lányoktól és hazaindultam. Az úton hiába szerettem volna azon gondolkodni, hogy én majd mit mondok Tamásnak, egy értelmes, ezzel kapcsolatos gondolat sem jutott eszembe. Bezzeg az, hogy mennyire szeretném csókolni, ölelni, hallani az orgazmusát, már sokkal inkább a fejemben járt! És nem csak a fejemben! Minden egyes sejtem érte kiáltott. Jézusom, szedd már össze magad! Gondolkodj! Mit fogsz mondani neki, ha megint az érzelmeid felől érdeklődik? De várjunk csak! Nem fog arról érdeklődni, hiszen ott hagyott a lakásban szó nélkül, pokrócként viselkedett velem a cégnél és a feleségét meztelenül találtam az íróasztalán. Akármilyen dühös is volt rá, ez valamit jelenthet! Inkább hagyom, hogy ő beszéljen. Magyarázatot kell adni mindezekre. Igen, így lesz…

Hazaérve egy kicsit rendet raktam, majd lezuhanyoztam. Rendeltem vacsorát, mert nem volt kedvem főzni. Elvileg megvártam volna vele Tamást is, de ő csak nem érkezett meg, én pedig már éhes voltam. Evés után a tévé elé vackoltam magam és megnéztem egy filmet. Amikor vége lett, az órámra pillantottam. Már este tíz óra volt. Nagyot sóhajtottam, majd felálltam. Kikapcsoltam a tévét és a fürdőbe mentem fogat mosni. Már nem fog jönni. Csalódott voltam. Nagyon is. Levetkőztem és magamra öltöttem egy hálóinget. Éppen lekapcsoltam a villanyokat, amikor kopogtak az ajtómon. Résnyire nyitottam csak, hogy kipillanthassak, majd mikor megláttam Tamást a küszöbön állni, szélesre tártam. Nem köszönt, csak nézett rám, pont úgy, ahogy az irodámban is.

 Én sem tudtam kinyitni a számat, hiszen a szívem a torkomban dobogott, hogy mégis csak eljött. Hátraléptem, Tamás is belépett és maga mögé nyúlva finoman belökte az ajtót. Ahogy a tekintete végigpásztázott rajtam, beleborzongtam. Észrevette, hogy borsódzik a bőröm, elfojtott egy nyögést és beharapta az ajkát. Egészen lassan közelített felém. Magam sem tudom, miért, de tettem pár lépést hátrafelé addig, amíg bele nem ütköztem a konyhapultba. Egy másodpercre hátrasandítottam, majd újra Tamásra, de akkor ő már közvetlenül előttem állt. Karjaival a testéhez húzott, tenyere a tarkómra simult. Elakadt a lélegzetem, ahogy ajkai gyengéden súrolták a fülcimpámat. Megremegtem. Egy másodperc erejéig erősen az altestemnek nyomta a csípőjét. Tagadhatatlanul érezhettem a vágyát. Lehunytam a szememet és felsóhajtottam. Bizseregni kezdtek a szeméremajkaim. Megragadtam az alkarját és szólásra nyitottam a számat, ám ő belém fojtotta a szavakat.

– Ne most… – kérte suttogva, majd ajkaival birtokba vette az enyémeket.

Amikor nyelve körülölelte a nyelvemet, belenyögtem a csókba. Hogyan lehet ilyen tökéletes egy csók? Illetve az övé. Tamásé. Valami eszméletlen hatással van rám. És a parfümje… hmm. Megremegett a lábam, ahogy a testéhez simultam és éreztem, hogy az illata is körülölel. Eleget tettem a kérésének és tényleg nem most akartam magyarázatot az utóbbi napok kérdőjeleire. El is felejtettem őket, hogy őszinte legyek. Hogy melyikünk tette meg az első lépést, már nem tudom, de rövidesen elindultunk az ágy irányába. Aztán történt valami. Egy momentum, egy mozdulat… heves mozdulat. Ahogy szétpattintottam Tamás ingét, szanaszét repültek róla a gombok, ahogy a felsőteste felszabadult előttem, ajkaimat rávetettem a forró bőrére és fogaim belemélyedtek a válla izmaiba. Elszakítottam nála a cérnát, felnyögve lökött a falnak még a hálószoba bejárata előtt. Türelmetlenül cibálta le rólam az aprócska hálóinget, és közben úgy csókolt, mintha nem lenne holnap. Sem holnap, sem holnapután, sem következő hét, sem jövő. Lángoltam. Komolyan. Izzott minden sejtem, a leheletem égetett. Letoltam Tamásról a nadrágot és mindent, ami az utamba került, egyik lábamat a derekára téve, kezeimmel a fenekébe markolva nyomtam az ágyékát magamnak, a nagyon is nedves magamnak, hogy érezze, mennyire akarom. Megszakítva a csókot, kéjes sóhajt morzsoltam el a fülcimpájába harapva, aztán belelihegtem a fülébe.

– Gyere… dugj meg itt… most…

Tüzes szavaim azon nyomban meghallgatásra találtak. Tamás felkapva még inkább a falnak préselt, és másodpercek múltán már éreztem is megnyílni a hüvelyemet, ahogy a méretes szerszám lassan, élvezettel belém kúszik és lüktetve halad egészen a bensőm felé. Katartikus nyögés hagyta el a számat, vagy inkább sikoly.

– Fájdalmat okoztam? – kérdezte aggódva, halkan, zihálva.

Megingattam a fejemet és megnyaltam a pillanatok alatt cserepesre száradt ajkaimat.

– Nem – suttogtam. – Azt nem – bújtam egészen a füléhez. – Még! – kérleltem.

Tamás olyan kéjesen körözött a csípőjével, olyan ellenállhatatlanul mozgott bennem, hogy szó szerint lebegtem tőle. A karjaimat a nyaka köré fonva, hol csókolva, hol levegő után kapkodva próbáltam az eszméletemnél maradni. Bevallom, egyre kevesebb sikerrel. Nem bírtam kontrollálni a torkomból feltörő hangokat. Egyszerűen teljesen magával ragadott lökéseinek ritmusa, ahogy lüktető ágyéka hullámozva préselődött neki a forró, nedvtől csillogó, kinyílt szirmoknak. Váratlanul csapott át a fejemen a gyönyör.  Minden porcikám megfeszült. Tamás olyan erősen nyomott a falhoz, hogy azt hittem, átesünk rajta. Kezeivel irgalmatlanul szorította az altestemet és apró, de erőteljes döfésekre váltott, ami még inkább fokozta az extázisomat. Hosszan élveztem, sőt, soha nem élveztem még ilyen hosszú ideig. Ajkaimmal kétségbeesve kerestem Tamás száját, de ő a nyakamba bújva összpontosított akkor már a saját orgazmusára. Meghallottam. A bőrömön égnek álltak a finom, kis szőrszálak. Ittam magamba kéjének hangjait. Csodálatosan izgató volt, szexi és forró, ahogy a fülemben visszhangzott. Képtelen voltam kinyitni a szemem, csak próbáltam oldalra fordítani a fejemet, megadásra késztetni Tamást, a csókjáért könyörögni. És megértett. Tobzódott még a gyönyörében, de állát megemelve a szám felé fordulva megadta nekem az olyannyira áhított csókot. Testemet magához szorítva egyensúlyt próbált találni és aztán ellökve magunkat a faltól az ágy felé lépett és végigdőlt velem a matracon, úgy hogy egy picit sem csusszant ki, farka mindvégig a lehető legjobb helyen maradt, azaz bennem. Csak egy cseppet lankadt. Lassan nyitottam fel a szememet, egyenesen Tamáséba nézve. Olyan szépséges volt belepillantani. Csillogott a tekintete, lágy volt, fátyolos, és engem nézett vele. Belemerültem és mosolyra húzódott a szám. Meghitt puszit nyomott az orrom hegyére és szégyenlősen elmosolyodott. Finom mozdulattal hátranyújtottam a nyakamat, pilláim újból lecsukódtak. Tamás ajkai a nyakamra tapadtak. Tenyereim a hátizmaira simultak, érintésemtől megremegett. Egyik kezemmel magunk mellé nyúlva felrántottam összefonódott testünkre a pihe puha takarót. 

Tamás egyik tenyere körülölelte a mellemet, melyen még mindig peckesen állt a kis mellbimbó. Felsóhajtottam. Látva a reakciómat tovább becézgette a feszes halmot, miközben az arcomhoz hajolva a fülembe suttogott.

– Imádom… egész nap csak simogatnám őket.

– Imádnám, ha egész nap simogatnád őket… – leheltem válaszul kaján kis mosollyal.

– Tudod, mit szeretnék még csinálni egész nap? – zihálta, miközben megcsókolta a számat.

– Mit? – kérdeztem vágytól csillogó tekintettel.

– Egész nap benned lenni.

Felnyögtem.

– Egész nap a puncidban lüktetni, kielégíteni téged számtalanszor.

– Számtalanszor? – kérdeztem vissza, miközben lehunytam a szemem és a testem megvonaglott.

– Ahányszor csak lehetséges – suttogta.

Karjaimat a nyakába fontam és lázasan megcsókoltam az ajka mellett, majd az arcát, végül a fülcimpáját és aztán belesuttogtam a fülébe.

– Mozogj.

Tamás ágyéka reszketve mozdult meg a combjaim között és mindketten felnyögtünk. Gyönyörteljes, apró kört írt le.

– Teljesen megőrjítesz… ahogy mozogsz…

– Imádod? – kérdezte felajzva.

– Nagyon… nagyon… Csináld még. Csináld egész nap!

– Egész nap?

– Igen…

Számat a szájára nyomtam és ő vadul csókolt vissza. És aztán olyan hévvel elégített ki engem is és saját magát is, hogy eszemet vesztve sikoltottam a csúcsponton és aztán teljesen megsemmisülve hullottam sejtjeimre. Fulladva kapkodtam levegő után, de a tüdőm szinte összeesett. Ezzel együtt a szám annyira ki volt száradva, hogy szinte összeragadtak az ajkaim. Képtelen voltam akár egy másodpercre is kinyitni a szememet. Csak lihegtem és nyalogattam a számat. A karjaim és a lábaim a matracra hulltak és Tamás is a hátára gördült. Hallottam, hogy ő is próbálja telegyömöszölni oxigénnel a tüdejét. Egy darabig nem is összpontosítottunk másra, csak hogy képesek legyünk nem partra vetett állat módjára lélegezni. Aztán fokozatosan egyre bágyadtabbak lettünk, majd hirtelen álomba zuhantunk.

Néhány órával később hatalmas mennydörgésre ébredtünk. Ijedten ültem fel az ágyba. Egy perc erejéig azt sem tudtam, hol vagyok, aztán amikor realizáltam rögtön szidni is kezdtem a helyzetet.

– A fenébe! – suttogtam halkan, miközben megéreztem a combjaim tövében a tetemes mennyiségű spermát. Kikászálódtam az ágyból és a fürdőbe siettem. Alaposan letusoltam, majd visszatértem a hálóba két kis üveg ásványvízzel. Tamás az ágyban ült. Amint bemásztam mellé, a kezébe nyomtam az egyik üveget. Megnyitottuk és hatalmasakat kortyoltunk belőle. Nem hiába, szerintem a kiszáradás szélén álltunk. Tamás gyorsan kiitta és aztán zuhanyozni ment, én elkortyolgattam a vizet és aztán bebújtam a takaró alá, Tamást várva. Kipillantva az ablakon láttam, hogy hatalmas vihar tombol odakint. Elhúztam a számat. Nem kedveltem a felhőszakadást kiváltképp, ha égzendüléssel jár.

Megérkezvén Tamás visszafeküdt mellém és a karjaiba vont. Megpuszilta a homlokomat. Vártam. Az álom kiszökkent a szememből és azt hittem, Tamás is felébredt annyira, hogy most tudjunk beszélgetni. Illetve nem beszélgetni akartam, csak megtudni, hányadán áll a feleségével, mi volt az a félmeztelen asztalos jelenet, de Tamás nem szólalt meg. Végül olyannyira felcukkoltam magamat a találgatásokkal, hogy felülve és Tamás felé fordulva egy az egyben kicsúszott az első gondolat a számon.

– Elutazol a feleségeddel?

Tamás megrökönyödve nézett rám, majd ő is felült.

– Már miért utaznék el?

– Második nászútra… – válaszoltam elbizonytalanodva.

– Micsoda? Honnan vetted ezt a képtelenséget?

– A feleséged mesélte Adélnak. Azért jött be hozzád, mert elvitted ebédelni és elmentetek egy utazási irodába, hogy…

– Ez nem igaz! Te elhitted?

– Nézd, ha még első körben nem is annyira, de aztán a pucér teste az asztalodon meggyőzött róla! – csattantam fel.

Elmosolyodott.

– Mi a fenét nevetsz ezen? – kérdeztem felháborodva.

Még mindig mosolyogva magához húzott és belecsókolt a nyakamba.

– Féltékeny vagy – suttogta a fülembe.

– Dehogy! – toltam el magamtól vérig sértve.

Nem reagált rá, csak visszahúzott magához. Valahogy ez még inkább bosszantott, mintha csak tovább mosolygott volna, vagy azt mondta volna, de igen. Újból eltoltam magamtól.

– Őt is dugod?

A szemén láttam, hogy még mindig mosolyog, de az ajkával nem mert. Most ebből is azt szűrte le, hogy féltékeny vagyok? De hát durva hangnemben estem neki. Nem vagyok féltékeny! Nem! Egy cseppet sem!

– Tudod, hogy nem. Őszinte voltam veled. A házasságom katasztrófa, évek óta nem feküdtünk le.

– Akkor miért várt téged egy szál bugyiban?

– Fogalmam sincs. Legalább annyira meglepett a dolog, mint téged.

– Azt kétlem.

– Együtt ebédeltünk, ez igaz, de csak, mert meg akartam beszélni vele a válást.

– Válást? – néztem rá értetlenkedve.

– Igen. Nem akarom folytatni ezt a komédiát. Már sokkal hamarabb meg kellett volna tennem.

– De ezt nem értem. Azt mondtad, Judit is válni akar, és most te is. Akkor miért akarta megdugatni magát veled?

– Nem tudom. Mostanában próbálkozik. Talán most nincs senkije.

– Hogy érted, hogy próbálkozik?

– Ahogy mondom. Lengén öltözködik otthon, bejön hozzám, amikor zuhanyozom, vagy éjjel a szobámba. A múltkor még vacsorával is próbálkozott. Ebéd közben elmondtam neki, hogy válni akarok, azt mondta, ő már nem, adjunk egy esélyt a házasságunknak. Nemet mondtam, aztán visszamentem dolgozni, ezért is lepett meg, mikor megláttam az irodámba.

– És te… nem? Úgy értem, nem akarod… őt…– dadogtam.

– Nincsen rám hatással. Nem kívánom.

Egy perc erejéig csend telepedett közénk, csak az odakint szakadó eső ütemes kopogása hallatszott az erkélyen. Elmélázva néztünk egymás szemébe.

– És mi van kedvenc IT kollégánkkal? – kérdezte hirtelen.

– Norbival? Semmi.

– Akkor mi a fészkes francnak fogdosta a kezedet?

– Ugyan már! Csak látta, hogy nem voltam a toppon, kedvesen megkérdezte, segíthet e. Valami kifogásod van az ellen, hogy vigasztalni próbált?

– Van! Ne tegye! – felelte dühösen.

– És mégis miért ne? – kértem számon.

– Miért nem hozzám fordultál? Én is meg tudlak vigasztalni és én is segíthetek bármiben.

– Kötve hiszem.

– Miért nem?

– Mert pontosan veled van bajom – vágtam a szemébe, majd elfordultam tőle és a felhúzott térdeim köré fontam a karjaimat.

Tamás várt egy pillanatig, majd közel csúszott hozzám, mögém támaszkodott és finoman a hátamhoz simult.

– Velem? – kérdezte kedvesen, miközben gyengéden megérintette ajkaival a vállamat. – Mi?

Felsóhajtva a térdeimre döntöttem a homlokomat és onnan mormogtam.

– Összezavarsz.

– Mert többet érzel… – kezdte óvatosan.

– Nem! – szakítottam félbe, miközben felemeltem a fejemet.

– Nem érzel semmit sem… – a hangja megrökönyödött volt.

– De igen!

Kérdőn nézett rám. Felnyögtem, ahogy felé fordítottam a fejemet.

– Látod? Még ezt sem tudom. A közeledben egyszerűen megzavarodom… és nem csak a közeledben…

– Ha nem együtt vagyunk, akkor is?

– Igen. Sokat gondolok rád. Olykor teljesen idióta dolgokról is eszembe jutsz, és nem tudom, miért. És ha meg itt vagy, megérintesz, megcsókolsz… én nem is tudom… Ez nem én vagyok! Vagy igen? Ó, te jóég! Látod? – fakadtam ki hirtelen.

Tamás kedvesen elmosolyodott és megsimogatta az arcomat.

– Értelek – súgta, miközben tenyere a nyakamra simult, orra hegyével finoman megcirógatta az enyémet. Körülöleltem a kezemmel a csuklóját.

– Tényleg? – kérdeztem kétségbeesetten és a szemébe néztem. Bólintott.

– Azért, mert én is ezt érzem.

– Hazudsz – suttogtam az arcába. – Te nem vagy összezavarodva.

– Igaz – folytatta a suttogást. – Már bevallottam, hogy mit érzek.

– Akkor miért tűntél el szó nélkül a lakásomból másnap reggel? – haraptam be az ajkamat.

Lesütötte a szemét, a homlokunkat egymásnak döntöttük. Nagy sokára szólalt csak meg.

– Pont azért, mert színt vallottam. Akkor én is összezavarodtam egy kicsit.

Egészen közel hajolt hozzám.

– De most nem…

– És mi lesz az egyezségünkkel? – szakítottam félbe.

– Te mit szeretnél?

– Nem tudom – válaszoltam habozva. – Érzem, hogy ez több, mint csak szex, de nem tudom, mit akarok.

– Több? – hajolt a fülemhez. Óvatosan finomkodva súrolta ajkával a fülem mögötti érzékeny bőrt. Jóleső bizsergés rázta meg a felsőtestemet.

– Tudod, hogy miről beszélek… – próbálkoztam a képzeletére bízni az egészet.

– Tévedsz. Nem tudom – hangzott a halk válasz.

Lehunytam a szememet és a mellkasának dőltem. Egyszerűen képtelen voltam kinyögni. És akkor már szégyelltem is, hogy egy érzelmi analfabéta vagyok. Hallgatásba burkolóztam. Tamás leheletével cirógatta a nyakamat, majd érzéki puszikat hintett az arcom minden egyes milliméterére. Rendkívül jól esett. Szinte simogatta velük a lelkemet is.

– Szép vagy – suttogta, miközben ajkaival az államat becézte. Halvány mosoly futott át az arcomon. – Szexi… és érzéki… a szád megőrjít… – Puhán megérintette a szájával. – Egyfolytában csókolnálak…

Mély sóhaj tört elő a torkomból, megremegtem a szavai hallatán, tenyeremet az arcára simítottam. Megcsókoltam, pár másodpercig hevesen viszonozta, majd újra csak cirógatott a leheletével. Hanyatt dőltem vele az ágyon, a karjaiba húzott. Fejemet a mellkasára fektettem, és hallgattam a szívdobbanását. Sokáig. Egyenletes volt és nyugodt. Az ölelése egy idő után meglazult. Elaludt. Mielőtt én is álomba merültem volna, az volt az utolsó gondolatom, hogy ezt a szívdobogást szeretném hallgatni még nagyon sokáig.