A szex és én - Tizennyolcadik

 Másnap reggel még jóval az ébresztő megszólalása előtt sikerült kiugranom az ágyból. Tusoltam, majd reggelit készítettem és kávét főztem. Tamás az ébresztőre kelt. Álmosan a fejét vakarva sétált ki a hálóból.

– Jó reggelt! – mosolyogtam rá szélesen.

– Jó reggelt! – viszonozta a mosolyt és nyomott egy puszit az orromra.

A fürdőbe ment, és amikor kijött, hihetetlen férfiillat lengte körül. Felvette az általam addigra már kihozott köntöst és leült hozzám az asztalhoz. Nem szóltunk, csak néha-néha egymásra mosolyogva hörpintettük a kávénkat. Tamás törte meg a csendet.

– Mindentől függetlenül szeretném, ha még titkolnánk. Amíg el nem válok. Nem akarom, hogy rajtad élezzék a nyelvüket.

– Ahogy gondolod – tettem az asztalra a bögrémet.

– Mikor mész Norbihoz? – kérdezte kedvetlenül.

Elhúztam a számat, mielőtt válaszoltam volna.

– Szerintem ebéd után. Akkor szokott általában egy laza órám lenni.

– Tényleg annyira el van maradva a programmal?

– Anno én javasoltam neki módosításokat, amikből ő egy-két dolgot valósított csak meg, a többit mindig kimagyarázta, hogy miért nem lenne jó. Gyanítom, hogy most képes lesz az összes módosítást megcsinálni.

– Az mennyi idő?

– Tényleg nem tudom. A programot nem én írom. Én csak javasolok és tesztelek.

– Már most utálom ezt az egészet.

– Én sem rajongok érte.

Reggeli után készülődni kezdtünk. Kinézve az ablakon láttuk, hogy az időjárás nem sokat változott tegnap este óta, ugyanolyan mostoha. Szürke egyrészes ceruzaszoknyát húztam fel, hozzáillő szürke blézerrel. Csak induláskor vettük észre, hogy Tamáson is szürke öltöny van. Összenevettük.

– Szépen összeöltöztünk.

– Igen, mint egy igazi pár – nevettem.

– Azok vagyunk – húzott közel magához és megcsókolt. – Egy pár. És már csak pár napot kell kibírnunk titokban.

Viszonoztam a csókját, majd felvettem a kabátomat és a táskámat. Tamás kinyitotta az ajtót és elindultunk együtt a kocsihoz.

– Kiszállok, ahol szoktam – mondtam az autóban az utcai forgalmat nézve.

– Ahogy gondolod – sóhajtott Tamás. – Mi a terved estére?

– Nem is tudom. Kéne edzenem. Nagyon régóta nem voltam már.

– Munka után az ügyvédemmel találkozom.

– Akkor majd este nálam...

Tamás csak rám mosolygott. Rövidesen kiszálltam a kocsiból és a cég felé indultam. Pár lépés után egyszer csak a nevemet hallottam valakitől.

– Liza! Liza, várj!

Hátrafordultam és igyekeztem előkaparni a kedvesebbik énem. Nem sikerült.

– Szia, Betti! – köszöntöttem egykedvűen.

– Jó reggelt!

Szörnyű! Minek húz fel ilyen képtelen magas sarkú cipőt, ha nem tud benne menni?

– Hogy telt a hétvége?

– Köszönöm, jól. És neked? – kérdeztem udvariasan.

– Jól, köszike. Bulizni voltunk a csajokkal. Mondták, hogy régen te is sokat buliztál velük.

– Az régen volt.

– Nem vagy még olyan vén.

– Kösz.

– Úgy értem, hogyhogy nem jársz már velük?

– Elfoglalt vagyok.

– Annyira komoly a kapcsid, hogy nem is enged el bulizni?

– Kapcsi? – néztem rá felhúzott szemöldökkel. – Nem voltam a városban a hétvégén.

– Ja, értem. Kifaggattam Adélt a főnökéről, most már felkészültebb vagyok. Te tudsz róla valamit mesélni?

– Mármint kiről? – kérdeztem olyan lassan, amennyire csak elfojtott dühöm engedte.

– Hát Tamásról.

– Nézd, én már a múltkor adtam neked tanácsod, most is csak azt tudom mondani, ahhoz tartsd magad.

– Ugyan már! Nemsokára elválik és kell valaki, aki megvigasztalja!

– Miből gondolod, hogy nemsokára elválik?

– Adél mondta, hogy ma délutánra leegyeztetett neki egy találkozót egy válóperes ügyvéddel. Kikerestem az ügyvéd címét, lehet arra felé lesz dolgom ma este – vigyorgott rám cinkosan.

Most fogom megtépni, most fogom megtépni!

Nagy levegőt vettem.

– Miből gondolod, hogy nincsen, aki megvigasztalja?

– Te tudsz valamit? – nézett rám reménykedve.

Gondoltam, ha most mondanék valamit Bettinek, talán elindíthatnék vele egy pletykát és akkor mindenki békén hagyná az én pasimat.

– Szép jó reggelt a hölgyeknek!

Mindketten odanéztünk és Norbit pillantottuk meg, ahogy a cég kapuja előtt valószínűleg rám várt.

– Jó reggelt! – csicsergett neki Betti.

Én éppen csak rámordultam.

– Mikor számíthatok rád? – kérdezte mézes-mázas hangon.

– Ebéd után – vetettem neki oda, majd faképnél hagyva őket, elviharzottam az ügyfélszolgálat felé.

– Rendben, várlak! – kiáltott utánam.

Duplán dühös voltam, egyrészt Norbira, amiért már első dolga az volt reggel, hogy emlékeztessen arra a kellemetlenségre, hogy napi egy órát vele kell töltenem. Másodrészt meg Betti…

– Jó reggelt, lányok! Minden rendben? – léptem be az ügyfélre.

– Jó reggelt, Liza! Minden oké – hallottam több irányból is.

– Szilvi be tudnál jönni egy percre?

Az irodába érve letettem a kabátomat, táskámat és bekapcsoltam a gépem. Szilvi belépett és leült.

– Mi újság? Rosszkedvűnek tűnsz.

– Ah, pedig nem voltam az. Jó volt a hétvégém nagyon, de kora reggel ketten is felbosszantottak.

– Az egyiknek műkörme van és fekete haja? – kérdezte vigyorogva.

Járkálni kezdtem az asztalom mögött, miközben felsóhajtottam és gesztikulálni kezdtem a kezemmel.

– Ó, ne is mondd! Úgy szeretném egyesével letolni a torkán a műkörmöket, a nyaka köré tekerni a műloboncát és addig húzni és húzni…

Valaki köhintett az ajtóból. Mindketten odanéztünk. Tamás állt ott alig leplezve mosolyát. Elpirultam, Szilvi pedig felugrott a székéből.

– Jó reggelt, igazgató úr! – üdvözölte gyorsan.

Tamás felé biccentett, ahogy az asztalomhoz sétált.

– Miben segíthetek? – kérdeztem tőle.

Tamás Szilvi felé sandított, majd újra rám.

– Minden rendben – nyugtattam meg. – Összerakta.

– Ó! – nézett Szilvi felé, majd újra rám. – Ez esetben… nem raktad el véletlenül a telefonomat?

Zavartan néztem föl, majd ki a lányokhoz, de szerencsére Szilvi eltakart minket.

– Mindjárt megnézem – ültem le az asztalhoz és az ölembe húztam a táskámat. – Itt van – feleltem rövid keresgélés után és kitettem az asztalra.

Tamás érte nyúlt, de úgy, hogy megérinthesse a kezemet. Mindketten halványan, de elpirulva elmosolyodtunk, majd rögtön visszarázódtunk a szerepünkbe. Tamás megfordulva elhagyta az irodát, Szilvi pedig leült a székre és izgatottan az asztalra könyökölt.

– Nahát! Még nem láttalak ilyennek! Olyan mások voltatok, olyan cukik! – örvendezett.

– Ó, cukik szeretnénk a legkevésbé lenni.

– Én akkor is örülök neki! És én vagyok az egyetlen, aki tudja?

– Nem.

– Nem? Hát?

– Csaba is tud róla.

– Csaba, a pénzügyi igazgató?

– Ühüm. És a szüleink.

– Micsoda? De hát akkor ez már…

– És a felesége is.

– Ő is? Jesszus!

– Bizony, de inkább hagyjuk ezt a témát, emlékezni se jó rá.

– Rendben, csak…

– Mi van?

– Múlt héten még azt mondtad, hogy ez friss és nem tudni, milyen irányt vesztek…

– Azóta történt egy-két dolog, és az egyik miatt hívattalak most.

– Mondd!

– Mától minden nap ebéd után egy óra hosszáig te leszel a főnök az ügyfélszolgálaton. Úgy fogom csinálni a beosztásodat, hogy délelőttös legyél.

– Rendben, de miért?

– Minden nap egy órát Norbival kell dolgoznom. A nagyfőnök így rendelte.

– Nem értem.

– Nézd, most nem tudok jobban belemerülni a dolgokba, de este van kedved edzeni? Akkor dumálhatunk.

– Persze, amúgy is mentem volna. Szólok Gergőnek, hogy jössz.

– Oké, köszi.

Szilvi felállt és kiment, én pedig dolgozni kezdtem. A nap biztosan haladt előre, egyre inkább közelítve délhez. Egyre idegesebb lettem. Esküszöm, az étvágyam is elment, semmi kedvem nem volt kimenni, enni. Pedig hívtak a lányok is, de nemet mondtam nekik. Csupán egy kávét kívántam, gondoltam, az majd jó hatással lesz a remegő gyomromra. Lementem a büfébe. Meglepetésemre Tamást is ott találtam. Leültem mellé a kávémmal a kezemben.

– Nem kérdezte még, hogy mikor mész?

– De – feleltem nagyot sóhajtva. – Már reggel a bejáratnál.

Nem válaszolt, csak forgatta a szemét.

– Azt mondtam neki, ebéd után megyek, de nem ebédelek, nincs étvágyam. Csak ezt a kávét iszom.

– Nekem sincs étvágyam.

– Nyugalom. Az evést pedig majd bepótoljuk este! – nevettem rá cinkosan.

Tamás arcán is átsuhant egy apró mosoly.

– Utána feljössz hozzám?

– Persze – bólintottam, majd felálltam.

Előbb visszamentem szólni a lányoknak, hogy mostantól minden nap ebéd után Szilvi a főnök egy órára. Mindenki azt teszi, amit ő mond. A telefonommal és a noteszommal indultam el Norbi irodája felé. Mintha foghúzásra mentem volna. Zéró kedv.

Norbi felpillantott és egyből felugrott, amikor beléptem az irodájába.

– Már itt is vagy? Finom volt az ebéd?

– Nem ebédeltem, nincs étvágyam. Valaki elvette.

– Nem szép dolog ilyet mondani!

– Nem mondtam, hogy te, de örülök, hogy vetted a lapot.

– Nem szeretném, hogy ezek az egy órák szurkálódással teljenek.

– Tényleg? Előbb is gondolhattál volna erre! És te kezdted, úgyhogy ne panaszkodj! Ha lehet, haladjunk, mert millió dolgom van! – vágtam a szemébe, majd leültem.

Megdöbbenve kihúzta a széket, majd ő is leült. Nem is értem, mire számított. Majd kedvesen elcsevegünk arról, amit művelt?

– Nézzük csak! – vettem elő a mobilom. – Most van 12:07, tehát 13:07ig kell itt lennem.

Azzal beállítottam egy riasztást a telefonon.

– Gondolom, kiharcoltad az igazgatónál, hogy az összes korábbi javaslatomat megvalósítsd.

Bólintott, majd nehézkesen bár, de végre nekiláttunk. Meglepetésemre egyszer csak jelzett a telefon.

– A viszontlátásra! – pattantam fel és úgy hagytam ott Norbit az irodájában, hogy rá se néztem.

Amint kiléptem az ajtón, megkönnyebbülve sóhajtottam fel, benéztem az ügyfélszolgálatra.

– Minden oké? – kérdeztem Szilvitől. Bólintott. – Pár perc és jövök.

A lifthez érve alig vártam már, hogy bemehessek Tamáshoz és megcsókolhassam.

Amint kinyílt az ajtó, Adél széles mosolyával találkoztam össze.

– Szia, Liza!

– Helló, Adél, mi újság? A főnököd bent van?

– Igen, de vannak nála! – kuncogott.

– Min nevetsz? – kérdeztem mosolyogva. – Ki van nála?

– Betti. Képzeld, ez a hibbant nőszemély totálisan oda van érve! Hétvégén együtt voltunk bulizni és kiszedett belőlem minden infót Tamásról.

– Igen, már nekem is eldicsekedett vele – forrt bennem a düh.

– Hiába mondtam neki, hogy esélye sincs – nevetgélt Adél.

– Te is úgy gondolod?

– Nézd, a főnök fura mostanában, biztosan van valakije, de szerintem nem a Betti típusú lányokra bukik. Legalábbis ha azt veszem alapul, milyen a felesége… vagyis a volt felesége… vagy mit tudom én.

Kényszeredetten elmosolyodtam, ám ekkor nyílt az ajtó és Betti lépett ki a küszöbre fülig érő csábmosollyal.

– Köszönöm szépen a segítséget, Tamás!

Igyekeztem nagyon mélyen összpontosítani arra, hogy ne látszódjon rajtam, a legszívesebben egy kanál vízben megfojtanám ezt a nőt. Betti becsukta maga mögött az ajtót és felvillanyozódva sétált felénk.

– Mi történt, Betti? – kérdezte Adél kíváncsian.

– Ó, imádom ezt a pasit! A parfümje… hmmm!

Most ölöm meg!

– Egyébként nekem volt igazam, nem hord jegygyűrűt – folytatta.

– Igen, nekem is feltűnt – kontrázott rá Adél.

Nem voltam képes megszólalni.

– Még tartózkodó egy kicsit, de nem is olyan sokára a tenyeremből fog enni – vinnyogott Betti.

Abban a percben már mozdultam is, hogy belemarkoljak a hajába és a földre vigyem, de Tamás pont akkor nyitotta ki az ajtaját.

– Adél, behozná…

Megtorpant, amikor észrevett. Egy másodpercre mindenki ránézett.

– Mit vigyek be? – kérdezte előzékenyen Adél.

– Semmit. Liza? – nézett rám Tamás, én pedig szótlanul elindultam felé, ahogy ő hátrébb lépett az irodája felé.

Magamon éreztem Adél és Betti kérdő pillantását, de nem érdekelt. Amint beléptem, becsuktam az ajtót. Tamással összeölelkeztünk, majd arrébb mentünk az ajtótól. Mindketten elképzelhetőnek tartottuk, hogy a lányok ott lapulnak a másik felén.

– Mi a fenét keresett ez nálad?

Tamás előbb elnevette magát, majd megölelve megcsókolt.

– Olyan szexi vagy, amikor féltékenykedsz.

– Most komolyan! Mit akart?

– Bosszantani – mondta, miközben elengedve az asztal szélének dőlt. – Szeretne feladni egy csomagot a távoli mittudomén kijének és megkérdezte, odaadhatja e a raktárnak.

– Ez nevetséges.

– Szerintem is.

– Viszont jobb, ha tőlem tudod, reggel eldicsekedett vele, hogy Adéllal bulizott a hétvégén és kifaggatta rólad, Adél meg azt is elmondta neki, hogy kivel találkozol ma munka után. Betti pedig kikereste neten az ügyvéd címét, el akar menni oda, hogy összefusson veled, persze véletlenül.

Tamás megrázta a fejét.

– Azt hiszem, le kell állítanom valahogy.

– Az jó lesz, mert ha még egyszer azt mondja, hogy pár hét és a tenyeréből fogsz enni, megfojtom.

Tamás elnevette magát és a karjaiba vont.

– A műhajával, ugye? Amit a nyaka köré tekersz?

– Nem is hiszed, milyen bosszantó tud lenni, amikor előttem epekedik utánad.

– Tudom – súgta, miközben ajkaival végigsúrolta az arcomat, nyakamat, fülcimpámat. – És mi volt a másik púppal a hátunkon?

Elmosolyodtam. Norbira gondolt.

– Szerintem nem gondolta, hogy ennyire hűvös leszek vele. Bementem, megmondtam neki, hogy most van 12:07, 13:07ig maradok és beállítottam a telefonom.

– Komolyan?

– Persze. Megszólalt a telefon, felálltam és eljöttem. Lehet, meg fogja gondolni magát, ha rájön, hogy ebből az egy órákból számára semmi jó nem sülhet ki.

– Neked legyen igazad! – sóhajtott egyet. – Nem is mondtad, hogy Szilvi már mindent tud.

– A bilincses dolog után összerakta.

– Értem, azt hittem, már előbb.

– Előbb csak gyanította, de nem gondolta, hogy te, aki túl merev és én…

Elnevette magát.

– Felolvasztottál teljesen – súgta a fülembe.

– Tűzbe hozlak? – játszadoztam hozzá bújva és suttogva.

– Nagyon. Te is tudod… – lehelte, majd egészen közel húzva magához heves csókot kezdeményezett.

Olyan jó volt érezni a csókját, ajkaimat az ajkainak feszülni, érezni a szája ízét, nyelvének bársonyát! Imádtam! Abban a percben el is felejtettem, hogy hol vagyunk. A testünk egymásnak préselődött és én csakhamar megéreztem Tamás vágyát. Váratlanul eltolt magától és zihálva nézett az arcomba.

– Mindjárt megbeszélésem lesz, nem engedhetem meg magamnak, hogy merevedéssel sétáljak be a tárgyalóba.

Elmosolyodtam és hátrébb húzódtam.

– De ígérem, este folytatjuk! – mondta, miközben megsimogatta az arcomat.

– Behajtom rajtad – kacsintottam rá, majd elindultam kifelé.

Még szerencse, hogy kifelé néztem, mikor ajtót nyitottam, különben a meglehetősen egyértelmű mosolyom feltűnt volna a még mindig ott lebzselő Bettinek. Tamás követett és nem tűrte szó nélkül a lébecolást.

– A kisasszonynak nincsen dolga? – förmedt rá Bettire.

– De… de igen… – hebegett.

Megelégedéssel néztem az arcán a megilletődöttséget.

– Adél, összekészítette már, amit délelőtt kértem?

– Igen, azonnal viszem – felelt Adél és felvéve az asztaláról két-három mappát, Tamás irodája felé indult.

Az ajtó becsukódott és Bettivel ketten vártuk a liftet.

– Miről beszéltetek? – kérdezte óvatosan.

– Munkáról, mi másról.

– Értem. Azt hittem, talán felbőszítetted valamivel, amiért így kiabált…

– Betti, én szóltam. Tamás nem hozzád való. Kemény, határozott ember, nem tűri a láblógatást és a céltalanságot. Udvarias, de nem a végletekig. Ha valaki pedig nagyon nem szimpatikus neki, azt nem tudja véka alá rejteni.

– Úgy gondolod, én nem vagyok szimpatikus neki.

Szerényen bólintottam és elhúztam a számat, mintha sajnálnám.

– Igazán jól ismered.

– Nem kifejezetten őt, csak az embereket általában – füllentettem.

A lift megérkezett és mi beszálltunk. A lift előbb felment. Mielőtt azonban Betti kiszállt volna, még sikerült borsot törnie az orrom alá.

– Sebaj, kihívás! Megszerzem, az enyém lesz!

Azzal a lift ajtó összecsukódott és elindult velem lefelé.

Hát ezt nem hiszem el!

Kis híján rosszul lettem a szavaitól, aztán az egekbe éreztem szökni a vérnyomásomat.

Nyugi, már csak pár nap, már csak pár nap és mindenki meg tudja! És akkor lekopnak róla!

Az irodámba érve leültem a székre és dolgozni kezdtem. Szerencsére nem történt semmi a távollétem alatt. Annyira igyekeztem, hogy a gondolataim ne kalandozzanak el, hogy fel sem tűnt, hogy már lejárt a munkaidőm. Szilvi kopogására eszméltem fel.

– Túlórázol? – kérdezte.

– Nem tervezem.

– Akkor miért vagy még mindig itt?

Az órámra néztem.

– Ó, nem is figyeltem az időt.

– Jössz edzeni?

– Persze – bólintottam és készülődni kezdtem.

Szilvivel elindultunk haza, előbb hozzám a cuccaimért, neki Gergőnél volt az edző holmija. Amíg tartott az út, mindent elmeséltem neki, ami csak történt velünk. Azt, hogy Csaba hogyan tudta meg, hogyan a szüleink, hogyan a felesége, az esküvőt, a vallomásokat és végül Norbi egész kavarását.

– Te jó ég! Nem is gondoltam volna, hogy Norbi ilyen szemétláda. És mi még szurkoltunk, hogy összejöjjetek!

– Ne is mondd, a hideg kiráz, amikor csak arra gondolok, hogy vele kell lennem minden nap.

– Megértem. És akkor látta, hogy Tamással a kisraktárban csókolóztok?

Bólintottam. Hazaértünk, a lakásba érve összeszedtem az edző felszerelésemet, át is öltöztem, épp a cipőmet húztam és Szilvi még mindig Norbi gerinctelenségénél tartott. Akkor valaki a zárral matatott. Szilvi ijedten nézett rám, de én csak mosolyogtam. Csak egy ember fér hozzá a pótkulcsomhoz.

– Nyitva van – kiabáltam ki neki, megkönnyítve a bejutást.

Mosolyogva nyitott be, amit én viszonoztam, majd Szilvi felé böktem a fejemmel.

– Sziasztok! – köszönt nekünk és egy picit zavarba jött.

– Jó napot, igazgató úr! – hebegte még nagyobb zavarban Szilvi.

– Még sem találkozol az ügyvédeddel? – kérdeztem tőle, amíg ő a konyhapulton hagyott fekete bőrmappáért lépett.

– De igen, csak itt hagytam a mappámat reggel, és a benne lévő papírok kellenek az ügyvédnek. És ti? Együtt edzetek? – lépett elém hirtelen és lazán megölelt.

– Igen. Mit ennél vacsira?

– Majd én hozok, van egy fantasztikus olasz étterem a hazafelé úton.

– Rendben – bólintottam. – Vigyázz Bettivel!

Finoman megcsókolt és egymásra mosolyogtunk. Szinte hallottam, ahogy Szilvi elfelejt levegőt venni. Tamás az ajtó felé fordult, közben Szilvire pillantott.

– Nem is láttál semmit, ugye?

– Nem. Abszolút semmit – vágta rá Szilvi.

– Remek. Egyébként irodán kívül nyugodtan tegezz!

– Úgy lesz, igazgató úr… ööö… Tamás!

Elnevettük magunkat, majd Tamás becsukta maga mögött az ajtót.

Szilvi a csók után alig tért magához, egyszerűen nem hitt a szemének.

– Hát soha nem gondoltam volna. Annyira merev, olyan udvariatlan volt, olyan zord… és most… wow!

– Az már a múlt!

– És te tudod, hogy miért viselkedett úgy?

– Nem volt különösebb oka – hazudtam. – Egyszerűen csak nem volt oka mosolyogni.

– A tönkrement házassága miatt?

– Valószínűleg.

Nem akartam elmondani Szilvinek, mi zajlott a háttérben. Ez Tamás magánügye volt.

– És miért mondtad neki, hogy vigyázzon Bettivel?

– Képzeld, az a liba hétvégén bulizás közben kiszedte Adélból, hogy Tamás ma hova megy munka után, kiderítette a címet és eldicsekedett vele nekem, hogy ő is fel fog ott bukkanni, mintegy véletlenül.

– Uramisten! Esküszöm, kezd nekem is egyre inkább az agyamra menni. Lehet, még a végén segítek megtépni neked! – nevetett rám. – Vagy alibit biztosítok neked, amíg te téped!

Mindketten felnevettük, pont akkor jött velünk szembe Gergő.

– Sziasztok, hölgyek!

Szilvi és Gergő hosszan megcsókolták egymást.

– Ezer éve nem láttalak! – puszilta meg az arcomat Gergő.

– Elfoglalt voltam – válaszoltam tettetett megbánással.

Nevetett. Ez volt az első alkalom, hogy hármasban voltunk. És nem volt zavar. Örültem neki. Egy nagyon jó estét töltöttünk el együtt, mármint edzést. Sokat beszélgettünk, nevettünk. Gergő is örült, hogy nem szalasztottam el az alkalmat és feladtam a szingliséget.

– Azért ez még nem nyilvános. Amíg a válóper zajlik, semmiképp nem vállaljuk fel egymást.

– Értem, de ez már tényleg csak pár nap kérdése.

– Úgy legyen, és Judit ne gördítsen az utunkba akadályt.

– Ámen! – mondták egyszerre és felnevettek.

– Olyan jó rátok nézni, úgy örülök, hogy boldogok vagytok!

Egymásra mosolyogtak, és aztán felém néztek. Ám Gergő arcáról hamar lehervadt a mosoly, megdöbbenve fókuszált a hátam mögé. Szilvi is odapillantott, majd újra Gergőre.

– A fenébe! – sziszegte a fogai közül, mire én is megfordultam, de akkor már Gergő elrobogva mellettem megállt egy nő előtt és számon kérte.

– Mit keresel itt?

Éppen Szilvihez akartam fordulni és megkérdezni, ki ez, de akkor a nő hirtelen kilépett Gergő takarásából és megpillantottam, pontosabban felismertem.

– Judit! – csúszott ki a számon.

Erre mindnyájan felém fordultak. Zavartan pislogni kezdtem.

– Ismered? – súgta mögém állva Szilvi.

– Nahát, ez aztán a meglepetés! – nézett rám csúfondárosan, majd elhúzva a száját összeszűkült szemmel Gergő felé fordult. –  Azt ne mondd, hogy miatta hagytál el, mert akkor esküszöm, hogy itt nyiffantom ki a szemét kis ribancot!

– Vöröske? – bukott ki megint belőlem. Hihetetlen! Vöröske egyenlő Judittal?

– Ki? – kérdezte Szilvi rekedten.

– Őt is te vetted el? – indult el felém dühödten Judit, ám Gergő elkapta a karját és kivonszolta az edzőterem elé az utcára, mielőtt még többeknek feltűnt volna a zűr, amit keltett.

Utánuk indultam, de most Szilvi kapta el az én karomat.

– Liza, ki ez a nő?

Zavartan pillantottam ki Gergőre, majd újra Szilvire.

– Ő Judit.

– Igen, hallottam.

– Tamás felesége.

– Mi van? – hőkölt hátra Szilvi. – Honnan ismeri Gergőt? – nézett ki rájuk, majd rám.

Én csak a fejemet ráztam. Ha Szilvi nem tudja, hogy Gergőnek előtte Vöröskével volt viszonya, én nem mondhatom el neki. Nem nekem kell elmondani. Uramisten, Gergő és Judit!?

Szilvi váratlanul a kijárat felé indult.

– Szilvi, várj! – szóltam utána, de nem értem el. Követtem.

Amikor kiléptünk az utcára, Gergő épp arról próbálta meggyőzni, hogy ne csináljon botrányt.

– Dobtál, mert ez a cafat jobban kellett!

– Szakítottunk, mert te békülni akartál a férjeddel, én pedig beleszerettem valaki másba.

– Ebbe a szőke ribibe?! – kiabálta dühödten.

– Én vagyok Gergő barátnője – állt elé Szilvi.

– Na, persze! – nézett végig rajta Judit megsemmisítően.

Erre Gergő megfogta Szilvi derekát és közel húzta magához.

– De igen, ő a barátnőm.

Judit fintorogni kezdett.

– Azt mondtad, szőke, akivel összejársz.

– Nem, mintha bármi közöd lenne hozzá, de az én voltam, még mielőtt Szilvivel egymásba szerettek volna és mielőtt neked kipattant volna a fejedből, hogy mégiscsak Tamás kell neked vagy inkább csak a megszokott életszínvonalad.

– Te mocskos… – esett nekem volna, ám elkaptam a karját, amit felém lendített és jól megszorítottam. – Hogy merészelsz?

– Így, édesem, de várd csak ki a végét! Tegnap egy pofon, ma ez, holnap mit szeretnél?

Idegesen elrántotta a kezét.

– Ezt nem úszod meg! Elvetted a férjem.

– Ne hazudj! Nem áll jól! – közöltem vele pokoli nyugalommal. – Tudtad, hogy amikor füllentesz, tikkel a bal szemed? – kérdeztem tőle ártatlan boci tekintettel.

Odakapott. Elhitte a buta liba! Elnevettem magam. Hátat fordítva nekünk dúlva-fúlva távozott.

– Mit akart tőled? – kérdeztem Gergőtől hirtelen.

– Nem fogod elhinni.

– Szexet?

– Végeredményben… igen, bár mindenről megfeledkezett, amikor meglátott. Jól hallottam? A te Tamásod a férje?

Bólintottam.

– Megmagyarázná nekem is valaki, mi volt ez? – nézett ránk kérdőn Szilvi.

– Meg, csak nem itt… – forgatta ide-oda idegesen a fejét Gergő.

Beterelt minket az öltözőbe, megbeszéltük, hogy az előtérben találkozunk. Zuhanyzás közben Szilvi még faggatott, de nem mondtam neki semmit. Én nem is nagyon akartam belefolyni ebbe az egészbe, az volt a tervem, hogy inkább kettesben hagyom őket, hadd beszéljék meg a dolgot, de Gergő nem hagyta, sőt!

– Lizi, rosszul vagyok ettől. Beszéljük meg! És bár nem ismerem Tamást, de úgy érzem, személyesen kell bocsánatot kérnem tőle.

– Ugyan miért? Nem veled csalta meg először.

– Gyerekek, egyre jobban idegesít, hogy semmit nem értek! – vágott közbe Szilvi.

– Na, jó, menjünk fel hozzám!

Szó nélkül indultunk el. Később az órámra pillantottam. Tamásnak is hamarosan meg kell érkeznie. Tartottam a két férfi találkozójától, bár Tamás sokat változott az utóbbi időben, felejteni nehezen felejt.

Amint felértünk a lakásba, mindegyikünk lepakolt, borospoharakat vettem elő, rozét töltöttem és leültünk a nappaliba.

– Nem kéne megvárnunk… ?

– Lehet – feleltem halkan.

– Valami morzsát dobjatok, mert megőrülök! – csapott a térdére Szilvi.

– Viszonyom volt ezzel a nővel, még előtted.

– De most mi a fenét akart tőled?

– Pofátlanul felajánlkozott. Hónapok óta nem találkoztunk, igaz a napokban hívogatott.

Nagyjából fél óra múlva megérkezett Tamás. Amikor hallottam a zárral bajlódni, elé siettem.

– Szia! Éhes vagy már? – csókolt meg az ajtóban. – Mi a baj? – nézett rám hirtelen, majd észrevette Szilvit és Gergőt is. – Szia, Szilvi!

Behúztam Tamást a lakásba, elvettem tőle a vacsit, az asztalra tettem és töltöttem neki is egy pohár rozét. Gergő felállt és Tamás elé sétált. A kezét nyújtotta.

– Máthé Gergő.

– Markovich Tamás – mutatkozott be Tamás is, miközben összeszűkült szemmel vizslatta Gergőt. – Honnan vagy…

– A lépcsőházban találkoztunk… én… Lizával jöttem fel…

– Valóban – sóhajtott egyet Tamás, mindegyikünk kihallotta az apró neheztelést a hangjából. – És minek köszönhetjük a látogatást?

– Tisztáznunk kell valamit. Én és Liza…

– Gergő! – szóltam rá. – Ezt majd én… később. Ugorjunk!

– Nem, nem ugrunk sehova. Tudni akarom, mi folyik itt – jelentette ki Tamás.

– És én is – vágta rá határozottan Szilvi.

– Öööö … rendben – ültem le a kanapéra, Szilvi mellé. A fiúk álltak.

– Liza és én régen kavartunk, nem jártunk, csak…

– Tudom – szakította félbe Tamás kissé ingerülten.

– Rendben, tehát alkalmanként el voltunk, de mellette voltak mások is az életünkben. Egy nyári napon megismerkedtem egy gyönyörű nővel. Sokáig csaptam neki a szelet, mígnem bejelentette, hogy férjnél van, nem csalja meg. Nem tagadom, felbosszantott, mert nem voltak távoli terveim vele. Aztán mégis csak megcsalta a férjét velem. Akkoriban kezdtél órára járni hozzánk – nézett Szilvire. – Te pedig akkortájt mondtad, hogy hanyagoljuk kettőnket, mással vagy – nézett most rám. – Aztán kezdett Szilvi egyre fontosabbá válni, míg a férjes asszony már nem érdekelt, és ő is azon az állásponton volt, hogy inkább visszaszerzi a férjét…

– Nem értem, mi közöm van nekem ehhez az egészhez.

– Tamás, Gergő Juditról beszél – szólaltam meg halkan.

Tamás dühödten kapta a fejét Gergőre.

– Neked viszonyod volt Tamás feleségével… – állapította meg Szilvi letörve.

– Volt, szívem, ez itt a lényeg! – térdelt le Szilvi elé Gergő. – Amióta együtt vagyunk, nem is láttam, mígnem pár napja hívogatni nem kezdett és ajánlgatni magát. És most is azért jött oda.

– Hova? – kérdezte Tamás ökölbe szorított kézzel.

Gergő hirtelen felállt és Tamás felé fordult.

– Az edzőteremhez. Tamás, tudom, érzem, hogy nem tekintesz barátodnak, meg is értem, de az igazat mondom. A mai napon odajött hozzám az edzőterembe, és felajánlotta magát. Azt mondta, csak pár napja van.

– Mégis mire? – kérdezte Szilvi.

– Fogalmam sincs, azt mondta, töltsünk el egy kis időt együtt, csak pár napig alkalmas neki. Kérlek, ne haragudj! – nézett újra Tamásra. – Szükségesnek éreztem tisztázni, hiszen Lizával barátok vagyunk, ti együtt vagytok, a későbbiekben elkerülhetetlen lenne, hogy összefussunk.

– Tudtad, hogy az én feleségemet dugod?

Mindenki összerezzent az éles szó hallatán.

– Nem. Most tudtam meg, hogy te vagy a férje.

– Honnan?

– Tőlem – szóltam közbe. Tamás megdöbbenve nézett rám. – Amikor megpillantottam, kicsúszott a neve a számon, bár Gergő soha nem mondta, amikor mesélt róla, hogy Juditnak hívják, mi Vöröskének hívtuk egymás között.

– Én nem is tudtam, hogy Judit a neve. Vöröskének hívtam.

– Látott téged? – kérdezte Tamás tőlem.

– Igen – hajtottam le a fejemet. – És megint összeszólalkoztunk.

– Min?

– Neki akart menni Lizának. Azzal gyanúsította, hogy Gergőt is ő vette el tőle, meg magát is… téged… – mesélte Szilvi.

– Bántott? – kérdezte Tamás egy fokkal gyengédebb hangon.

Megráztam a fejem.

– Azért te is magyarázattal tartozol! – mosolyodott el Gergő rám nézve. – Tegnap egy pofon, ma ez, holnap mit szeretnél? Mi volt ez?

Elpirultam.

– Ezt mondtad neki? – döbbent meg Tamás.

– Meg akarta ütni, de Liza elkapta a kezét és megszorította, aztán ezt mondta neki – emlékezett vissza Gergő.

– És a másik? Hogy is volt? – nevetett fel Szilvi. – Ne hazudj! Nem áll jól! Tudtad, ha füllentesz, tikkel a bal szemed? – utánozott engem.

– De, így volt! – nevetett Gergő is. – Erre a bal szeméhez nyúlt, majd mikor rájött, hogy Liza ugratta, felkapva a vizet, elrohant.

Félve néztem Tamásra, ám legnagyobb meglepetésemre ő is elnevette magát. Felhúzott a kanapéról és magához ölelt.

– Nem rontottam a dolgokon?

Még mindig nevetve csak a fejét rázta.

– Vacsorázzunk! – javasolta néhány perc múlva. – Megterítetek? – nézett rám és Szilvire.

– Ööö… nem akarunk zavarni – reagált zavarodottan Gergő.

– Ugyan már… és rengeteg kaját hoztam. Amíg a lányok megterítenek, beszélhetnénk egy percre?

– Természetesen.

Csendben néztük, ahogy kimennek az erkélyre és a korlát előtt beszélgetni kezdenek.

– Miről dumálhatnak? – morfondírozott Szilvi őket nézve.

– Fogalmam sincs, de Tamás nem dühös – pillantottam ki az erkélyre.

– Honnan tudod?

– Tudom – mosolyodtam el.

Szilvi kezébe nyomtam a szalvétákat.

– Ugye, nem haragszol Gergőre?

– Miért haragudnék? Amikor összejöttünk, Judit már nem volt a színen.

Nem sokkal később a fiúk bejöttek és leülhettünk vacsorázni. Az este egész kellemesen telt, nem mondom, hogy felhőtlenül, de korántsem volt olyan feszült, mint az elején.

– Minden rendben volt az ügyvédnél? – kérdeztem a vacsora végén kedvesen megsimogatva Tamás kézfejét.

– Igen, bár elhalasztották egy héttel az első tárgyalásunkat.

– Nem futottál össze ismerőssel?

Tamás tudta, kiről beszélek, szenvedve hátradőlt, majd megvakarta a tarkóját.

– De! Rém kellemetlen ez a nőszemély, teljesen rám akaszkodott.

– Betti? – kérdezte Szilvi.

Tamás bólintott.

– Valamit muszáj lesz lépnem, mert az agyamra megy.

Már későre járt, amikor Szilvi és Gergő elbúcsúztak. Eltakarítottam a vacsora romjait, amíg Tamás megengedte a vizet a fürdőben. Meglepetésemre tele engedte a kádat, és illatos, habos fürdőt varázsolt belőle.

– Nahát, te aztán tudod, mire van szüksége leginkább egy nőnek egy hosszú nap után!

– Kivételesen most én is egy forró fürdőre vágyom leginkább.

Meggyújtottam az apró mécseseket, amik a fürdőszobában voltak, a villanyt pedig leoltottuk. Belemerültünk a habokba és Tamás a karjaiba vont. Lapockáim a mellizmainak feszültek. A habok az államig értek. A fejemet hátrahajtottam a vállára, lehunytam a szemem és olyan kellemes bizsergés futott át a testemen, hogy muszáj volt hangot adnom neki.

– Mmmm, ez nagyon jól esik most.

– Örülök – suttogta Tamás a fülembe, majd megpuszilta a halántékomat.

– Szeretnél beszélgetni? – kérdeztem kisvártatva.

– Úgy érzed, kellene?

– Te nem? Azt kérted, legyünk mindig őszinték.

– Miért nem mondtad el soha, mi volt köztetek, és hogy a mai napig találkoztok? – fakadt ki. Tudtam, hogy beszélnünk kellene.

– Nem került szóba sosem. Én sem kérdeztem tőled, kivel, hol, hányszor.

– Hallgatlak.

Éreztem egy csepp feszültséget benne.

– Tavaly nyáron mentem be először az edzőterembe, Gergő lett a személyi edzőm. Nagyon hamar megértettük egymást, hasonló volt a gondolkodásunk egy bizonyos területen.

– Szex?

– Igen, jól kijöttünk, és alkalmanként edzés után feljött hozzám.

– Ennyi? Soha nem akartatok többet?

– Nem. Valahogy soha nem tudtunk többet gondolni ebbe.

– Mikor lett vége?

– Amikor megbeszéltünk, hogy ha megkívánsz, feljöhetsz hozzám.

– De előtte…

– De előtte párszor még voltunk együtt.

– Értem – sziszegte.

– Miért vagy dühös?

– Nem vagyok dühös, csak látom magam előtt, ahogy csókolózva lépdeltek az ajtó felé a lépcsőházban…

– Ezt már nem tudom meg nem történtté tenni.

– Nem is vártam el. Nyilván voltak mások is, mindkettőnknek van múltja.

– Gergő szeretett volna beszélni veled. Rosszul érezte magát.

– Bevallom, engem is rosszul érint, hogy a személyi edződ téged is a feleségemet is kezelgette, de… – várt, mintha nem tudná, hogyan fogalmazzon. –  Megbeszéltük a dolgokat. Nem állítom, hogy cimborák lettünk ettől, de mindenképp becsülöm, hogy elém állt és elmondta.

Pár percig csendben voltunk, élveztük egymás közelségét a még mindig kellemesen zsibbasztó forró vízben, ahogy nedvesen körbeölelte a testünket.

– Miért küldted el, amikor én bejöttem a képbe?

– Nem tartottam sem etikusnak, sem higiénikusnak, hogy van egy nem alkalmi és egy alkalmi szeretőm is. Ezt szeretted volna hallani vagy azt, hogy te jobban kielégítettél?

Tamás először elmosolyodott, majd határozott hangon kért:

– Inkább az igazságot szeretném hallani!

– Mindkettő igaz.

– Én jobban kielégítettelek?

– Sokkal jobban, mint valaha is bárki – suttogtam az arcába hátratekintve a vállam fölött.

Tamás magához szorított és megcsókolta a szám sarkát.

– Mi a véleményed a tegnapi… – elhallgatott és zavarodottan cirógatni kezdte a karomat. – Tetszett?

– Azt hittem, nyilvánvaló volt – mosolyodtam el. Tudtam, miről beszél.

– Egyszer azt mondtad nekem, akkor és oda élvezzek beléd, amikor és ahova csak akarok.

– Igen.

Habozott. Segíteni akartam neki és szólásra nyitottam a számat, de aztán nekem is elakadt a szavam. Mindketten elnevettük magunkat, végül máshonnan közelítettem meg a dolgokat.

– Próbáltad már?

Lassan bólintott. Váratlanul lesütöttem a szememet.

– Tudom, hogy mit mondtam neked, de… én még nem próbáltam, illetve nem egészen…

– Nem egészen? Ez mit jelent? – kérdezte lassan, kedvesen.

– Akkor nem nyerte el a tetszésemet, később pedig nem jutottam el olyan szintre senkivel… illetve nem is próbáltak meg… szóval…

– És nekem hagytad volna tegnap?

Egy másodpercre felé fordítottam a fejem, majd visszanéztem a habokra.

– Igen, azt hiszem. Nagyon felizgattál és kívántam.

Tamás megölelt, de nem szólt semmit.

– Mi volt az ügyvédnél… és Bettivel? – tereltem a szót inkább másra.

Előbb kényszeredetten felnevetett, majd belekezdett a sztoriba.

– Jövő hét csütörtökön ebéd után lesz a tárgyalás, sima ügyre számítunk, semmi gond nem lehet. Amikor az autóhoz mentem, egyszerűen belém futott. Úgy tett, mintha épp arra sétált volna, bőszen nyomogatta a telefonját, nem figyelt a lába elé és nekem jött.

Csodálkozva néztem rá.

– Aztán persze sűrű elnézéskérések közepette felismert és nagyon sajnálkozott. Próbált beszédbe elegyedni és kárpótlásul meghívni egy kávéra, de én faképnél hagytam.

Elnevettem magam és aztán óvatosan mosdatni kezdtem Tamást és ő is engem.

– Komolyan, a nőket nem érdekli, ha valaki egyértelműen kifejezi az ellenszenvét?

– Vannak, akiket nem – nevettem fel. – De Betti azt mondta, kihívás vagy neki.

– Kihívás? Csak szeretné. Pár nap múlva már nem kell óvatoskodnunk és akkor majd végre leszáll rólam.

Megfordultam a karjaiban és mosolyogva szájon csókoltam. Eltávolodva tőle még mindig mosolyogtam rá, ám ő megragadva az arcomat, visszahúzott magához és csókot kezdeményezett. Kezei a testemre kúsztak és magához vont. A mozdulataink által keltett aprócska buborékok csiklandozva futottak végig a bőrömön. Elválva tőle felálltam és tusfürdőt nyomva a tenyerembe, a bőrömre kentem. Tamás is felállt és simogatni kezdte a hátamat. Ahogy egyenletesen eloszlattam magamon, felvettem Tamás tusfürdőjét és abból is nyomtam a tenyerembe. Finoman dörzsölni kezdtem a bőrét. Össze-össze mosolyogtunk, de minden figyelmünket a másik testének simogatása, komótos fürdetése kötötte le. Tamás hímvesszeje duzzadtan simult a tenyerembe, jólesően sóhajtott fel, ahogy a habos, nedves, meleg tenyerem körbeölelte. Ujjai pillekönnyűen csúsztak be a lábaim közé, hogy gyengéden megtisztogassa az egész ágyékomat. Nagyon élveztem, ahogy külön figyelmet szentelt a popsimnak. Meg is dobbant a szívem, arra gondoltam, hogy esetleg most este folytathatjuk a tegnap elkezdett anális játékot. Pillanatok múltán újra elmerültünk a vízbe, leöblítve a testünkről a habot. Tamásra kúsztam és csókolni kezdtem. Hevesen viszonozta, majd felnyögve eltolt magától, hogy az arcomba ziháljon.

– Menjünk – intett a fejével a fürdőszoba ajtó felé.

Nyomtam egy puszit az orra hegyére. Kiszálltunk a kádból és megtöröltük egymást. Fogat mostunk, megfésülködtem, majd kimentem bezárni a bejárati ajtót, amíg Tamás becsukta az erkélyajtót.

Felém jött és felkapott. Miközben elindult velem a háló felé, a lábaimat a dereka köré kulcsoltam. Nevetgélve bújtam a nyakába, hogy a nyelvem hegyével cirógassam a bőrét. A háló előtt megállt és a hátamat a falnak szegezve mélyen megcsókolt.

– Egy igazi boszorkány vagy! – lihegett megszakítva a csókot.

– Boszorkány, miért? – néztem rá elhomályosult tekintettel.

– Mert teljesen megbabonáztál… oda vagyok érted… – duruzsolta a fülembe. – És most nagyon, de nagyon…

Csilingelve nevettem a fülébe, míg ő az ágyra dőlve velem, tovább folytatta a kacérkodást.

– Addig foglak csókolni, amíg levegőért nem kapkodsz, nyalni fogom a puncidat, amíg legalább tízszer el nem élvezel, és akkor beléd hatolok és duglak, amíg…

– Amíg eszméletemnél vagyok… – fejeztem be a kéjes eszmefuttatást.

– Pontosan – nézett rám elszánt mosollyal. – Felkészültél?

– És ha nem hagyom magam?

– Nem hagynád magad?

– Lehet, hogy öt orgazmus után már nagyon fáradt lennék.

– És tiltakoznál?

– Elképzelhető.

– Megoldanám.

– Hogyan?

– Kikötözlek – suttogta és már állt is volna fel, de visszahúztam.

– Ne, kérlek! Én is szeretnélek érinteni, simogatni… szopni…

Felnyögött a szavaim hallatán.

– Kikötözve is megteheted… hmm… – borzongott bele a gondolatba.

– Na, jó… – bújtam a nyakába. – Az első után kikötözhetsz…

A szemembe nézve csintalanul elmosolyodott, majd a combjaim közé dugta a fejét. Az egész testem megfeszült a váratlan kényeztetéstől. Olyan érzékien nyalt a szeméremajkaim közé, hogy remegve nyögtem bele a szoba csendjébe. A puncim bizsergett és vérrel telítődve megduzzadtak az ajkaim. Szívni kezdte a csiklómat és lágyan ütögetni a nyelve hegyével. Hiába akartam menekülni a gyors gyönyör elől, az menthetetlenül ledöntött a lábamról. Belekaptam a lepedőbe és felsikoltottam, amikor a kéj elöntötte az ágyékomat. Tamás elégedetten cirógatta a belső combomat, miközben figyelte, hogyan csitul el a testemben a hév. Elmosolyodott, majd felállt és a fiókhoz sétált.

– Ez nem ér – ziháltam. – Túl gyors volt, én nem is tudtalak…

– Lesz rá még alkalom – szakított félbe, miközben a bilinccsel visszatért az ágyhoz.

Pillanatok alatt kattant a csuklóimon. Tamás arcát nézve, felettébb izgatott volt.

– Mire gondolsz? – kérdeztem negédesen és a lábaimmal körülölelve a testét. – Mit szeretnél?

– Miből gondolod, hogy…?

– Valami motoszkál a fejedben. Felizgatott valami?

– Nagyon – suttogott az arcomba és megcsókolt.

– Szeretnél a számba élvezni?

Felnyögött és a fülcimpámba harapott.

– Gyere! – súgtam neki halkan.

– De ki vagy kötve… nem fogod tudni szabályozni…

– Csss! Pont ezért izgató, ugye? – leheltem a fülébe, majd belepusziltam. – Gyere, érezni akarlak!

Tamás bátortalanul fölém magasodott, majd a fejem mellé térdelt és vigyázva a számba adta férfiasságát. Lassan futtattam végig rajta a nyelvem. Az ajkaim körülzáródtak rajta, melegen fogadták és bársonyosan ölelték. Szinte lüktetett a számban. Alig mert mocorogni, de éreztem mindent elsöprő remegő vágyát. Szopni kezdtem és felhördült. Óvatosan mozdította előre a csípőjét. Ujjaival fékezte egyre erősödő lökéseit, míg végül forró magja a torkomra lövellt. Erőteljesen szívtam, mindet az utolsó édes cseppig lenyeltem. Vigyázva hátrált és feküdt mellém. Ajkaival végigharapdálta az ajkaimat, majd megpuszilta az orromat és elmosolyodva suttogni kezdett.

– Felhívom a figyelmedet, hogy ki vagy kötve – húzta végig ujjait a testemen. – Nem tudsz szabadulni, csak felhorzsolnád a csuklód.

Elhúzva a számat, hamiskásan rámosolyogtam.

– Tudom.

Fölém lendült és szájával cirógatni kezdte a mellbimbóimat. Nyelvének hegyével köröket rajzolt, végigfutott az íve alatt és gyengéden harapdálni kezdte őket. Fogai közé vette a felizgult kis bimbót és szívni kezdte. A lapockám megemelkedett és akaratlanul is megmozdítottam a karjaimat. A bilincsek fémesen csörögni kezdtek. Tamás ajkai mosolyra húzódtak. Lábaimat széles terpeszbe húztam és hagytam, hogy közéjük férkőzzön. Lejjebb kúszva újra nyalni kezdte a puncimat. Istenem, nem lehet megunni! Ebből soha nem elég! Olyan jó, olyan észvesztő! Kéjes és vad, úgy fel tud vele tüzelni. Ujjai szétválasztották a szeméremajkakat, de nem hatolt közéjük, csak hogy utat engedjen a csordogáló nedvemnek. Finoman nyalt, így egyre több és több lucsok borította be az egész szeméremtestemet. Ujja az ánuszomhoz siklott. Felnyögtem és a bilincs zajosan csattant. Ahogy körözni kezdett rajta, egészen felhevültem, éreztem a tüdőmben rekedni a levegőmet. Nyelvével a csiklómat izgatta, szívta, szopta, míg ujja apró, lágy körözéssel mélyült el bennem. Hirtelen vettem mély levegőt, amihez artikulátlan kéjes nyögés társult. Elképesztően erotikus és katartikus volt. Még inkább széttártam a lábaimat, még inkább akartam, hogy belém furakodjon. Puha volt és izgató, egy cseppet sem volt fájdalmas, igazi örömforrás volt. Szája a csiklómra tapadt és ujja egészen bennem icipiciket mozogva egy olyan pontot stimulált, amitől pillanatok alatt elélveztem. Hangos sikoly tört ki belőlem, intenzív volt és teljes, soha át nem élt gyönyör terített le és olyan vonaglásra késztette a testemet, hogy Tamás alig bírt a matracra nyomni.  Nem is gondoltam volna, hogy a popsimmal is képes vagyok orgazmusra. Amint elcsendesültem, Tamás vigyázva húzta ki az ujját. Térdeim lerogytak a teste mentén és csak feküdtem, és pihegtem. Finom puszit éreztem a hasamon, majd Tamás felkelt és a fürdőbe ment. Kisvártatva hideget éreztem a lábaim között, Tamás egy nedves törölközővel törölgette az ágyékomat. Jól esett, nagyon is, lángolni éreztem az egész altestemet. Mellém feküdve rám mosolygott.

– Most már elengedsz? – kérdeztem tőle bágyadtan.

– Dehogy. Még csak kettőnél tartunk.

– Az lehet, de ez az utolsó felért hárommal.

– Örülök neki – nevetett. – Nagyon izgató a popsid, tudtad?

– Akkor miért nem…

– Majd oda is eljutunk.

Pár percig csendben feküdtünk, majd váratlanul felkönyökölt és rám nézett.

– Bízol bennem?

– Bízom – súgtam.

Felállt és a fiókhoz sétált.

– Mi a terved? – kérdeztem tőle megborzongva.

– Csss! – csitított, miközben egy fekete, csipkés szemkötőt húzott a szememre. – Azt mondtad, bízol bennem.

– Így is van.

– Akkor ne akard tudni, bízd rám magad és csak élvezd!

– De te…

– Ne velem foglalkozz! – parancsolta és bekapva a mellbimbómat durván megszívta.

Felnyögtem és zihálva vártam, mi lesz a következő mozdulata. Éreztem, hogy nincsen az ágyon, biztos a fióknál van. Eltelt pár bizonytalan másodperc és már éppen meg akartam szólalni, amikor pillekönnyű cirógatást éreztem a bőrömön. Az egyik cirógatótoll volt. A karjaim után a mellkasom következett, majd a melleim és tovább az egész altestem. Mindezt olyan lassú kéjjel csinálta, hogy elérte, hogy pillanatok alatt felforrósodjam. Nem is gondoltam volna, hogy újra ilyen hamar tűzbe jövök. Igaza volt Tamásnak, élvezni akartam, minden egyes másodpercét és hagyni akartam, hogy kiélje rajtam most ezt a szenvedélyét. Nem láttam őt, de éreztem minden rezdülését, ahogy lélegzetvisszafojtva élvezi a tekergő testem látványát, ahogy bármit megadna, hogy a puncimat döngethesse, mégis visszafogja magát, hogy engem repíthessen elképzelhetetlen magasságokba.

Széthúztam a lábaimat, a toll végigszaladt a szeméremajkakon. Megbizseregtette őket és megremegtette az altestem. Lassan, érzékien fokozta az izgalmamat. Éreztem, hogy Tamás az ágyra térdelt, a bokáim közé. Tudtam, hogy ámulattal nézi a duzzadt szirmok alkotta nedvedző rést, ami egyre inkább hívogatta őt. És én is annyira vágytam már rá, hogy megérintsen. Váratlanul csókot éreztem a szeméremdombomon, Tamás szétnyomta a térdeimet és a combjaim közé hajolt, de nem nyalt, nem érintett, csak perzselő leheletével cirógatta tovább a felajzott puncit. Vágyakozva emeltem a csípőmet a szája elé, ám ő elhúzódott. Ahogy a fenekem a matracra ért, újra forró levegőt fújt a kinyílt szeméremajkakra. Már épp könyörögni akartam neki, amikor éreztem a hüvelybejáratomnál egy bársonyos golyót. Felnyögtem. A kéjgolyó befurakodott az ajkak rejtette nyílásba, majd óvatosan elmerült bennem. Az egész ölem beleremegett és a kéjgolyó belsejében lévő kis golyók masszírozva kezdték meg táncukat. Amint elnyelte a hüvelyem, Tamás nem ért hozzám, hagyta, hogy én játsszam vele. Kezei végigsimították a lábaimat, megragadta a bokáimat,maga felé húzva, összezárta a combjaimat, felemelve őket, mögéjük térdelt és a mellkasának támasztotta a vádlijaimat. Míg egyik kezével a lábaimat szorította, a másikkal lenyúlt az összezáródott réshez és ellenőrizte a kéjgolyó szilikonhúzókáját. Ujjbegyeivel finoman megcirógatta a szeméremajkakat és felnyögött, amikor megérezte, hogy az izmaim keltette játék milyen intenzíven mozgatja a golyót. Szétnyitotta a térdeimet és ámulattal nézett le a csillogó puncira. Közelhajolt hozzá és forró levegőt fújt rá. Felsóhajtottam. Hihetetlen energiát éreztem magamban, egyre erősebbet, növekedett bennem, az izmok pattanásig feszültek, végül Tamás keze oltalmazón takarta le a szeméremtestemet és gyengéden mozgatta rajta. Váratlanul robbantam, hosszan, hangosan élveztem. Térdeimmel reszketve szorítottam össze Tamást, aki száját hirtelen a csiklómra nyomta és miközben szívni kezdte, kihúzta belőlem a kéjgolyót, majd rákönyökölve a combjaimra olyan erővel kezdett nyalni, hogy nem egész öt perc múlva újra gyönyörben tobzódtam. Megsemmisülve lihegtem, képtelen voltam bármit mondani, csak levegőt akartam venni, pedig éreztem a sajgó csuklóimat, de most ez sem számított. A szívem hevesen vert, komolyan azt hittem, ott fogok meghalni és halálom oka erőteljes orgazmusok sorozata lesz. Leengedtem a lábaimat és hagytam, hogy a testem belesüppedjen a jótékony bágyadtságba. Nem érdekelt a szemkötő, nem érdekelt a bilincs és a rám nehezedő férfisúly sem. Azt hiszem, elszenderültem.

Nem tudom, mennyi idő telt el, de Tamás rekedt hangon suttogott a fülembe. Lélegzete kapkodó volt, még félálomban is érzékeltem, hogy alaposan fel van izgulva. Elhalóan bukott ki belőlem.

– Kérlek, nem bírok többet…

– Nagyon kívánlak, nem tud csillapodni a vágyam…

– Tamás…

– Elképesztően akarlak… – zihálta az arcomba. – Belepusztulok.

Vadul kapott az ajkamba, heves csókot kierőszakolva. Végigcsókolta, nyalta, szívta, szopogatta a testem minden négyzetcentijét, ám amikor nyelve betolult a hüvelyembe, felsikoltottam. Hát elérte, megint csak elérte, hogy jobban akarjam, mint eddig bármikor. Kezével paskolni kezdte a puncimat. Megdöbbenve nyögtem fel. Ilyet még senki… ráütött a csiklómra és bennem olyan adrenalin szabadult föl, amit még nem éreztem. Vágyakozva tártam még szélesebbre a combjaimat. Ám eltűnt. Feltérdelt, talán. Fura hangot hallottam. Gumit csattani. Éreztem a térdeit a fenekemnél. Megragadta a csípőmet és felhúzta, megvárta, amíg a talpaimmal kitámasztom magam és tenyereit az ölemre tapasztotta. Hüvelykujjaival finoman a szeméremajkaim közé nyúlt és masszírozva széthúzta őket. Nyögtem és sóhajtoztam. Elképzelni se tudtam, mit fog tenni, de akkor éreztem, hogy csípője előrelendül és a bőrredők közé hatol. Aprót, éppen hogy csak, de én tudtam már, éreztem, hogy gumis köpenybe bújtatott farka hatalmasra van duzzadva. Ujjai hagyták, hogy a szeméremajkak ráboruljanak a péniszköpeny finom kis stimulálóira. Óvatosan engedtem vissza a matracra az altestemet a belém furakodott férfiassággal. Nem bírtam, fejemet hátrafeszítve kéjesen sóhajtottam. Éreztem egészen megnyílni a testemet előtte. Tamás nagyon óvatosan hatolt belém, és amikor már teljes egészében bennem volt, lassan mozdult meg. Összetapadva ringtunk egymásban és olyan mély mámort éltünk meg közben, amilyet még egyikőnk sem tapasztalt. Tamás a testemre hajolt és letépte rólam a szemkötőt.

– Látni akarlak… közben…

Kinyitottam a szememet és olyan gyönyörű vonásokat fedeztem fel Tamás arcán, amit még soha nem láttam. Elvesztem, teljesen.

– Oldozz el! – kértem tőle alig hallhatóan.

Felnyúlt az egyik bilincshez, kattanást hallottam és a csuklóm kiszabadult. Tamás újra egyensúlyt keresett, én pedig a szabad kezemmel kiszabadítottam a másikat is. Átöleltem és megcsókoltam, forrón viszonozta. Csókoltam a nyakát, simogattam a hátát, karmoltam, markoltam a bőrét, közben lebegtem. Nem is éreztem semmit, ami a földi léthez kötne, zubogást hallottam, ami teljesen elnyomott mindent, víz alatti mozgást, amitől légiesek lettünk, forró izzást, perzselést… lángokat, amik nyaldosták a testünket. Fogaimmal akaratlanul is beharaptam Tamás bőrét, nem is figyeltem rá, csak tudtam, hogy most fog jönni, hogy most teljesedik ki bennem, hogy lüktet, hogy mélyre húz, és aztán égnek emel és robbantunk… darabokra, verítékben úszva, lihegve, görcsösen ringva a másik ágyékán, elveszve a másik karjaiban. Teljesen.

Hiába volt résnyire nyitva a szemem, alig láttam valamit, csillogó pöttyök táncoltak a szemem előtt, ajkamra letörölhetetlen mosoly ragadt, majd egyre inkább csukódott le a szemem, ernyedt el a testem és… kikapcsoltam.